A szakma ismerői azt mondják, hogy könyvet írni könnyű, eladni már sokkal nehezebb.

Még azt is mondják, hogy könnyebb divatos témákkal betörni a piacra, mint tudományos értekezésekkel. A közvélekedés pedig azt is tudni véli, hogy a marketing a kereskedelem gyámköve.

Ennek okán írhatta meg Emma is Az ébredés útja című könyvét és helyezett el (B. M.) – vagy a debreceni TKK kiadó? – egy interjúnak álcázott reklámot a Népújságban (2017. jún. 26.). Az írás szerzője gondosan áthárította a felelősséget a kedves vevőre azzal, hogy feltételes módban fogalmazta meg a könyv megvételére utaló tanácsát. Így rajtam, az olvasón áll, hogy megveszem-e vagy sem.

Felelősségem birtokában besétáltam a megadott üzletbe, levettem egy példányt a polcról, leültem, megnézegettem, majd a pénztárhoz mentem. Ennyi pénzt nem ér meg – mondtam –, de megveszem. (Nota bene: háromszor voltam a Caminón, ezért bocsátkozom néha felelőtlen könyvvásárlásokba.) 192 oldal szöveg plusz képmelléklet. A nyomás tökéletes, a képek tiszták, a kötés is remek – mi hát a baj?

Vegyük sorba.

Emma írói álnév. Az interjúból többet is megtudhatunk: „az Emma név már gyermekkorom óta bennem van, talán ez vagyok én?! Ezt még keresem. Mivel a könyvet is azért írtam meg, mert úgy éreztem, ki kell adnom magamból a történteket, így gondoltam, hogy a belső hangom nevét fogom használni.”

A módszer nem új, csak a közismert álneves szerzők valamennyivel tudatosabbak. Ha eldöntötték, akkor nem vacakolnak tovább: így lesz és kész! Samuel Langhorne Clemens egy szerda reggel arra ébredt, hogy ő Mark Twain és aztán ez így is maradt. Évekig. Örvendek annak, hogy Tóth Klaudia az Emma nevet választotta és nem a Nikolászt, mert ez újabb traumát okozna neki.

Úgy érezte, hogy „ki kell adnia magából a történteket”, mely történet igen egyszerű. Emma kezét – négy év együttélés után – megkérte Steve (neve ellenére sült magyar), ám a 24 éves Emma visszaadta a gyűrűt, mert még korainak tartotta az esküvőt. Párkapcsolati krízis áll az ügy mögött, s úgy gondolták, a patthelyzet feloldását Szent Jakabra bízzák. Elindulnak a Caminóként ismert spanyolországi zarándokúton, s az előttük álló másfél hónap megoldja majd a konfliktust. Megoldotta. Az út végén útjaik elváltak, s azóta is boldogan élnek.

Azt is tudjuk, hogy Emma már átesett egy háromhónapos hawaii kikapcsolódáson, és tervei között szerepel a Mount Everest alaptáborába is eljutni. Ebből arra következtetek, hogy Emmácskának van mit a kakaóba aprítania, nemcsak írói álnévre telik, hanem költséges utakra is. Ez dicsérendő dolog. Ha nem jutott volna rá egy köteg bankó, akkor a párkapcsolati krízisek közismert szakértőihez fordultak volna: Mónika-show, Sebestyén Balázs vagy Csernus Imre, hogy csak a divatosabbakat említsem. (A régebbi – olcsóbb! – módszerek egyikét említeném. A hetvenes években a krízist Kovács Kati slágerével oldották fel: „Nem, nem, nem! Nem leszek sohasem a játékszered!” Ha ezt a lemezt a vőlegényre menendőnek maximális hangerővel kétszer lejátszották, az hanyatt-homlok eltűnt a helyszínről.)

A Szent Jakab zarándokút gyógyító hatásáról a magyar celebek körében legendák keringhetnek, minap olvastam, hogy Gesztesi Károly az alkoholfüggőségét akarja ezzel kúrálni. Csinálja, de nagyon szépen megkérem, ne írjon könyvet róla.

Az Emma könyve is a veszekedések, megalázások, kibékülések történeteinek tárháza, s a balfácánkodások listája (egy részüket megelőzhették volna, ha piperecikkek helyett egy magyar nyelven is kapható útikönyvet vittek volna). Ez a történet remekül elfért volna a F… közösségi portálon, ott több olvasója (drukkolója, kedvelője és ellenzője) lett volna, mint így. S a sok papír se ment volna pocsékba. A siker amúgy is viszonylagos. A tavaly megjelent könyv az eredeti ár (3300 Ft) töredékéért kapható (interneten: 2475, a Múzeum körúti Könyvudvarban 1490 Ft).

Liberális világunk mindenkinek jogot biztosít a könyvíráshoz, nemhiába haltak meg annyian a francia forradalom barikádjain. Ilyenformán Emmának is szíve joga, hogy kiadassa bármely irományát.

Közbevetőleg: Emmácska a rúdfitnesz gyakorlójaként fényeskedik, ennek tanúbizonyságaként a Camino nevezetesebb pontjain ilyen-olyan pózokba merevedett, s azt a volt vőlegény (bármennyire durcás is volt) ügyesen lefényképezte. Így aztán a szőke tündért a burgosi katedrális lépcsőkorlátján láthatjuk féllábon állva (kakaspózban?) vagy az óceán partján álló 0-s kilométerkő tetején angolspárgában. Ezért kár volt odamenni. (A diagnózis-listára az exhibicionizmust is fölveheti.)  

A könyvkiadásnak – akár a kenyérsütésnek vagy a gyógyszergyártásnak – szigorú szabályai vannak. Erre kötelezi a kiadót a szakmai alázat és a könyves céh becsülete. Silány kéziratból is lehet olvasható könyvet csinálni, ha van egy jó szerkesztő a háznál. Ha nincs szerkesztő, akkor a könyv is vacak marad. A könyvet a TKK debreceni műhelye adta ki, a cég pontos megnevezése: TKK Kereskedelmi Kft. A műszaki vezető és a tördelő neve ismeretes, szerkesztő nincs. Bejött a kézirat, senki el nem olvasta, betördelték, kinyomtatták, viheti a kedves megrendelő. Fizessen, mert mi csak kereskedők vagyunk, a szöveg hibáiért nem felelünk. A címnegyedív hiányos, nincs kiadási hely és évszám, az előszó nem az 5., hanem a 4. oldalon kezdődik.

A szerző nem ismeri a magyar helyesírás alapfogalmait. Helytelen a -ba, -be és a -ban, -ben használata (25. old.: „a spanyolok rövidnadrágba, pólóba sétáltak”), hemzsegnek az értelmetlen mondatok és a hamis információk (pl. 18. oldalon: a zarándokok 30%-a jön az Egyesült Államokból; még 5%-nál is kevesebb!). Szórendi és fogalmazási hibák garmadával, az út menti helységek neve hibásan írva, a Camino nevezetesebb helyeihez kapcsolódó történetek pontatlanok (pl. a Santo Domingo de la Calzada-i csodatétel leírásában több, lényeget érintő hiba van), a piligrino vagy peregrino nála egyre megy (az utóbbi a helyes). Már Galíciában gyalogolnak, de ő még Katalóniában hiszi magát (176. old.). Satöbbi.

Emmácska kb. öt centire lebeg a talaj fölött. Elvárja, hogy a spanyolok magyarul is tudjanak (a becslések szerint annyian beszélnek magyarul Spanyolországban, ahány magyar földműves spanyolul) és erősen igényes.

Egy-egy példa. A 62. oldalon említi a zarándokszállás takarítónőjét, aki „Romániából jött, mi Magyarországról, és még sincs egy hasonló szavunk se.” Segítek, mert nem tudja: a román neolatin nyelv, a magyar a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik. A 10. napon megérkeznek a szálláshelyre, „megnéztük, de nem voltunk még készen rá, hogy a földön aludjunk egy 5 cm vastagságú matracon”. Vajon hány nap kell az alkalmazkodáshoz?

Egy zarándoknak nem lehetnek különösebb igényei, tekintve, hogy a zarándok nem turista. Ahogy a német mondja: ein Tourist verlangt, ein Pilger dankt. Azaz: egy turistának lehetnek igényei, a zarándok mondjon köszönetet (bármiért).

Emmuci butácska megnyilvánulásait akár dicsérőleg is lehetne emlegetni („látod, milyen bátor, bevallja, hogy nem ért hozzá”), de én inkább azon gondolkodom: vajon a nevelői vagy a tanítói voltak igénytelenek, amikor írni, olvasni és fogalmazni tanult. Vagy már akkor a rúdfitnesz kötötte le minden gondolatát?

Sajnos Emmácskát akkor sem figyelmeztették, amikor megjelent a kézirattal a kiadónál. Ez nem Emma szégyene, hanem a kiadóé.

A kiadóval nem lehet felvenni a kapcsolatot, mert az internet szerint a honlap megnyitása nem biztonságos. Nosza. Ezek után csak az olvasótól (és a magyarországi illetékes szakmai szervezettől) kérdem: mi lesz veled igényesség, mi lesz veled magyar könyvkiadás?