Alighanem a Vasilica Viorica Dănciláról elnevezett Dragnea-kormányban lennie kell egy embernek – vagy miért nem, akár egy egész ügyosztálynak –, amely megfigyeli azokat a ritka eseteket, amikor Románia lakói esetleg jól érzik magukat netán jól mennek a dolgaik az országban. És amikor rajtakapja őket, nyomban szól a kormány vagy a parlament illetékeseinek, hogy dolgozzanak ki törvényeket a tűrhetetlen helyzet megszüntetéséért. Az illetékes elvtársakból lett illetékes urak pedig haladéktalanul intézkednek.

Itt van például a nyugdíjrendszer második pillére, a kötelező magánnyugdíj, amelyet 2007-ben vezettek be, és amely – ebben az országban rendhagyó módon – mindeddig jól működött. Olyannyira jól, hogy 2017 végére csaknem 40 milliárd lej gyűlt össze itt, ami 26 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez képest. Ez a pénzt aztán lehetővé tenné a foglalkoztatottaknak, hogy nyugdíjazásukkor kipótolhassák az államtól kapott, meglehetősen sovány nyugdíjukat. Mert ugye, nem mindenki kaphat speciális nyugdíjat…

Csakhogy a kormánykoalíció fedezetlen bőségszarúja anyagilag válsághelyzetbe juttatta az országot, az állami költségvetés hiánya egyetlen évharmad alatt egy milliárd euróra – a bruttó nemzeti össztermék fél százalékára – nőtt, vagyis most már vagy a kormánynak, vagy a lakosságnak kellene megszorítania a nadrágszíjat. Mondanunk sem kell, hogy a hatalom melyik megoldást választotta…

Érthető tehát, hogy a különböző nevű Dragnea kormányok már jó ideje készítik elő a magánnyugdíjalap államosításának tervét. Így például januártól a bruttó jövedelem 5,1 százalékáról 3,5 százalékra csökkentették az állami nyugdíjpénztár által a magánnyugdíj-alapoknak átutalandó összeget, hírek szerint pedig már júliustól kezdve nullára csökkenne ez az összeg. Mert miféle dolog az, hogy a román állampolgár azt képzeli, nyugdíjas korában legalább anyagi gondjai nem lesznek.

Hát lesznek.

A kormánykoalíció ravasz tervével rákényszerítené a magánnyugdíj-alapok hét és fél millió befizetőjét, hogy csak az állami nyugdíjalaphoz járuljon hozzá. Ezzel az intézkedéssel pedig valamelyest kipótolhatná a fedezet nélküli nyugdíjemelések miatt már 28 milliárd lejes deficitet mutató állami nyugdíjalap hiányát, hiszen a kormány ezzel az intézkedéssel egy csapásra 800 millió eurót takarítana meg az állami nyugdíjpénztárnak.

A kormány persze tagadja mindezt, ami naaaagyon rossz jel, mert jól tudjuk, hogy a kormány, amit tagad, azt mindig megteszi, csak az ígéreteit nem teljesíti.

Aztán ott van az egészségbiztosítási kártya. Persze, azt csak orvosnál még soha nem járt, makkegészséges – vagy pedig sültbolond – ember állíthatja, hogy ez a rendszer jól fungált, hiszen a kártyát szociáldemokrata rokonokból, barátoktól, kliensekből összetoborozott „szakembereknek” sikerült úgy megszerkeszteniük, hogy az többnyire nem működött. Áldották is érte őket orvosok, betegek…

De az ötlet eredetileg jó volt, hiszen – elvileg – egyszerűsítette volna az orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, csökkentette volna a bürokráciát. Persze, ha illetékes úrék mindezt a veszélyt felismerve, nem tettek volna nyomban ellene. A kártya például, azon kívül, hogy tulajdonosa fizette az egészségbiztosítási díjat, jóformán semmilyen más, fontos információt nem tartalmaz, amelyet pedig egy ilyen „okos kártyának” tartalmaznia kellene. Mondjuk a tulajdonos kórtörténetét, legutóbbi vizsgálatainak eredményeit, gyógyszerérzékenységét…

És, ahogyan a román mondaná, colac peste pupaza, vagyis a baj csőstül jár: idén 730 ezer egészségbiztosítási kártya érvényét veszíti, ami újabb utánajárást, elvesztegetett idő jelent egy olyan kártya kiváltásáért, amely leggyakrabban használhatatlan.

Meg aztán az is furcsa, hogy 2015-ben kiadott kártya miért csak három évet ért meg – éppen annyit, ahány éves korában egy kisgyermeknek meg kell kezdenie a kötelező oktatást.

Mert a képviselőház tudniillik törvényjavaslatot szavazott meg, miszerint tizenháromról tizenöt osztályosra módosul a kötelező oktatás időtartama, jóllehet a parlament tagjai pontosan tudják, még azt is képtelenség megakadályozni, hogy ne hagyják ott sokan az iskolát négy vagy nyolc osztály után. Sőt, a jogszabálytervezet szerint 2020-tól – miniszterelnök-asszonyunkat idézve: húszhúsztól – az óvodai oktatás is kötelezővé válik.

Sajnos, a honatyáknak nem volt türelmük megvárni azt, ameddig legalább elkészül a kormányprogramban megígért 2500 óvoda…

Erről az egészről aztán Brâncuși Végtelen oszlopa jut az eszembe, amelynek elemeit egy „aranykorbeli” tréfában úgy magyarázták, hogy amint egy kissé jobban megy nekünk – nyomban megszorítják.