A napokban rettenetes, Románia nemzetbiztonságát súlyosan veszélyeztető eseményre került sor. S ráadásul nem is ez volt az első. Néhány nappal korábban az Amerikai Egyesült Államok chişinău-i nagykövete jelentette ki, hogy nem tartja időszerűnek Románia és Moldva Köztársaság egyesülését. Történt ez annak ellenére, hogy országunk minden elképzelhetőt (sőt annál talán még többet is) megtett azért, hogy elnyerje a világ legjelentősebb katonai hatalmának jóindulatát és határozott támogatását. Minden számunkra fontos nemzeti ügyben. Úgy tűnt, a régi (ténylegesen soha fel nem adott) álom, a Nagy Egyesülés restaurációjának teljesülése záros határidőn belül bekövetkezhet. A nagykövet kijelentése hidegzuhanyként érte a román patriotizmust.

Ez a „fordulat” azonban még emészthető lett volna, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az amerikai „döntésben” súlyos geopolitikai szempontok is közrejátszhattak. Az Amerikai Egyesült Államok nem akarja tovább élezni az Oroszországgal a viszonyt. Úgy érezheti, hogy már eddig is túlfeszítették a húrt. Kölcsönösen. Transznisztria ügyének felvállalása már túlságosan sok lenne.

Az azonban, ami ennek a hétnek az elején történt, már valóban súlyos, a román érzékenység számára elviselhetetlen sérelemmé dagadhatott. A nagy protektor, az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete – miután a román állam nagylelkű és hosszú távon talán kockázatos gesztusokat tett pártfogójának – nem csak a nem létező Székelyföldre látogat, nem csak jóindulatú beszédbe elegyedik az egyik székely megye magyar nemzetiségű hivatalosságaival, de – s ez már valóban hallatlan, ám bárki számára látható – egy székely zászló jelenlétében, szinte már azzal takarózva le is fényképezkedik.

Egy romániai magyarnak nem kell részleteznem, hogy a nagykövet mélységesen felelőtlen gesztusa mennyire mélyen, szinte már gyógyíthatatlanul sértheti az úgynevezett román érzékenységet. Elvégre mindez az egységes és oszthatatlan román nemzetállamban történik, melyben a román nemzeti szimbólumokon kívül másoknak nem lehet helyük. Az amerikai politikus, úgy tűnik, súlyosan félreértette a román demokráciára, méltányosság-érzetre, kisebbségek iránti előzékenységre vonatkozó, a nemzetközi nyilvánosságban széles körben terjesztett és jobbára mindenki által elfogadott szólamokat. A romániai valóságot jobban ismerő tanácsadói úgy látszik elfelejtették figyelmeztetni a hiszékeny diplomatát, hogy ezek a szép szavak csak határon túli használatra készültek, a határokon belül nem érvényesek. Idebent csupán a román érzékenységnek lehet érvénye. Egy esetleges magyar érzékenység kizárt.

A magyar identitású román állampolgárt nem sértheti, hogy a magyarság és benne a székelység ezeréves szülőföldjét a román hatalom „ősi román föld gyanánt” egyszerűen nem létezőnek tekinti, hogy a kisebbségi szimbólumok használatát lépten-nyomon akadályozza, sőt, a román alkotmány Romániát egységes nemzeti állammá nyilvánító passzusára való hivatkozással úgymond törvényesen tilalom alá is helyezi. Az efféle demokrácia Amerikában, legalábbis a belpolitikát illetően, elképzelhetetlen.

A (még) minden bizonnyal a többség és a kisebbség jogegyenlőségének, az együtt élő nemzeti közösségek összetartozásának, a kölcsönös toleranciának, a másság iránti tiszteletnek a jegyében szocializált diplomata egyszerűen udvariassági gesztusnak tekintette, hogy a székely zászló hátterében székely beszélgetőpartnereivel a fényképezőgép elé álljon. S ezt utólag ki is mondta. Hiszen ezt az ember adott esetben még egy ellenség társaságában is megteszi, nemhogy egy barátéban. Egy olyan kisebbség képviselőjével, melyet a román hatalom a tenyerén hordoz, melynek minden jogot biztosít, mellyel szemben nem csak udvarias (hiszen az udvariasság minden kulturált ember strukturális jellemzője), hanem feltehetőleg rokonszenvez is vele. Annál inkább, mivel a román fél egyértelműen azt állítja: kisebbségi polgárai számára minden lehetőséget megteremt, hogy tagjai otthon érezzék magukat hazájukban, abban az állampolgári közösségben, melyet a hivatalos román értelmezés szerint az Alkotmánynak az állam nemzeti jellegére vonatkozó passzusa valójában megnevez (lásd az állampolgári nemzet teóriáját!).

Hans Klemm valóban alkalmatlan diplomatának. Képtelen volt beletanulni abba a kettős beszédbe, melyben minden kimondott szó épp az ellenkezőjét jelenti annak, amit jelenteni látszik. Azaz az egyébként angol anyanyelvű diplomatának katasztrofálisan hiányos lehet a diplomáciai nyelvismerete. A Digi24 román tévéadó vitaműsorában élvonalbeli román értelmiségiek fejtették ki, hogy ha egy román nagykövet Amerikában követne el hasonló „érzéketlenséget”, a román külügy a szerencsétlent már másnap kénytelen volna visszahívni állomáshelyéről. Az amerikai külügy bizonyára vette az üzenetet.

Várjuk ki a fejleményeket! Annál is inkább, mert ha az amerikai nagykövet valóban ennyire érzéketlen, könnyűszerrel felismerheti, hogy Románia nem csak őt, de gyakorlatilag a teljes nemzetközi nyilvánosságot orránál fogva vezeti, a székelyföldi magyarokat ugyanis a román hatalom – demokratikus alapelvek szerint nehezen értelmezhető – intoleranciával kezeli.

Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala