„Találós kérdés

Egy Londoni McDonald’s-ban két kelet-európai mosogat.

Az egyik Budapestről vándorolt ki Londonba, jobb élet reményében, a másik Csíkszeredáról.

Találd ki, hogy melyik szavazhat levélben a Magyarországi népszavazáson???”

A betűhíven átmásolt szöveg az Élni akarunk mozgalom hivatalos oldalán található.

*

Régóta gyötör, hogy vajon mit gondolnak a magyarországiak a határon túliakról. Mindenki ismeri az ámuldozó, mély sebet vájó kérdéseket: „Te beszélsz magyarul?” vagy felkiáltásokat: „Mi van, te román!” Ez azonban csak a legprimitívebb szint; mi van mélyebben?

Az egyik válasz a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson kristályosodott ki. A kettős állampolgárság jogi forma (venezuelai állampolgár is lehetnék, ha beadnám a papírjaimat, és jóváhagynák a kérésemet), egy kolozsvárinak, ipolybaloginak, zentainak vagy ungvárinak mégis mást, sokkal többet jelenthet. Nekem a mai napig sincs meg, ennek ellenére fájt, hogy milyen alpári propaganda kezdődött a meghiúsítása érdekében – igaz, fájt minden: az agyatlan kezdeményezés éppen úgy, mint a demagóg felhasználás, s a legjobban talán az, hogy sokan nem érzékelik, hogy felhasználják őket.

Ebben a propagandában a magukat baloldalinak, liberálisnak nevező gondolkodók, véleményvezérek, írók és újságírók egy része nem jelentéktelen szerepet vitt. A töltöttkáposztától az egészségügyi biztosításig mindent bevetettek, és végül „győztek”, bár feltétlenül hozzá kell tenni, hogy rengeteg jobboldali is a kettős állampolgárság ellen szavazott.

*

Aztán tovább keményedett a válasz. „Mi”, határon túliak lettünk a hibásak az Orbán-kormányért, holott felmérésekből kiderül, milyen jelentéktelen hányadát jelentettük a győzelemnek. Az idei irodalmi díjak kiosztásakor sokan hüledeztek azon, ki az a Farkas Árpád, ki az a Király László, s ebből az ostoba álmélkodásból nem lehetett nem kihallani a határon túliakkal szemben érzett ellenszenvet.

*

Szóval mit gondolnak „rólunk”? Az egyik oldal azt, hogy múzeumba vagy skanzenbe valók vagyunk, reggeltől estig pusztulunk, veszünk, rakott szoknyában hajladozunk, vagy pörgekalapban járunk és a csizmánk sarkát verjük. A másik oldal, hogy megesszük a töltöttkáposztát. Nem is, hanem felesszük.

*

A szabadelvűek úgy vélik, nem szabad ítélkezni csoportok, közösségek felett. Egyetértek velük, hiszen egy életen keresztül azt tapasztaltam, hogy sokan azért ítélnek el, mert magyar vagyok, gőgös és revizionista. Ha zsidókról, romákról, nőkről, melegekről, menekültekről jelentenek ki valami általánosságot, rögtön akad valaki, aki – nagyon helyesen – tiltakozik ez ellen.

De amikor egy székely származású író leütött egy másikat a tokaji táborban, a szabadelvűek ijesztően magas százaléka víg székelyezésbe fogott. Most, amikor Kommandón ízléstelen migránsparódiába kezdtek, a székelyezés megint felvidult. Szóval semmilyen általánosítás nem baj, hacsak nem a székelyek ellen szól.

*

Azt hiszem, választani kellene: vagy mondhassuk el, milyenek „a” romák, a zsidók, a satöbbik és a székelyek, vagy ne mondhassunk ilyeneket, mert természetesen nem minden székely egyforma, ahogy nem minden roma sem. Vagy legyünk megengedőbbek, és lehessen elmondani, hogy az óhatatlan személyes különbségek ellenére vannak bizonyos általános jellemzők, sajátosságok, tendenciák. Ezt persze ne úgy mondjuk, mint valami waterlooi csatában, ahol mi győztünk, hanem szinte hűvös tárgyilagossággal.

*

„Elmegyek szavazni, és elutasítom a népszavazást kezdeményezők kérdését, tehát igennel fogok szavazni erre: ’Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?’ Főleg azért, mert én is megkérdezném a kormányt: ha ennyire nem akarja a bevándorlást, miért árul letelepedési kötvényt kínaiaknak több millió forintért? Ez is egyfajta kényszer-betelepítés, csak készpénzalapú – miközben engem nem kérdeznek meg róla, óhajtok-e Csang úrnak a szomszédja lenni. Nem szeretem az efféle blöfföt, jókora cinizmust érzek mögötte.”

Nagyjából úgy gondolom, ahogy Nádasdy Ádám, aki a Magyar Nemzet hétvégi magazinjában válaszolt a fenti módon Lukács Csaba kérdésére augusztus hetedikén. Ebben az esetben is felhasználják a határon túliakat – és a határon belülieket, azokat, akik zsigerből szavaznak.

*

A nyilvánvaló helyesírási hibák mellett miért érzem elhibázottnak az írásom legelején idézett plakátot? Mert nem a kormány, hanem a határon túliak ellen buzdít. Akinek elege van Orbán központosító, nemzetromantikus, dzsentroid, korrupt politikájából, annak úgyis elege van; aki imádja Orbánt, annak a rajongásán mit sem fog változtatni. De sokan ismét elkezdik sületlen szólamaikat a határon túliakról, akik mind a FIDESZre szavaznak; akik mind gyűlölik a migránsokat; akik kijöttek ide, és mindenük megvan (persze, hiszen az egész ottani életüket pénzzé tették); akik… Mindegy is, csak ne tartsuk őket magunk közül valónak; őket, akik egy nyelvet beszélnek velünk. Mi, a lelkes szabadelvűek.