Ágoston Hugó: CSEKE GÁBOR 75

A brassói-stockholmi Gergely Tamás, a Kafé Főnix honoldal felelős szerkesztője remek összeállítást szervezett Cseke Gábor szerkesztőtársa hetvenötödik születésnapjára. A lap, a felelős szerkesztő és az ünnepelt barátai közül a következők üzentek: Ádám Gyula fotóval, Ady András verssel, Ágoston Hugó esszével, Bajna György verssel, Bölöni Domokos esszével, B. Tomos Hajnal verssel és fotóval, Cselényi Béla verssel, Dancs Artur jegyzettel, Deák-Sárosi László verssel, a volt szerkesztő-kolléga Debreczeni Éva (1957 – 2007) átvett versével, Demény Péter esszével, Elekes Ferenc esszével, Fehér Illés versfordítással, Gergely Tamás személyes levéllel, Kenéz Ferenc verssel, Kerekes Tamás jókívánsággal, Keszthelyi György verssel, Láng Eszter verssel, Periszkóp Pál verssel, a Pusztai&Pusztai páros külön grafikákkal és zenés üzenettel, Somorcik Sz. Rozália esszével.

Cseke Gábor író, költő, műfordító, újságíró, szerkesztő a romániai magyar sajtó és irodalom jelentős, több mint fél évszázada a pályán levő alakja. A középiskolát szülővárosában, a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban végezte, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Közvetlenül az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre, majd Romániai Magyar Szó szerkesztőjeként működött. Irodalmi munkássága gazdag és sokrétű.

Kezdettől fogva figyelmet szentel az internetes közlésnek, kétségtelenül a legtermékenyebb ilyen szemponból a hazai irodalomban. Gyűjtőlapja mozgalmas alkotói, közösségi, irodalmi és művészeti univerzumot tár elénk. Jelentések magamról című, műfajilag változatos, sajtótörténeti szempontból is fontos visszaemlékezése – ahogyan kollégánk, Székedi Ferenc jellemezte – „őszinte, kegyetlen és könyörtelen szembenézés” önmagával. Az első kötet 2009 végén jelent meg, a szerző a folytatásán dolgozik.

Cseke Gábor a Maszol lapelődje (Új Magyar Szó) lapelődjének (Romániai Magyar Szó) volt meghatározó embere, nélkülözhetetlen és emblematikus szerkesztője. Ez a „lapelődünk lapelődje” azért vet némi fényt a romániai magyar sajtó viszonyaira… Nyomatékosítani szeretném, hogy az ÚMSZ semmit sem tagadott meg a Romániai Magyar Szó értékeiből, egyetlen országos napilapként a nemzeti közösségünk épülését szem előtt tartó közszolgálati munkájából, amelynek nehezéből és javából Cseke Gábor alaposan kivette a részét.

2005. augusztus elsején Gyarmath János főszerkesztő a következő szavakkal búcsúztatta a megszűnő lapot: „Szeptember elsején lenne ötvennyolc éve annak, hogy megszületett a romániai magyarság első és azóta is egyetlen napilapja, a Romániai Magyar Szó. Az évfordulót azonban már nem éri meg, az 1989. december 22-én indított új sorozat 5263. számával ugyanis megszűnik, pontosabban a többségi részvényes mögött álló érdekcsoport megszünteti. (...) A nyomda- és papírkiadások jórészt fedezetlenek, a munkatársak bérüket pedig csak nagy késéssel kapják meg. (...) A döntés nem a miénk, nem a szerkesztőségé, mégcsak a kisrészvényeseké sem. Elvégre a rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük, az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel.” (Megjegyzés: az Új Magyar Szó nyomtatásban 2005. augusztus 8. és 2012. július 1. között jelent meg.)

Elnézést kérek az olvasótól és Cseke Gábortól a „hazabeszélő” kitérőért, de úgy érzem, van aktuális áthallása, üzenete, s nem áll távol magának az ünnepeltnek az üzenetétől, amit legutóbbi telefonbeszélgetésünkkor fogalmazott meg: vigyázzunk a Vélemény rovatra!

A Kafé Főnix összeállításában rovatunk két munkatársa szerepel, jegyzeteiket átvételben alább közöljük. És előtte és utána és még egyszer: sok boldog alkotó évet, Gábor!

Ágoston Hugó: Légtestvérek és ólomoltár

Olvastam e hónap legelején, hogy Cseke Gáborból vizsgatétel lett: magyar nyelv és irodalomból a képességvizsgázó nyolcadikosoknak Zelk Zoltán verse mellett az ő Légtestvérek című szövegét kellett elemezniük. Egyáltalán nem csodálkoztam, Cseke Gábort valahogy régóta vizsgatételnek képzeltem, olyasmit gondoltam, hogy megérdemelte, úgy kellett neki, de legfőképpen na végre! Ilyenkor szokás hozzátenni, hogy „a szó jó értelmében” érdemelte meg, de hát egy vizsgatétellel az ember ugye óvatos. Óvatosságom annál is inkább indokoltnak bizonyult, mivel utána azonnal megkeresve a Légtestvérek című opuszt, kiderült, hogy nem Cseke Gábor írta, hanem olyan, mint egy szócikk egy magazinos évforduló-naptárban. Gabi maga tisztázta a kérdést, jobban mondva félreértést Hogyan lettem kisérettségi tétel? című cikkében, ugyanott, ahol a a hír is megjelent az ő tételségéről. Igen, átvétel volt, még csak nem is egy önálló cikkből, hanem egy évfordulós ollózás a Mongolfier fivérekről. Innen már csak az érdemel figyelmet, hogy honnan az a pompás cím. (Persze egyeseket az is érdekelhet, hogy akik a tételeket összeállították, milyen tanárok lehetnek.) Nos, igen, a cím, a Romániai Magyar Szó átvett szövegének az egyetlen eredeti eleme – az tőle származik.

Tehát légtestvérek. Milyen remek találmány! Költői kép, a felülemelkedést és az egymásra utaltságot egyszerre sugallja, azonnal úgy éreztem. Most is szeretem, a címadás nevű művészet remekének tartom.

És ennek a címnek a hatására sok minden eszembe jutott az immár a hetvenötödik életévéhez érkező Cseke Gáborról. Regényei, versei, műfordításai, visszaemlékezései, amiket olvastam. Derengő emlékként inkább, persze, hiszen ha kevésbé idősen is, mint Gáborunk, magam is túl vagyok a tizedik teljes átalakuláson, és tartom buzgón a három év távolságot. És próbálok leszámolni az idő illúziójával, azzal, hogy közünk volna egymáshoz idő őhatalmasságával. (Öregedési naplómnak tíz éve megvan az első és egyben egyetlen mondata: „Hatvankét évet töltöttem, de már ötvenötnek nézek ki.”) De sokkal inkább eszembe jut a szerkesztőség(ek) levegője – a lég, amelyben testvérek voltunk-vagyunk, a többi íróságban nem, de a szerkesztésben és a publicisztikában kollégák, olykor sorstársak. Egyetem, szerkesztőség, szerkesztőség, szerkesztőség, szerkesztőség, főszerkesztőség. Nehéz időkben, utána pedig (másképpen) nehéz időkben. Mindig embert próbáló időkben. Rengeteg időt-energiát, eszményeket, álmokat, olykor lelki-szellemi-erkölcsi egészséget feláldozva a lap oltárán.

Van oltára egy lapnak? Hetilapnak, napilapnak? Volt, sokáig hamis, rövid ideig fényes – de valahogy mindig ólomból volt, fényesnek pedig attól láttuk, hogy tudtunk nélkül éppen megkarcolták.

Sokáig főleg a munkabírását és a megfontoltságát tiszteltem, talán azért is, mert esetemben ezek inkább hiánycikknek mutatkoztak. Igaz, nála igen, nálam nem voltak explicite a szolgálati szabályzatba foglalva. „Kevésbé-kötöttségem” ideig-óráig a szabadság illúzióját nyújtotta, és bár nem tudom, Gáborban hogyan működtek a szabadsággal kapcsolatos érzések (vágy, törekvés, frusztráció), később mint elhalasztott esélyre irigy elismeréssel gondoltam a munkabírására és a megfontoltságára.

Egyszer egy kedves barátom egy közös ismerősünkre azt mondta: „Fantasztikus ez az ember, mindent olyan jól csinál.” Átgondoltam, a prérinken még kire illenék ez rá. Cseke Gábor az elsők között volt. (A prérinken kívül, ne csodálkozzanak, egyenesen a politikában: szintén találtam ilyen baráti lelket.) Felhívom a figyelmet, hogy az idézett megállapításban az ’olyan’ kevesebbet mond a hiányánál: ha valaki „mindent jól csinál”, valamivel többet jelent, mint az, hogy „mindent olyan jól csinál”, legalábbis most így érzem. Szerkesszük egymást, gyerekek!

Kihagyhatatlan ebből az írásból, amely még álcázva sem akar kerek-születésnapi köszöntő lenni, csak egy kis megálló az ő városával (világával) egyvonalban, a büszkeség, hogy matematikus édesapjával, Cseke Vilmos professzorral munkatársi viszonyban álltunk. És csodálatos és meghat, ahogyan Gábor az édesapja emlékét ápolja, életét és munkásságát megörökíti.

Sok jó születésnapot kívánok, kedves Gabi, testvérem az írásban, a létben és a légben! Ha jobban nem könnyű is, csinálj mindent továbbra is a lehető legjobban.

Demény Péter: Elő a félhomályból

Egy ember, aki normális maradt, holott a fővárost hagyta el a kisvárosért, a reflektorfényt a virtuális figyelemért. Egy ember, aki napilapos korából megőrizte a gyorsaságot, a megbízhatóságot és a kommunikációs készséget. Ül a félhomályban, és amikor úgy érzi, elő kell jönnie onnan, egyetlenegyet lép előre. De már lép is vissza. Azok közé az emberek közé tartozik (kevesen vannak), akik az ügyet fontosabbnak érzik, mint magukat. Isten éltessen, Gábor!

Szerelem nélkül nem megy ez, tehát mindig mást és mást szeretek – szól egy Neoton-szám. Régóta figyelem Cseke Gábor “életét és munkásságát”, és azt hiszem, ez az egyik legszebb meghatározása. Nem akarom túlfeszíteni a párhuzamot, de a lány ott a Place Pigalle-on is dolgozik, és enélkül távolról sem olyan érdekes az egész. Fordítás, szerkesztés, szerzők rugdosása, levelek írása, emlékiratok (a Jelentések magamról kiadásakor ismerkedtünk meg – ez mind Gábor, és még mi minden!

Képünkön: A Bolyai Egyetemen 1957 őszén indult magyar szakos évfolyam tagjai 2010-ben. Hátsó sor, balról jobbra: Barabás István, Szilvássy Mária, Árvay Katalin, Molnár Anna, Gyarmath János, Fazakas Csilla, Nyíri Éva, Cseke Gábor, Kanduth Erzsébet, Máriás József. Első sor, balról jobbra: Takács Piroska, Bicsak Margit, Jászberényi Emese, Kerekes Ilona (Cseke Gábor felesége), Szlovácsek Ida, Zékány Aranka, Angi Mária.

Kimaradt?