Ahhoz képest, hogy Petőfi egy izgága, hülye barom volt, mégiscsak Arany legjobb barátja lett – mondom, a lyányom meg felröhög. Ebből a kacagásból azt olvasom ki, mekkora levegőt kell még mindig venni, hogy a költőket annak nézzük, amik: embereknek. A magyar oktatás, mely (most tudom meg Nyáry Krisztiántól) úgy alakult, hogy az egyházi iskolákban a szentek élete tantárgyat az irodalom vette át, hosszú ideig őrizte, sok helyen ma is őrzi a régi meghatódást. Ha minden magyarországi város főterén áll egy Petőfi szobor, mondja tovább Nyáry, egyik kezében kard, a másik fölfelé mutat, soha az életben nem győzzük meg a kamaszokat arról, hogy milyen nagy költő volt, milyen nagy prózaíró, milyen jó humorú ember.

Aztán az sem véletlen, hogy Szendrey Júlia verseit a mai napig nem adták ki. A magyar mentalitás ebből sem tudott kilépni – egy nagy költő felesége ne legyen költő. Ezt sokkal később sem győzték le könnyen, meséli Nyáry: a liberális Nyugat vacsoráin Kaffka Margit külön asztalnál ült, bármekkora alkotónak tartották is.

Ez a jó Nyáry Krisztiánban: miközben olyan nyelven beszél, amely közérthető, és olyan információkat oszt meg, melyekről esetleg tudtunk (hogy kik voltak Ady, Karinthy, Déry Tibor vagy Szabó Lőrinc szerelmei, kivel élt Benedek Elek egy életen át), aközben olyan dolgokat ír le, illetve, mint tegnapelőtt este Marosvásárhelyen a Látó Irodalmi Játékok 72. rendezvényén, mond el, melyek nem köztudottak és nem egyértelműek. Ahogy például az sem egyértelmű (és ez már nem az Így szerettek ők két kötetének, hanem az Igazi hősöknek és a Merész magyaroknak a tanulsága), hogy akadtak, akik minden körülményben emberek tudtak maradni, és világnézettől függetlenül jót cselekedtek, életeket mentettek.

Van aztán, amit nem Nyáry Krisztián mondott, hanem én gondoltam tovább. Ugyan mire vagyunk büszkék, amikor Márton Áront emlegetjük, ha egyházi személyiségeink között fehér hollónak számít, aki nem a gyűlöletre buzdít, vagy nem fogadja el a gyűlöletet? Ugyan mire vagyunk büszkék, ha nehéz helyzetekben nem próbálunk meg legalább jól cselekedni? Amikor nem börtön vagy Duna-csatorna fenyeget, csak a többiek megvetése?

És ezért is jó Nyáry Krisztián: köteteivel gondolkodásra késztet (már akit, nem mindenki született erre a sportra), megérezteti, hogy a műveltség nem elég. Soha nem elég.

Fotó: Eperjesi Noémi kollázsa