Több mint egy év telt el a legutóbbi parlamenti választásoktól és a választók tekintélyes része még mindig nem jött rá, hogy a győztesek csúnyán átverték. Pedig hát igencsak észrevehette volna, ha máson nem, hát a fizetésemelések elnapolásán (mi több, szakszervezeti vezetők szerint valószínű idei csökkenésén), az adók, illetékek megszüntetése helyett újabb adók, illetékek megjelenésén – például mondjuk az üzemanyag esetében –, vagy pedig azon, hogy a hagymázas ígérgetések nyomán annyira kiürült az államkassza, hogy az ország másodpercenként 553 euróval adósodik el…

Sokan a választókat hibáztatják a kialakult helyzetért, hiszen négy évenként reális esélyük van arra, hogy változtassanak az ország sorsán. Ők pedig ez úttal is hittek az angyalmesékben, abban, hogy az Európai unió legszegényebb állama pillanatok alatt tejjel-vajjal-mézzel folyó Kánaánná válik, ahol a kerítések is ehetőek lesznek, hiszen finom gyulai, de legalább is az egykori szőke eminenciásra, Elena Udreára emlékeztető pleșcoi-i kolbászból fonják őket.

A helyzet azonban az, hogy nem a választó hülye – bár azért okosodás tekintetében akadna még tennivalója, hogy ne adja el voksát, magát, jövőjét egy nájlonszatyornyi olajért-lisztért-cukorért, egy zsáknyi krumpliért, néhány golyóstollért, egy sörös-miccses-manelés mezei ünnepségért –; az igazság az, hogy az ellenzék annyira erőtlen, hogy erőről még negatív értelemben sem lehet beszélni esetében, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy siralmasan gyenge. 

A szociáldemokraták legalább ígértek valamit (Valamit? Mindent!) – az ellenzék viszont semmit. Azon kívül természetesen, hogy leváltaná a mindent megígérő szociáldemokratákat. Ez pedig nem éppen népszerű kínálat, mert hiszen a választói okoskodás szerint, ha a sok mindenből csak néhány teljesül, már az is több, mint a semmi ígérete. Igaz, ez utóbbi legalább teljesült volna…

A szociáldemokraták igen okosan – Izraelből toborzott tanácsadóik útmutatásait megfogadva – a fölösleges válaszolgatás helyett sokkal inkább a gazdasági és társadalmi ígéreteikre összpontosítottak és (az ígéretek mellett) hazafias jelszavakkal álltak választóik elé, jelmondatuk ez volt: Merjünk bízni Romániában. És valóban igazuk van: megbízhatunk ebben az országban, mart azt biztosan tudjuk, hogy – a hagyományoknak megfelelően – az ígéretek soha nem telesülnek. A romániai magyarok ezzel aztán még inkább tisztában vannak, hiszen idén már századik éve lesz annak, hogy a nemzeti kisebbségeknek tett gyulafehérvári ígéretek teljesítetlenek maradtak.

Az ellenzéki pártok viszont képtelenek voltak konkrét alternatívát ígérni a kormányzásra. És képtelenek erre most is. Illetve eszükbe sem jut ilyesmi.

A legutóbbi parlamenti választások nyomán az ellenzéki pártok közötti szakadékok tovább nőttek.

A nagy meglepetést okozó tömörülés (amely Bukarestben még a nemzeti liberálisokat is lekörözte, és újonnan megalakult, területi struktúrákkal nem rendelkező pártként bekerült a parlamentbe), a Mentsétek Meg Romániát párt maga volt a nagy csalódás. A naivak – közöttük én is – azt hitték, végre, a civiltársadalom kitermelte az új, korrupciótól, önös érdekektől (többnyire) mentes, az ország, a nép érdekeit (is) szolgáló politikai osztályt.

Nem ezt történt. A párton belül is beindultak a hatalmi harcok, a párt szétesett, liberális, népi, és úgymond egységesítő szárnyacskákra, a pártalapító, Nicușor Dan hol maradt, hol távozott pártjából.

Az ellenzéki Népi Mozgalom Pártja – a kormánykoalícióhoz hasonlóan – maga is megnyirbálná az igazságszolgáltatás hatásköreit, miután a pártvezér kedvenc szőkeségét, Elena Udreát „kezelésbe vette” az Országos Korrupcióelleni Ügyészség.

Dacian Cioloș Románia 100 platformja nem párt, de azért politikai ambíciói vannak, újabban már pártosodna is. Dacian Cioloș közeledni szeretett volna a Mentsétek Meg Romániát párthoz, amiről annak korábbi elnöke, Nicușor Dan erről hallani sem akart, attól tartva, hogy a volt kormányfő ráteszi kezét a pártra. Most már a párt szívesen látná soraiban az egykori miniszterelnököt, őt azonban egyelőre mindennél jobban izgatja az, hogy az általa vezetett technokrata kormány eredményességét igazolja.

A legfőbb ellenzéki tömörülés, a Nemzeti Liberális Párt az eltelt év alatt legfeljebb vezetőváltásával hívta fel magára a figyelmet. A párton belül sem csillapodtak a nézeteltérések az „igazi” (a Nemzeti Liberális Párt politikusai), valamint a beolvasztott Demokrata Liberális Pártja „jövevény” politikusai között. Egyszerű és bizalmatlansági indítványokkal való fenyegetőzését senki sem veszi komolyan, a kormánykoalíciót, parlamenti szövetségesei támogatásával egyelőre nem fenyegeti veszély.

Az ellenzéki pártoknak nincsenek hiteles politikusaik, vezetőik szinte valamennyien lejáratták magukat, Traian Băsescuból, Ludovic Orbanból, a kormánypártiból ellenzékivé lett Victor Pontából, Dan Voiculescu volt emberéből, Daniel Constantinescuból régóta kiábrándultak a választók, ezek a politikusok képtelenek újat hozni a politikába, maguk is csak teljesíthetetlen ígéretekkel kecsegtetnek, mint például a tizenharmadik, tizennegyedik fizetés.

Az ellenzék képtelen tehát az összefogásra, az pedig nevetséges lenne, ha a 2019-es választásokra szőnének közös terveket, amikor még a jelenlegi időszakra sincsenek elképzeléseik az együttműködésre. A kampány idején az ellenzéki tömörülések nagyjából ugyanazt ígérve egymás ellen harcolnak majd – kicsinyes dolgokért.

Kicsinyes harcokban pedig csak kicsinyes győzelmek születhetnek.

Vagy most már érjük be ennyivel is?!

Fotó: debanat.ro