Könyvtárnyi anyagot kínál a szakirodalom a válságkezelésre, a kudarckarbantartásra, a veszteségek minimalizálására, de annál kevesebbet olvasni a diadal sikeres feldolgozásáról. Vasluiban most elférne egy pszichológus, aki megtanácsolná a 3,7 milliós tétet szakító lottónyertest, de elférne egy kis asszisztencia Bukarestben is: hatékony  rohamcsapat, amely megszállná a szocdemek pártszékházát. A télutós vitaminkúra mellett jól fogna a legnagyobb kormányzó alakulatnak egy recept, melyre gyaníthatóan felkerülne, amint az következik:

1. Egy kiadós önkontrollfejlesztés, amely a december 11-i lavinaszerű választási győzelem eufóriáját valós lendületté változtatja. További izmozás, erőfitogtatás helyett jól adagolt (és előkészített) döntések sorozata. A PSD saját maga is meglepődött az eredményen, és ahelyett, hogy ezt a nem remélt teljesítményt szakaszgyőzelemként könyvelje el, ami megalapozza a további periódusban való szerepvállalását, erőltetett menetbe kezdett.

2. Ritmusoptimalizálás: a kabinet megalakítása majd a sürgősségi rendeletek körüli kapkodás, (és titokzatosság) nem volt jó jelzés a startnál, Dragnea..., elnézést Grindeanu és csapata úgy kezdett kormányozni, mintha nem négyéves mandátumra tervezne, hanem ott ketyegne a zsebükben egy igen szűk terminusra figyelmeztető stopperóra. Igazi erejét és magabiztosságát azzal bizonyíthatja, ha visszavesz az ütemből, mintegy ezzel is jelezve: ura a helyzetnek. (Kicsit olyan ez, mint a kenyai atléták többnyire nyerő képlete: a verseny elején már élre állnak, de a maguknak megfelelő iramot diktálják, ami persze nem jelenti azt, hogy időnként, éppen a vetélytársak fárasztásáért, ne iktatnának be egy-egy húzósabb kört).    

3. Intenzív kommunikációs kúra: a kampányban szajkózott, beígért „megvalósításokat” nem elegendő kipipálni, és folyton azt hangoztatni, hogy az utolsó betűig betartatják; ez a retorika már középtávon is bumeráng-effektusba torkollhat. Meg hát csomagolni kell majd a nem éppen pozitív üzeneteket, elmagyarázni, hogy miért nem zubog a csapból a tej és a méz, hol dugult el a vezeték, és miért érdemes a pipettával adagolt „jót” a megfelelő módon értékelni.    

4. Csapatmuka-terápia: ha Liviu Dragnea továbbra is szócsöve, elnöke, stratégája, adminisztrátora és végrehajtója a pártnak (és kormánynak), akkor a koalíció egyre több támadási felületet nyújt: Dragnea személye megosztó párton belül és kívül. Majdhogynem diktatórikus, görcsös vezetési stílusa egyre inkább előtérbe nyomul. Hiányos lélektani ismeretek birtokában is megállapítható, mélységesen frusztrált, gyanakvó és bosszúálló alkattal van dolgunk. A Victoria- versus Cotroceni-palota ellentét ezúttal úgy csapódik le, hogy közte és Iohannis között zajlik a rivalizálás, ami részben igaz ugyan, de egy érett politikus másként kezeli a konfliktust, nem engedheti meg, hogy ennyire exponálja magát, személyessé degradáljon egy amúgy a politikában gyakran jelentkező konfliktust a hatalmi gócpontok között.

5. Alázat és szakmaiság: ez olyan mint amikor a reklám végén a hadaró hang figyelmeztet arra, hogy ez nem gyógyszer, hanem étekpótló. Ettől még nem válik opcionálissá. A kormányzás, illetve hatalomgyakorlás egyben felelősséget is jelent, ennek súlyát állandóan tudatosítani nem könnyű feladat; folytonos önreflexív készséget, elemző- és kompromisszumképességet feltételez, meg azt, hogy a napi politikai döntéseken túlmutató habitusban a közszereplő és a közjó viszonya jól kitapintható értékrendre alapozzon. Preciőz kifejezés, de a romániai baloldalnak (amint a jobboldalnak, a nem létező centrumnak és szintén hiányzó zöldeknek) is rendelkeznie kell saját és formálisan is vállalt politikai filozófiával. Mandátumokon és személyi tényezőkön (pártelnöktől függetlenített) átívelő irányultsággal, ha tetszik krédóval.

A politikacsinálás professzionalizálódásáról pedig csak annyit, hogy a döntések előkészítésébe bevont (és fellelhető) szakmai háttér – a jobbára nem létező, vagy félszeg agytrösztök – felhasználása tervezhetővé, tehát egyben korrigálhatóvá teszi a cselekvést.

Ez nem csodaszerek lajstroma, de adaléka lehet a nyertes képletnek. Mert egyelőre ugyanaz forgatókönyv vetíti előre árnyékát, mint az USL esetében: a már-már nyomasztó többségű kormánykoalíciónak sikerült rekord idő alatt erodálnia saját hatalmát, amivel nem csak saját esélyeit nullázta le, hanem az országra váró időnként fájdalmas, de halaszthatatlan szerkezeti váltások (= valós reformok) lehetőségét is elszalasztotta. Ami nem csak fervens pártdrukkereinek okozott csalódást, de az úgymond ellenzéki érzelmű szavazópolgárnak, a közélettől megcsömörlöttek, és abból kivonultak táborát pedig végképp elveszíti látóköréből.

Fotó: licdn.com