Holland gyermek gyógyítja, síppal, dobbal, választási eredménnyel. Kapkodtak a vigyázó szemek az utóbbi napokban: Ankara és Amszterdám között cikáztak egyre fokozódó aggodalommal a tekintetek. A holland parlamenti választások hajráját megzavaró diplomáciai viszály önmagában is jelentős rizikó, de „időzítése” hatványozta a válságot. Hollandiában előretörni látszott a bevándorló-és egyben muszlimellenes Szabadságpárt, és a felmérések a populista tábor sikerét vetítették elő. Az utolsó hét eseményei váratlan importelemet csempésztek be a választási hadjáratba: szintén egy szavazás áll az affér hátterében. Erdogan török elnök, miután átfogó és brutális offenzívát hajtott végre teljhatalmi törekvéseit kritizáló ellenzékével szemben, most be szeretné betonozni magát, és Törökországot a parlamentáris rendszerből elnöki rezsimmé szabná át. Ehhez április 16-án voksolni kell a parlament által már jóváhagyott bővített államfői jogkörökről. Hogy túlbiztosítsa magát, Erdogan a külföldön élő mintegy négy és fél millió szavazati joggal bíró török közösséget is célba vette kampányával. Miniszterei elindultak hát Európába, hogy az újsütetű szultánság előnyeit nagygyűléseken hirdethessék. Így került volna sor a rotterdami rendezvényre, ahol a tervek szerint a külügyi tárca vezetője is felszólalt volna. A hollandok viszont megüzenték: biztonsági okokból nem lenne szerencsés a rendezvényt megtartani; a makacskodó politikusokat visszakísérték a határra, az ezerfős tömeget erőszakkal kellett feloszlatni. A hatósági beavatkozásra a választási kampány finise és a kurdok ellendemonstrációja volt a két be nem vallott, de egyértelmű érv. Ankara kemény hangon válaszolt, többször becitálták a holland diplomatát, az isztambuli és ankarai külképviseletek előtt demonstrációk zajlottak, és folyatódott az üzengetés,a többi között Erdogan nácizmust emlegető kijelentése is elcsattant.

A múlt héten kirobbant válság nem szándékolt következményeként a holland  kormánykoalíció jobboldali liberális vezetője újra nyerni tudott, és bár többpárti egyeztetés előtt áll, jó eséllyel fog kabinetet alakítani. Mark Rutte ugyanis igen határozott hangon utasította el a Porta nyakas-harcias fellépését, jó érzékkel tematizálta a kérdést, a holland szavazópolgár pedig értékelte a kormányfő teljesítményét. A választások kimenetele túlmutat azon, hogy egy 16 milliós EU-tagállamban milyen színezetű kormány kap mandátumot: Trump győzelme, a Brexit és a küszöbön álló franciaországi, majd németországi választások – íme környezet, amelyben sikerült megállítani az intoleráns, populista erők előretörését. Hollandiában egyébként továbbra is gondot okoz a bevándorlók ügye: főleg a lakosság mintegy 2-3 százalékát kitevő török és valamivel több marokkói helyzete jelent kihívást. Nagyrészt városokban telepedtek meg, zárt közösségeket alkotnak, nem vagy rosszul beszélik a holland nyelvet és gyermekeik is olyan iskolákba járnak, ahol többnyire csak bevándorlók tanulnak. Az kitörési pontok, az integrálódás esélye csekély, és ennek következményeivel számolniuk kell a holland hatóságoknak.

A történet nagy vesztese egyértelműen a török fél. Erdoganról már jó ideje tudni vélik, hogy nem válogat az eszközökben, ha saját hatalmi pozícióiról van szó: ezt látszik igazolni a tavalyelőtti puccskísérlet után levezényelt bosszúhadjárat, a szíriai konfliktusban vállalt cinikusan megformált szerep, a menekültügy okán szárba szökkent zsarolási kísérletek. Ez utóbbi esetében nóvum, de mégsem váratlan fordulat, hogy ezentúl Törökország már nem fogadja vissza a görög partoktól visszafordított, -küldött menekülteket. Ankara bemerevedett „hadállásai” beláthatatlan távlatokba tolják ki az amúgy is döcögős uniós csatlakozási folyamatot, de az üzenet első sorban befele irányul: a maga mozgásterét kiharcoló és azt megőrizni képes regionális hatalmi tényező csak akkor képes súlyának megfelelően hatni, ha olyan férfiú áll az ország élén, mint Recep Tayyip Erdogan, aki már most 2019. november 3-ára gyúr, hogy a soron következő elnökválasztások megnyerésével folytathassa politikai életművének továbbépítését.

Fotó: The Telegraph