banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Demény Péter: Kiknek adnám én?

Az én Nobel-díjasaim közül természetesen még egy sem kapta meg. Kis nyelv, kis nemzet vagyunk, és pillanatnyilag nem elég egzotikusak ahhoz, hogy érdekesek legyünk. Ennek a kis nemzetnek a határon túli része pedig még kisebb, ne tegyünk tehát úgy, mintha abszolút érték létezne. Persze a Svéd Királyi Akadémia is úgy tesz. Nemcsak határon túliakat sorolok, de őket hangsúlyosan. És nemcsak magyarokat, de őt majd a végén. És végképp nem olyanokat, akikről mindenki azt mondja, hogy végre megkaphatnák.

És akkor el is kezdem. Szilágyi István. Ebben a mi rajongva gyűlölt Erdélyünkben nincs jelentősebb prózaíró nála. Olyan, aki a kíváncsiságot, a befelé vizsgálódást annyira őrlővé és őrlődővé tette, miközben arról sem feledkezett meg, hogy a próza külső történés is.

A nagy történetekben a kis, személyes történeteket kereste mindig: a nyomasztó, férfias kisvárosi életben a jobb sorsra érdemes nő tragédiáját (persze, hogy tragédia, ha egyszer nő, és jobb sorsra érdemes: senki nem érdemes jobb sorsra, mint amit a közösség kiszab neki), a török hódoltságban az uralt magyarok szerelmét, erotikáját, találékonyságát, fűrészfogasságát, megalkuvását, gyötrődését. Nagyon általános, mert nagyon személyes történeteket. Két év múlva lesz nyolcvan, még éppen elmulathatná a díjjal járó összeget.

Domonkos István. Ő ráadásul ott él nem messze, de persze nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a Kormányeltörésben hatalmas poéma, a nyelv- és identitásvesztés, az életért való tévelygés gyönyörű és gyötrelmes hosszúverse, melyben egyetlen szó sem csak azért van, hogy igazán hosszú legyen az a vers, hanem azért, mert a törmeléket csak törmelékkel lehet kifejezni. Most, a menekültválság idején sokan mormolhatnák maguk elé, akár a háború elől menekülnek, akár a belső emigrációban morzsolódnak.

Nádasdy Ádám. Kivételes színvonalú költészete mellett felkavaróan bátor fordításokat készített, utat mutatva a hűség gyáváinak. Nyelvészeti cikkei a nyelv dinamikáját, öntisztító mechanizmusait védik, de nem nyelvművelői pajzzsal és dárdával. A vastagbőrű mimózában összegyűjtött esszéivel és publicisztikáival személyes élményein keresztül mesélte el, milyen annak az élete, aki más, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, akik normálisnak képzelik magukat, és úgy érzik, ettől már joguk van lenézni őt.

Barnás Ferenc. A szegénységről, erről a kétarcú szörnyről – miközben mintha csak a testünket érintené, a lelkünket is megtapossa – nem sokan írtak ilyen remekül, ilyen felkavaróan, pontosan, mindenféle előzetes szándék és mellébeszélés nélkül, ilyen élményszerűen. A kilencedik az elmúlt évtized legcsodálatosabb könyveinek egyike, mert a szöveg valóban magáért beszél, nem kér meg senkit maga helyett, nem kacsint ki, csak be, a nyomor örvényeibe.

És végül, a bónuszom: Carol Rumens. Kilenc éve fedeztem fel ezt a brit költőt, és azóta valósággal szerelmes vagyok belé. Lírájában érzéki és értelmi kapcsolódik vagy inkább kulcsolódik össze: a konkrétumokkal teszi fel a szellem kérdéseit, világít rá az ész kételyeire. Költészete csöndesen visszhangos, mint a Rilkéé vagy a Wisława Szymborszkáé.

Ez hát az én listám. Nem sok az esélye, mégis összeállítottam, már csak a játék kedvéért is. Meg azért is, hátha akad Stockholmban, aki a maszolt olvassa, most, hogy úgyis elhalasztották az irodalmi Nobel kihirdetését. És főleg azért, hogy jelezzem: a fogadóirodák listái mellett, azok árnyékában akár ott húzódnak azok, akik szintén megérdemelnék, csak valahogy nem vergődtek olyan ismertségre, mint akik most izgulnak. De hát nekik legalább nem kell izgulniuk.

A fotón Krasznahorkai László látható. Forrás: Czimbal Gyula / MTI

Kimaradt?