Napokig vacilláltam,hogy ehhez a bézsé-ügyhöz hozzászóljak-e, vagy érjem be egy szokványos (gunyorosan keser) cöcögéssel. Sajtómunkásként szakmámba vág, állampolgárként nem érint, emberileg meg próbára tesz. Igyekszem a történetet beemelni önnön közegébe, hogy adagnyi distanciát nyerjek a rálátás végett.

Látni vélem, hogy ez nem egyedi eset: a tavaszi éremosztó idényben Bencsik András hajtókája is elnehezült volt. Láttatja továbbá magát a kronológia, ahogyan a Sándor palota szívesen hallgatná agyon a bézsé-dolgot, s ha már nem teheti, kiad egy sótlan szabványszöveget, ahogyan a kormányfő azon melegében újabb kerítést ígér a déli végeken (amúgy jól időzített kommunikációs fogással némileg elterelendő a közbeszédet).

Látnivaló a célszemély „stílusos” visszakozása, mint a rugalmas elszakadás a második világháborús hadijelentésekben, olyanszerű. És nem lehet nem látni, hogy e felfokozott hangulatban, midőn a kvótakampány dübörög, elsőfokon elítélik Budaházyékat összesen hetvenhat évre.

Dioptriáim dacára a közeli horizontra hunyorítok, pontosabban október másodikára, mely nem attól különös, hogy a Petrák ünneplik névnapjukat. Arrébb kissé vár a jóval „klasszikusabb” hatodika, mikoron az emlékezet piedesztáljára koszorúk omlanak, és a főhajtók esetlen-sietős gesztusokkal kötelezően elmatatnak a háromszín szalaggal. És persze ne legyen október a neve, ha nem kerül sor újabb érmeknek kiosztására. Most, hogy hatvankodhatunk az 56-tal pláné, különkiadásra illik számítani. Bézsé már ott lesz a teremben, és ő is tapsolni fog érdemes férfiak és nők elismerésének.

Százvalahány exkitüntetett viszont biztosan nem lesz jelen. És hiányozni fog még néhány ember – innen az augusztusvégi estéből így látom; részben mert ugyan nem tiltakoztak név szerint és nyilvánosan, de azért, mintegy utólagos önnyugtatásként kimenthetik magukat, részben mert kerekperec visszautasítják a felterjesztést. Megértéssel pillantok a protokollosztály riadt tisztviselőire, amint a ceremónia előtti napokban jelentik feletteseiknek, hogy ikszipszilon és opéerkú köszöni, de kihagyja ezt a fordulót. Vagy háijéká éppen erre a pillanatra időzítve ad-küld vissza egy korábbi kitüntetést.

Látni vélem tehát, hogy folyamat van, irányultság, svung, ha dinamikus szóhasználatra vetemednék. És belátom, ahol Hóman Bálintot nem sikerült megszoborni, kései (elkésett?) epigonjainak azért jut az intézményes elismerésből. Ettől arrafelé merre-hogyan folyik a -mat, azt még csak saccolni sincs módomban. Belátom.

Fotó: 4cdn.hu