Irigylésreméltó a trumpi gondolkodás! Ezt a politikában a hívei rugalmasságnak nevezik, ellenzői meg kettős izének. Lényege: a nagy stratégiai ígéretek könnyed módosítása, megszegése, ezzel örömet okozva választóinak is (akik nyilván nem azért szavazták meg, hogy be is tartsa azokat), de az aggodalmaskodóknak is, akik nem remélték, hogy imáik ilyen gyorsan hatékonynak bizonyulnak. Miután klíma-ügyben, Obamacare-ügyben, a bevándorlók kitoloncoltatása ügyében és néhány más hasonló apróságot illetően mindenkit megnyugtatott, hogy a kampány alatt csak viccelt, Donald terveiből lassan már csak a Nagy Mexikói Fal marad meg és annak kifizettetése a mexikóiakkal. Mivel kizárt, hogy a világ legerősebb embere ne legyen hatással rokonlelkekre, előfordulhat, hogy más tájakon is a menekültekkel fizettetik meg a betolakodásuk megakadályozására emelt kerítéseket.

Félre azonban a tréfát! A trumpi világgal kapcsolatban több dolog nagyon is komoly, aggasztóan az. Részletezés nélkül: az egyik a klímaváltozás, amely ha csakugyan visszafordíthatatlan, katasztrofikus folyamattá vált, akkor az Egyesült Államok elnöke lehet akár egy olyan milliárdos is, aki nem hisz a globális felmelegedésben, mert palotájában – ahova könyv még be nem tette a lábjegyzetét – a klímaberendezés húsz Celsius-fokra van beállítva. A másik a NATO, amellyel kapcsolatban (is) éppen elég gondot okoz a Brexit, egyes balti államok pedig már hősies ellenállásra készülnek, hogy ne hat óra, hanem kilenc óra alatt rohanhassák csak le őket. Végül, elsősorban: vannak a visszaszívhatatlan ígéretek, amelyek ha elhangzottak, a populistára már nincs is szükség a beváltásukhoz; lásd rasszizmus, nácizmus (hogy ez a festett hajú fej milyen emberekkel akarja körülvenni magát!), lásd Heil Trump! és népirtás a muzulmánok körében stb. stb. – minden, ami a gyűlölet mentén felmerül az ösztönvilágból... Ilyenkor utólag a vezér már mind magyarázkodhat, határolódhat, hiszen a kampányban felvillantott eszméi futótűzként, fércbuk-megosztásokként terjednek, ismerjük a palackozott szellemek természetét. Mindez felerősítve és tokánnyá manipulálva a Facebook-függőség, az adatvédelmi visszaélések és a hatalomgyakorlás mostaninál is durvább lehetőségeitől: egy hiper-orwelli világot vetít elő.

Mindezekkel tele van a világsajtó, a hazai (magyar), tisztelet a kivételünknek, a legkevésbé – tegyem hozzá, kifejtés nélkül: végül is érthető módon.

Mint ahogy tele van a világsajtó a szép új virtuális világ, hekkerék, trollék és önkéntes tsaik huncutságaival is. Társadalmi, politikai kihatásaiban belegondolni is iszonyatos: miután bizonyított tény, hogy a szavazatok számítógépes feldolgozásakor csalni lehet, a fő kérdés immár nem is az, hogy csaltak-e és hogy kinek a javára (jobban), hanem az, hogy miként mutatható ki, valamint hogy orvosolható-e a csalás. (S ha már itthon is választásokra készülődünk unott-lelkesen, említsük meg futólag, bár sokadszorra, hogy Romániában emberemlékezet óta nem dőlt el elnökválasztás vagy népszavazás trükközés nélkül...)

Mindezekkel kapcsolatban, de kissé messzebbről indulva: tudják, ki kapta az amerikai elnökválasztások történetében a legtöbb egyéni szavazatot? Barack Obama. És utána ki kapta a legtöbb egyéni szavazatot? Hillary Clinton! Úgy bizony, ez le van írva, és akinek nem gyanús, az a lelki szegények boldog életét éli. A legfrissebb adatok szerint idén a Demokrata Párt elnökjelöltje 2,28 millióval (!!!) több szavazatot kapott, mint a befutó republikánus. (Míg Clinton 64.637.503 voksot gyűjtött összességében, Trump csak 62.409.389-et. A vesztes tehát 1,7 százalékkal szerzett többet, mint a nyertes...) Az eddigi különbség-rekorder a szintén demokrata Al Gore volt, aki 2000-ben 543 816 szavazattal bizonyult jobbnak, persze hasztalan, mint az elektoros nyertes George W. Bush. Mit lehet erre mondani? A buta GWB és utána az agresszív DJT – külön-külön is gyászos történelmi tréfa, hát még együtt! (Elnézést fogalmazásom politikai inkorrektségért, de próbálok igazodni a divathoz.) Hozzáteszem, hogy eddig mindegyik olyan elnök, aki ellenjelöltjénél kevesebb egyéni szavazattal lett a világ első embere: republikánus. Ha erre sem szisszennek fel kéjesen legalább a hithű konteósok (mindkét táborban), akkor az összeesküvéselmélet egy determinista egzakt tudomány…

Amint hozzászólásaimban kezdettől fogva felvetettem, az amerikai elnökválasztás kimenetele az összesen negyvenhat elektort adó három államban (Pennsylvania, Michigan, Wisconsin) dőlt el, annál is inkább gyanús körülmények között, mivel ezek a „billegő” (hol demokrata, hol republikánus többséget kihozó) államok idén a választás napja előtt látszólag Clintonnak álltak, és mivel ott volt a legtöbb géppel (félre?)számolt szavazat. Donald Trump a három államban 107 ezer szavazattal kapott többet Clintonnál, az össesen leadott 127 millió 47 ezer szavazatból ennyin – kevesebb mint egy ezreléken! – múlott a csatát eldöntő negyvenhat elektor. Miközben, még egyszer, Clinton összesen 2 millió 228 ezer szavazattal többet szerezve alulmaradt.

Hozhat-e meglepetést az újraszámlálás? Tekintve, hogy meglepetésnek azt nevezzük, ami kevésbé valószínű, a válasz nem könnyű. Mindenesetre érdekes lenne. Sokan fellélegeznének a gondviselés igazságtevését látva a dologban, sokan az új helyzetre gyártanának takaros összeesküvés-elméleteket. Egyelőre érjük be azzal, hogy a legtöbb beígért trumpi katasztrofális „döntésből” nem lesz semmi, magyarán választási kacsának bizonyulnak, mint maga Donald. És próbáljunk reménykedni.

Amúgy nem nehéz észrevenni az összefüggést az amerikai elnökválasztás és az Európai Unióban azóta tárgyalt témák között. (Túl azon, hogy Merkel ismét indul a választásokon, és kancellár marad, miután Obama mintegy az ő vállára testálta át a világ legfelelősebb vezetőjének tisztét.) Az EU ezúttal példátlan gyorsasággal reagált. Hogy ezt meg megint hol olvastam, amikor sem a Krónika, sem a Háromszék, de még a Székelyhon sem írta meg? Hát magában az Európai Parlament tájékoztatójában! Legalább a külföldi témákkal foglalkozó újságírók olvashatnák, s a „fősodor” lapjai nem egymástól átvett témákkal táplálkoznának és propagandával tollaslabdáznának az olvasók szórakoztatására.

Múlt héten az Európai Parlament fontos állásfoglalásokat tett közzé. Eszerint „a terrorizmus, a hibrid fenyegetések, a kibernetikai és energetikai biztonság hiánya szükségessé teszik az uniós országok számára, hogy növeljék a biztonsági és védelmi együttműködésüket, megteremtve az utat egy Európai Védelmi Uniónak”. „Az európai és Európa környéki biztonsági helyzet jelentősen romlott az elmúlt években az olyan kihívások révén, amelyekkel egyetlen ország sem tud egyedül megbirkózni”, áll a képviselők által 369 szavazat mellett, 255 ellenében, 70 tartózkodással elfogadott állásfoglalásban. A széthúzással szemben Európa védelme céljából egyre fontosabbá válik a fokozottabb uniós együttműködés és szolidaritás. A képviselők javasolják, hogy a tagállamok fordítsák nemzeti jövedelmük két százalékát védelmi kiadásokra, hozzanak létre egy többnemzetiségű haderőt és egy uniós műveleti parancsnokságot a válságkezelési műveletek irányítására, továbbá az uniós fellépés lehetővé tételére „ott, ahol a NATO nem hajlandó cselekedni”. Gondolom, egyértelműek a kulcsszavak és a „célzások”.

Állásfoglalás szorgalmazza az uniós fellépést a dezinformációs kampányok és propaganda ellen olyan országokból, mint például Oroszország vagy olyan nem állami szereplőktől, mint például a Dáis, az Al-Kaida és más erőszakos dzsihádista terrorszervezetek. A szöveg szerint „az EU és tagállamai elleni ellenséges propaganda arra törekszik, hogy eltorzítsa az igazságot, kétségeket ébresszen, megossza az EU-t és az észak-amerikai partnereit, megbénítsa a döntéshozatal folyamatát, hiteltelenítse az uniós intézményeket, és félelmet és bizonytalanságot keltsen az Unió polgáraiban”. A képviselők megjegyzik, hogy az orosz kormány agresszívan használja különböző eszközök és csatornák széles skáláját: agytrösztöket, többnyelvű TV-állomásokat, a fiktív hírügynökségeket és multimédia-szolgáltatásokat, közösségi médiát és internetes trollokat, célja pedig a demokratikus értékek megkérdőjelezése, Európa megosztása, belső támogatás szerzése és olyan kép kialakítása, miszerint az EU keleti szomszédságában hanyatló államok találhatók. A szöveg hangsúlyozza azt is, hogy a Kreml politikai pártokat és egyéb szervezeteket finanszíroz az EU-n belül, és elítéli, hogy Oroszország Unió-ellenes szélsőjobboldali pártokat és populista erőket támogat. (Nagy kérdés az is, hogy Oroszország beavatkozott-e az amerikai elnökválasztásba.)

Az EU-ellenes kampányokkal szemben a képviselők a figyelemfelhívás, oktatás, online és helyi média, oknyomozó újságírás és információs műveltség fejlesztését javasolják, hogy „a polgárok képesek legyenek kritikusan elemezni a médiatartalmakat. Ugyanilyen fontos a tájékoztatás egyes régióknak megfelelő kialakítása, ami magában foglalja a hozzáférést helyi nyelven az információkhoz”. Úgy gondolom, ez is egyértelmű. És úgy gondolom, hogy fontos ellenzéki lapok kivégzése, nyomtalan eltüntetése nem segíti elő a „helyes tájékoztatást” és a „hozzáférést az információkhoz”.

Vajon Brüsszel egyik nagy hibája nem éppen az volt, gyengesége, amit gyakran felróttak neki, nem főleg abban állt, hogy nem hadakozott: nem szállt szembe kellő eréllyel és hatékonysággal a kívülről-belülről jövő megosztó, gyengítő törekvésekkel? Vajon a Brexit meg a többi katasztrófa után a sarkára áll? És vajon nem túl késő már?

Fotó: michellepictures.com