A Balkánon át vezető migráció által érintett államok kormányfőinek bécsi találkozóját követően Magyarország miniszterelnöke kifejtette, hogy a brüsszeli bürokraták a szó szoros értelmében kijátszották Magyarországot. A Bizottság egy olyan döntést, mely az államfők illetékességi körébe tartozott volna, akik a döntés ellen vétót emelhetnének, a belügyminisztereknek játszotta át, akik a kvóták ügyében például már többségi szavazással is dönthettek. Illetéktelenül.

A vétójog, amint azt közvetlen környezetemben is érzékelem, az emberek többségéből erős ellenérzéseket vált ki, hiszen csaknem mindenki úgy véli, hogy elkerülhetetlenül működésképtelenné teszi a demokratikus intézményeket. Azaz, hogy ha egy közösség a vétójog intézményét elfogadja, akkor a közösség bármely tagja bármely határozat elfogadását megakadályozhatja.

Ha így lenne, a vétójog nem csak kockázatos, de egyenesen értelmetlen dolog is volna. S joggal tehetnők fel a kérdést, hogyan kerülhetett egy ilyen képtelenség az Unió alapszerződésébe?

Nyilvánvalóan úgy, hogy a vétójog soha nem terjedhet ki bármire, csupán azokra a kérdésekre, melyek az egyének vagy az együttélő közösségek önrendelkezését sérthetik. A vétójog az eredendően Rousseau által felvázolt, Kant, Hobbes és mások által továbbgondolt, majd Rowles által „végső formába” öntött szerződéselmélet egyik alapfogalma.

Rousseau a szabadság és az engedelmesség azonosságának gondolatából indult ki. A gondolat lényegét Roger Scruton a következőképpen összegzi: „A szerződés vétójogot teremt. Ha az egyik megállapodó fél nem tudja elfogadni a feltételeket, a szerződés semmissé válik. A társadalmi szerződést tehát úgy is föl lehet fogni, mint amely vétójogot biztosít az egyszerű állampolgárnak. Az a törvény, amellyel az állampolgár nem ért egyet, nem legitim, és ezért az államot a folyamatos éberség állapotában kell működtetni, nehogy elveszítse az állampolgár egyetértését és a vele való rendelkezés jogát. A társadalmi szerződésen alapuló állam következésképpen teljes mértékben tiszteletben tarja az egyén autonómiáját, szabadságát és méltóságát. Azok a dolgok tehát, amelyekről értelmes lény nem mondhat le – az élet és a lelkiismeret –, a szerződéses elmélet szerint végső jogosultságokká vagy „emberi jogokká” válnak. Ha pedig valamely közösség a maga sajátos szokásaiban találja meg boldogságát és társas életének alapjait, ezeket is védeni kell az elismert kisebbségek jogainak biztosítása révén.”

A vétójog elválaszthatatlan a tagság – az állam esetében az állampolgárság – fogalmától. Továbbra is Scrutont idézve: „Ha a tagság megtapasztalását elvonjuk, alapjaiban omlik össze a társadalmi szerződés: a társadalmi kötelezettségek ideiglenessé, zavarossá és visszavonhatóvá válnak, és az a gondolat, hogy valakinek kötelessége lehet odaadnia életét másokért, már a nevetségesség határát súrolja. […] A legtöbb ember szemében csakis a jó fogalmából kiindulva lehet igaz társadalmast fölépíteni, és az a tudat, hogy olyan emberek közt élnek, akik a jóról más fogalmat alkotnak, nyugtalanítólag, elidegenítőleg és végső soron rombolóan hat rájuk.”

A fentiek szerint Magyarország valóban joggal sérelmezi, hogy a bevándorlók (és nem a menekültek) befogadásának kérdésében Brüsszel megvonta tőle a vétójog gyakorlásának lehetőségét.

Sajnos azonban Magyarország is visszaél hatalmával, amikor a népszavazási kampányban megvonja a vétójogot azoktól, akik a kampány xenofóbiára alapozó aspektusait elutasítják. Utóbbiak ugyanis – gyakorta „elismert” politikai vagy kulturális kisebbségek tagjai – úgy érzik, hogy ez a xenofóbia végső konzekvenciáiban őket magukat is érinti. Ők éppenséggel – az egyéb vonatkozásokban a magyar kormány által is hangoztatott – kisebbségi jogok nevében emelhetnének vétót, nem a népszavazás, hanem a kampány hangneme és nem egyszer érvrendszere ellen.

Nyilvánvalóan nem tehetik, mert a brüsszelihez hasonlatos trükkökkel a magyar állam ugyanúgy kijátssza a kisebbségeket, azaz megfosztja őket vétójoguk gyakorlásától, mint ahogyan azt Brüsszel teszi – a szó voltaképpeni értelmében szintén kisebbségi – Magyarországgal.

Márpedig, ha a szerződésszegés ellen egy szerződésszegő tiltakozik, a tiltakozásnak sokkal kisebb súlya lehet, mint ha olyasvalaki tenné, aki maga is ragaszkodik a szerződés alapelveihez.