Sokan vélik úgy, hogy az egykor csak az amatőr sportolók részvételével megtartott ötkarikás játékok békét, humanizmust sportszerűséget hirdető eszméjéből mára semmi sem maradt. Ami maradt: a korrupciós ügyekkel vádolt szervezet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A hajdan nemes vetélkedést jelentő sport a lebutított és lebutító tömegmédia korában már csak termék. A cél pedig csupán annyi, hogy ezt a terméket minél több fogyasztó vásárolja meg.

Az olimpiai játékok újjászületésnek századik évfordulóján Joseph Maguire szociológus pontosan meghatározta, hogy milyen pozitív fogalmak kapcsolódnak az ötkarikás mozgalomhoz.

Az újjászületett olimpiai eszme több forrásból táplálkozott; nemcsak a görög hagyományok, hanem a viktoriánus kor idején kialakult brit iskolarendszer tradíciói, az amerikai felsőoktatás sportstruktúrája, a XIX. század végének nemzetközi békemozgalmai is hozzájárultak az olimpiai mozgalom önértelmezésének alakításához. Maguire ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a modern kor olimpiája a fennkölt ötkarikás eszmétől egészen eltérő értékrendet jelenít meg: patriarchális, nyugati, elitista társadalomképet vetít.

A profizmus térhódítása a puszta részvétel értelmét tagadta meg, s helyette a képernyőn csupán a legjobb atlétáknak a győzelemért folytatott elkeseredett küzdelmét látjuk. Ezt jelenítik meg a NOB kiemelt szponzorai is hirdetéseikben. A reklámok nagy hányada csupán a kiválóságot jeleníti meg. Néhány szlogen: Believe in Better (Higgy a jobban!), Be great! (Legyél nagyszerű!) A győzelem a lényeg, nem a részvétel.

Ezt tudomásul kell vennünk! Akkor is, ha a politikai élet kiömlő sárpataka elől a tiszta eszméjű, nemes vetélkedés megtekintéséhez menekülnénk a máskor pihentető uborkaszezont jelentő nyárban. Ám még így is megfeledkezhetünk több mint két hétig a mocskos politikai versengéstől, a minden régulát felrúgó hatalmi torzsalkodásoktól, a lovagiatlan oldalvágásokra ügyet sem kell vetnünk.

Legfennebb azon kell morfondíroznunk, hogy a sportban és a közéletben is a legfontosabb a részvétel marad. Akkor is, ha eredeti demokráciákban – amelyet a hatalom megtartásának eredendő bűne fertőz – a cselekvő többség akaratát felülirathatják az inaktívakhoz csapódó bojkottálók.

A demokratikus társadalmak vezetőivé azoknak kell válniuk, illetve azoknak kell maradniuk, akikre a többség szavaz. Akik ezt megkérdőjelezik vagy feje tetejére fordítják, beláthatatlan társadalmi folyamatokat indítanak el.

Szókrátészről jegyezték fel, hogy egy ízben Athénben sétált, s egy mozgásképtelen ember nyöszörgésére lett figyelmes. Közelebb ment, s a nyomorék elmondta: azért nyüszköl, mert nem tud eljutni az Agorára, ahol egy bizonyos Szókrátészt le akar szavazni. A filozófus megígérte neki, hogy a nevében majd ő fog szavazni Szókrátész ellen, és meg is tette. Mert csak a cselekvő demokráciában hitt.

Miként példáján okulva én is. Következzen az önfeljelentés: Igen, vasárnap szavaztam. Hogy hogyan? Az magánügy, de nem is érdekli a távolmaradókkal győzedelmeskedő államelnököt, mert szerinte mindenki államcsíny elkövetésének vétkébe esett, aki a népszavazáson részt vett.

Ezzel az önfeljelentéssel számomra a referendum le van zárva. Elkönyvelve mint a politikai sportszerűtlenség elrettentő példája, keserű győzelemként, mert nem lehet keserűbb a játékos számára, mint a pályán kívül, a zöld asztal mellett nyerni.

Felüdítő, hogy Londonban – noha már nem lelkes amatőrök, hanem vérbő profik versengenek – azért még érvényt nyer az olimpiai eskütétel: „Esküszünk, hogy az olimpiai játékokon becsületes küzdő felek leszünk, és tiszteletben tartjuk a játékszabályokat. Lovagias szellemben veszünk részt a versenyeken, hogy dicsőséget szerezzünk hazánknak és jó hírnevet a sportnak."

Hasonló esküt kellene tegyenek a választottakból kiválasztottakká lett politikusoknak is. S pillanatig sem szabadna elfelejteniük, hogy a nézők (választók) üzenete egybeesik Antiphonosz intelme: „Fel Olimpiába. Lépjetek a Stadionba, s legyetek győztes férfiak. Aki azonban nem készült fel eléggé, az menjen ahová akar."

Sportban és politikában is érvényes ez a figyelmeztetés. Legalábbis, amíg a szintén görögöktől tanul demokrácia működik.

Aki ugyanis a lelátó nemtetszés-nyilvánítása esetén sem lép vissza, az óhatatlanul dicstelenül végzi. Aki meg erőtlenségéért, sikertelenségéért addigi szurkolóit vádolja farkasvakságggal vagy elvakultsággal, az óhatatlanul szánalmassá válik. Részvétem.