Beiktatták és azonnal el is kezdte munkáját a Grindeanu-, azaz – ahogyan sokan gyanítják – a Dragnea-kormány. Van, aki szerint a Văcăroiu-kormány óta nem állt ennyire szürke csapat az ország élén. A tárcavezetőket mintha nem rátermettségük, hanem Liviu Dragnea pártelnök iránti hűségük mértéke szerint választották volna ki. (Dragnea felül is biztosított azzal, hogy legbizalmibb emberét, Sevil Shhaideh-t miniszterelnök-helyettesi tisztségbe emelte és ő rendelkezik a fejlesztésekhez szükséges összegek felett is.)

A beiktatás pikáns jelenete volt, amikor – kellő arroganciával – az államelnök, Klaus Iohannis Liviu Dragneához fordult és felkérte, hogy a szociálliberális kormány minisztereivel is feltétlenül ismertesse azt a kormányprogramot, amelyet tudomása szerint a pártelnök ismer egyedül.     

Nos, már akkora, illetve utóbb is megismerhettünk néhány részletet a kormányprogramból, amely inkább hasonlít a Santa Klausnak küldött kívánságlistához, mint megalapozott gazdaság- és társadalomfejlesztési tervhez. A kormányprogram szerint egyetlen társadalmi réteg sem lesz vesztese az elkövetkező négy évnek, sőt, mindenki nyer: egyidőben növekednek a bérek (főként az állami ágazatokban) és csökkennek az adók. Ami a közgazdaság mai ismeretei szerint lehetetlen ugyan, de amint a Jereváni Rádió korábban megállapította: Nem lehet! Ja, Romániában. Akkor talán mégis. Mert Románia minden lehetőségek országa.

A kormányprogram ezúttal tartalmaz némi hivatkozást a kisebbségpolitikára is, jobbára általánosságokat, ám valóban ránk férne, hogy általánosságokban is javuljon a kisebbségek jogainak betartása és érvényesíthetősége.

Hogy mi lesz ezeknek a nagyon halvány ígéreteknek a sorsa, az attól is függ, hogy Sorin Grindeanu – elnézést! – Liviu Dragnea kormánya sikerrel oldja-e fel a társadalmi elvárások keltette feszültségeket. Ha nem, akkor mintegy hamiskártyás, ismét előhúzza majd hajtókájából a magyar kártyát.

Az RMDSZ megszavazta a Grindeanu-kormányt. Nem volt jobb választása. Teljesen értelmetlen lett volna a harmatgyenge ellenzékhez csatlakozni, amelynek soraiban ráadásul ugyanúgy ott ülnek a magyarellensségükről elhíresült honatyák, mint a kormánypárt soraiban. Természetesen elborzadva – és jogosan felháborodva – lehetne idézni az új népjóléti miniszter, Olguța Vasilescu korábbi kirohanásait, hogy bottal csendesítené le a magyarokat, akiket ráadásul kiűzne Craiovából, ha ott vállalnának munkát, de mi haszna? Inkább reménykedjünk abban, hogy a sokat megélt külügyminiszter, Teodor Meleșcanu komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy már a Fekete-tenger sem jó szomszédja Romániának, Magyarországgal pedig rendezni kell a viszonyt.

Fontos az RMDSZ-nek felajánlott művelődési minisztériumi államtitkári tisztség is, ha a szövetség jobban tud élni vele, mint az utóbbi években az oktatási tárcánál. De még fontosabb lehet, ha ismét gyakorlattá válik az, ami a NATO- és EU-csatlakozás előtt szokásos volt: a kormánypárt és az RMDSZ közti állandósult párbeszéd, tárgyalás, amelyen az álláspontokat közelíteni lehetett, sikerült kiiktatni a törvényekből kisebbségellenes passzusokat, illetve betoldani olyanokat, amelyek rögzítették az erdélyi magyarok jogait. (Az más kérdés, hogy számos előírással mi magunk sem éltünk, másokat pedig a mai napig nem hajlandóak betartani a hatóságok, intézmények.)

Rég elfogadott konvenció a nyugati újságírásban, hogy nem bántjuk a kormányt annak első száz napjában. Nem tehetünk mást, előlegezzük meg mi is a bizalmat a Grindeanu-kormánynak.

Megszívlelendő tanács hangzott el január elsején, a reformáció 500, jubileumi évének kezdetén a debreceni nagytemplomban. „Hittel lehet párbeszédet fenntartani egymás között akkor is, ha a világnézetünk nem mindenben azonos” – mondta dr. Fekete Károly püspök.

Próbáljunk meg mi is eszerint élni a jelenben.

Fotó: Léphaft Pál karikatúrája