Legalábbis ez a benyomás így április végéhez közelítve, s összevetve a valós történéseket mindazzal, amit vizionáltunk, sejteni véltünk, vagy épen biztosra vettünk az év küszöbe előtt toporogva, aggodalmaskodva. Ami megvalósult: 1.) a centenáriumi logó, amelyet idén március 26-án datált sürgősségi rendeletében a kormány már hivatalossá is avatott. És amelyet Ioan-Aurel Pop a frissen választott akadémiai elnök történészként félrevezetőnek tekint, mert (bár az arabot leszámítva elkészült a diplomáciában használatos valamennyi nyelvre+magyarra is lefordított változat) a történész szerint ez a százast idéző jel félrevezető, ahogyan ő mondja „szerencsétlen megfogalmazás”; belőle azt következtetik ki, hogy Románia mindössze egy százada létezik. Pedig – erősít rá a rektor úr – ő szakemberként igazán a megmondhatója, hogy majdnem ezeréves múltra tekint vissza, hiszen már 1222-ben Fogarast a románok országaként említik a korabeli írások-feljegyzések!! (Az épp zajló kolozsvári könyvvásár, a Gaudeamus sátrában külön standot kaptak az egyesülésről szóló kötetek, a többi között Ioan-Aurel Pop Istoria, adevărul şi miturile című könyve, de Lucian Boia témába vágó munkája hiányzik, bár az ezt tavaly decemberben megjelentető Humanitas Kiadó a vásár egyik szereplője). Még van a logóval egy gond, de ez apróság, úgymond technikai részlet. Az egyes számjegy  színezése piros-sárga kék sorrendben történik, bár a zászló a rúdtól számítva fordított sávolású.

Az eddigi hivatalos verzió szerint. 2.) létrejött a kormányszintű szakbizottság, amely immár a harmadik vezetőjét fogyasztja, és 3.) megjelent törvény, amelyet, miután látványos fogalmazási-logikai hibái miatt visszaküldött a parlamentnek, az államfő tegnap aláírt.

Ami félkész állapotban van: Bukarestben 80 millió lejért rendelt 3 db.  köztéri szobor, amelyek kihelyezéséhez még mindig akadoznak a fővárosi illetékes szakbizottságok és hivatalok jóváhagyásai, a gyulafehérvári Egyesülés terem s egyben múzeum felújítására már a tervek elkészültek: októberben kezdik a munkálatokat (ami rá is fér az 1900-ban épült egykori tiszti kaszinóra), és decemberben nyitják meg.  Fehérváron két Guiness-rekordot is fel akarnak állítani: 4000 fő járna közös néptáncot, a másik megaprodukció: 100 perc alatt 100 népdalénekes 100 népdalt fog előadni.

A százas bűvkörében maradva, sok netes kommentben visszaköszön, hogy a népek egy része nem lelkendezik oly önfeledten a fesztivizmus láttán. Nekik lehet, hogy többet jelentene, ha például 100 csecsemőhalállal kevesebb lenne idén, 100 szerény sorsú tehetséges gyermeknek alapítanának ösztöndíjat, lenne 100 kilométer új autópályánk, szintén száz hektár park és zöldövezet jelenne meg a fulladozó, lelakott városokban, 100 kilométernyi gátat és árvízvédelmi töltést javítanának ki, ugyanennyi műemléket restaurálnának és be lehetne jelenteni december 31-én, hogy száz országos rekordot döntöttek meg sportolóink: profik, amatőrök, gyerek–ifi–felnőtt és szuperszenior kategóriában.

Ami mégis lesz, de mindenképp várható: négy hónap elteltével egyre sűrűbben hangzanak el az  enyje-benyjék, az egymásra mutogatások, az asztalcsapkodás, hogy „Né, a szemeszter letelt, s még jóformán sehol se állunk!” Miközben szemfüles vállalkozók kapacitás- és személyzetnövelést fontolgatnak a zászlógyárakban. Majd jön a nyár, amikor minden – még a nemzeti érzület is – alábbhagy. A dolgok érzésem szerint ősszel fognak felpörögni, majd turbóra kapcsol a kapkodás, a kétségbeesés nyilvánvaló jelei keverednek a naptárilag előírt eufóriával. Mert a késve kiutalt pénzeket el kell költeni, különben... Különben mit szólnak 2020-ban (helysebben: 20-20-ban!) a  helyhatóságira felsereglő választók, ha a polgármester még egy valamirevaló fesztivitást sem volt képes összehozni az ünneplésre  teremtett csentenáron. Azok az elöljárók, akik nem kaptak erre külön összeget vagy nincs honnan kiszorítani a helyi büdzséből, kénytelenek lesznek a szilveszterre tervezett tűzijátékadagot előlegben elpufogtatni (talán még a jövő évit is hozzácsapva), mert ugyebár egyszer vagyunk ilyen kerek évfordulósak, azt a százasát!!!