Azon töprengek, hogy vajon melyik az igazi arca pártunknak és kormányunknak. Amikor durcásan visszavonul, mert az akarata nem egyezik meg a zemberek akaratával (a vasárnapi boltbezárástól az olimpiáig), és a zemberek kormánya ilyenkor nem tehet mást, minthogy csöndben elsunnyog. Vagy az, amikor még ennél is durcásabban összeszorítja a száját, és juszt sem enged a zemberek akaratának. Ez történik most a CEU ügyében, ez a civilekkel és a tervezett lex Jordánnal is.

A „Soros-egyetemmel” kapcsolatban eddig számomra Márkus Barbarossa fejezte ki a legtömörebben az ügy lényegét a minap a közösségi portálon elkövetett bejegyzésében. „Egy értékes egyetem megszüntetése számomra a könyvégetések rituáléival egyenértékű.” Mások is kifejtették e tekintetben, hogy a kormány lépése civilizációellenes, szakadékába tolja az országot, középkorszagú és kommunistalendületű, de a válasz volt igazán árulkodó: pillanatok alatt megszavazták a törvényt, mindenféle kétely nélkül. Hiába horkant fel a világ, hiába jelezte az Egyesült Államok is, hogy hiába dörgölődznének Trumphoz, azért mindent mégse lehet. De az a legszebb, amikor a magyarázkodásokon (azért kell a törvény, mert ideje szabályozni az eddig szabályozhatatlan dzsungelt) átüt a valódi szándék, mint ahogy azt maga a KDNP-s Harrach Péter fogalmazta meg a maga őszinte keresetlenségével: „Nemzetközi társaság tüntetett egy nemzetközi célokat szolgáló egyetemért. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy ideológiai és politikai küzdelem része, egy olyan hadseregnek a tiszti iskolája, amelyik kemény küzdelmet folytat a magyar társadalomban.”

Utoljára valóban a kommunisták tudták ilyen inszinuálva és megbélyegezve kiejteni a „nemzetközi” helyett a külföldet, ami minden rossz gyűjtőhelye, szemben a vasfüggöny közé zárt paradicsommal. Hiszen épp ezt kell sulykolni, hogy nemzetközi célokért tüntető nemzetközi társaság nyilván maga a nemzetellenes fertő, ezek jót nem akarhatnak, szívják a magyarság vérét, és nyilván zsidók is. Kozmopoliták, mondták régen, és ha valakire rávetült ez az árnyák, akkor már tudni lehetett, hogy az illető nemsokára hosszabb látogatást tesz majd a Gulagon. A párhuzam nem véletlen: az ötletek most is az oroszok felől szállingóznak be hozzánk.

A készülő lex Jordán is hasonló sötétséget vetít előre. Mivel a tiltakozás miatt nem tudták kipöckölni Jordán Tamást a maga alapította Weöres Sándor Színházból (amolyan áthidaló látszatmegoldással egy évre nevezték ki a régi igazgatót), most már törvényileg oldanák fel a hasonló kellemetlenségeket. Ha a szigorúbb tervezet győz, akkor az végleg elhárítja az akadályt a fenntartó önkormányzatok és polgármesterek elől, hogy azt nevezzenek ki a színházak élére akit csak akarnak. A kegyvesztett vezető így könnyen eltávolítható. A szakmai gyakorlat sem lesz már akadályozó tényező, a csókos útja sima lesz, mint amilyen a nyelve volt.

Ha megszavazzák (de hát miért ne szavaznák meg?), akkor még egy rendszerváltó illúzióval lesz kevesebb: nem a szakértelem lesz ezután a döntő, hanem a hűség. Bár eddig se nagyon vették figyelembe a szakma ajánlásait, véleményét, a társulat vagy a nézők álláspontját, de azért helyenként még kénytelenek voltak úgy tenni, mintha fontos lenne. Ezért maradhatott Eszenyi a Vígszínház, és Jordán a Weöres Sándor élén. Volt még egy-két győztes csata az amúgy vesztes háborúban, a mostani tervezettel a győzelem is a fenntartó puszta szeszélyévé válik. Enged, ha úgy hozza kedve, amúgy meg bárkit odatolhat, ha az megígéri neki, hogy problémamentes, szórakoztató és felületes teátrummal szolgálja az igényeket.

A minap jó ismerősöm vetette fel: most már valóban meg fogja kérdezni fideszes ismerőseitől, hogy milyen bajuk is volt alapvetően a kommunizmussal (már azon túl, hogy nem ők voltak az egyenlőbbek)? Hiszen az oroszokat imádjuk, a komcsi módszereket sikeresen átvettük, utáljuk a külföldet, a liberalizmust, a nyitott társadalmat, a civileket, az EU lassan meg is dögölhetne, egy kis önkényért nem megyünk a szomszédba, a pénztárgép pedig nekünk csörömpöl. Akkor? Őszintén: mi hiányzik még fiúk?