November végén Domokos Géza fia, Domokos Péter, az édesapjáról elnevezett egyesület elnöke meghívott Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeumba, a Domokos Géza díjak átadására. Néhány órával hamarabb érkeztem a városba, és amint ott tébláboltam, eszembe jutottak halála előtti utolsó találkozásaim emlékei, beszédfoszlányai: Marosvásárhelyen, az egyik műtét után, majd Sepsiszentgyörgyön, miután Dali Sándorral együtt – ő sincsen már közöttünk – kihoztuk abból a kórházból, amit akkor is felújítottak és most is felújítanak, és nincsen ebben semmi furcsa, hiszen az egészségügy a maga állandóan fel- és megújításra szoruló kórházaival egyetemben is végtelen, mint maga az idő.

Domokos Géza akkor már több mint egy évtizede visszavonult az aktív politizálástól, de nem a romániai magyarság sorsán való gondolkodástól. Együtt dolgoztunk a Kriterion Alapítványban, és mindvégig figyelemmel követte az általa és társai által létrehozott Romániai Magyar Demokrata Szövetség eseményeit, állapotát. Nem egyszer elmondta (közvetlenül halála előtt is), hogy meggyőződése: a szövetségből kivált különböző formációkat előbb-utóbb arra kényszeríti az élet, hogy újból összefogjanak.

A Kriterion Könyvkiadó egykori igazgatója nem csupán a romániai magyarság két világháború közötti tapasztalatait ismerte jól, hanem természetesen a második világháború utáni viszonyokat is, a romániai hatalom nemzetiségeket sújtó húzd-meg-ereszd-meg játékát és mindazokat a romániai magyar értelmiségi (de nem csak) törekvéseket, amelyek megpróbálták ezt ellensúlyozni.

Az összefogást, nem a homogén, hanem laza szövetségben, a programok alapján létrejövő egység fogalmát saját ismeretei és közéleti tapasztalatai nyomán tartotta létfontosságúnak. Amint beléptem a múzeum patinás Bartók-termébe, ahol már sorakoztak a Damokos Csaba formatervező készítette díjak, arra gondoltam, hogy minden bizonnyal helyeselné az új erdélyi koalíciós szándékokat, mint ahogyan azt is, hogy az idő neki adott igazat: lámcsak az a magyarországi párt is, amely valamikor lándzsát tört az erdélyi magyarság különböző alakulatokban is kifejezésre jutó politikai pluralizmusa mellett, rájött arra, hogy kisebbségi helyzetben nem a széttartás, hanem az összetartás a jó tanácsadó, hiszen nem önmagunkkal, hanem másokkal kell küzdenünk a céljaink, az eszményeink megőrzéséért, eléréséért.

Az átadott Domokos Géza-díjak jól tükrözték azt a közéleti-politikai-társadalmi-közösségi mozgásteret, amelyen manapság a romániai magyarságnak kell cselekednie. Díjat kapott a New York-i székhelyű Magyar Emberjogi Alapítvány, amely annak idején támogatta és ma is támogatja romániai magyarság jogsérelmeinek nemzetközi színtérre való kivitelét, és egyúttal figyelmeztet: nemzetközi intézményekben való képviseletünknek rendkívül föntos a szerepe.

Díjat kapott a Kálnoky Alapítvány, amely Miklósvárból turisztikai központot hozott létre, a kastélyt és a környező épületeket rendbetette, de ugyanakkor felhívja a figyelmet: ahhoz, hogy építészeti örökségünk a Székelyföldön és egész Erdélyben megmaradjon, komoly háttérmunkára van szükség. Át kell alakítani a jogrendszert, a támogatási rendszert, meg kell találni azt az utat, amelyen egymást nem kizárva az európai, az országos, a közösségi és egyéni támogatások együtt tudnák munkálkodni a megőrzések, a felújítások és a működőképesség, az új funkciók megtalálása érdekében.

Díjat kapott egy fiataloknak szóló vállalkozó program, és ha mögéje nézünk, akkor ott látjuk legalább csírájukban mindazokat az eszközöket, amelyek képesek lehetnek hazahozni a nagyvilágból a már tapasztalatokat szerzett fiatalokat, hiszen ha megfelelő törvénykezéssel, adópolitikával olyan vállalkozóbarát környezet alakul ki Romániában, amely segíti őket, akkor nem máról-holnapra, de legalább hosszú távon nyert ügyünk lehet, hiszen ha majd valaki a szülőföldjén is ugyanúgy tud élni, mint máshol, akkor itthon maradása egyértelmű.

Díjat kapott egy Leader-program és ezen keresztül több összekapaszkodó falu és község, általuk pedig több gazda, utalva arra, hogy Székelyföld és Erdély sajátos helyzetében leginkább ők azok, akik ragaszkodnak a földhöz, és amennyiben a törvénykezések, a támogatási rendszerek lehetővé teszik a megélhetést, nem is fogják feladni és megküzdenek a piacgazdaság hullámveréseivel.

Dijat kapott egy zöld-program és talán ez jelképezi azt is, hogy sok szófecsérlés után végre megfelelő törvénykezéssel, természeti rehabilitációval és alapos szemléletmód-váltással kell küzdeni mindazért, ami a miénk, de ha nem figyelünk rá, a szemünk előtt pusztul el.

Díjat kapott.még egy oktatási tehetséggondozó program, egy előremutató informatikai fejlesztés… és még folytathatnám, de itt megállok.

Alighanem az eddigiek is jól szemléltetik, hogy a romániai magyarság élete mennyire szerteágazó, és nem szűkíthető valamiféle sündisznóállásra, vagy nebántsvirág állapotra. Ha változtatni akarunk, a legapróbb részletekre is figyelve kell részt vennünk az egészben. Mindez pedig csupán egy olyan szerteágazó érdekképviselettel lehetséges, amelynek hétköznapi életünk minden vonatkozására kiterjed a figyelme, amely ott van a helyhatóságokban ugyanúgy, mint a központi döntéshozatalban, az országos, megyei és helyi intézményekben. Amely nem alárendelt, hanem mellérendelt viszonyban áll mind a romániai, mind a magyarországi politikai erőkkel.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt és maradt ez az érdekképviselet. Ahogyan az alapító atyák, közöttük Domokos Géza, ezt a szövetséget létrehozták, annál megfelelőbb keretet negyedszázad után sem lehet találni a romániai magyarság érdekképviseletére, hiszen ebben helyet kap bármiféle vélemény, egyeztető fórum, program és bármi más, amire egy demokratikus közösségi közéletnek szüksége van.

Nem a bárhonnan kiinduló parancsszavak, hanem saját létünk ésszerűsége sugallja: vasárnapi szavazatainkkal képesek vagyunk ezt a szövetséget megtartani és megerősíteni.