„Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van” – mindenütt. Illyés Gyula nagy hatású versét mindenki ismerte, suttogva szavaltuk, mint a Miatyánkot. Úgy értettük, szerettük volna úgy érteni, csak az tarthatott életben, ha úgy értettük, hogy kívülről jön befelé, a rendszer ráerőszakolja ideológiáját az egyénre, minden gesztusát kontrollálja, és már semmiről sem lehet eldönteni, milyen is tulajdonképpen, a legtisztábbnak szánt gesztust is bemocskolja a diktatúra. És ugyanígy viszonyultunk a nácizmushoz is: Hitler gyűlölte a zsidókat, és ebből lett a Holokauszt.

Ez azonban nagyon felületes elképzelés volt, és minél inkább körülnézünk a világban, annál inkább látszik, hogy mennyire. Nem sok kellene, hogy egy új Hitler sikert arasson, hiszen a gyűlölet sokakban ott tipródik. Mint mindig, frusztrációt és a gondolkodás, az árnyalás lustaságát jelenti. Egyszerűbb megmondani, milyenek „a” zsidók, a románok, a migránsok, mint eltöprengeni az egyedi esetek fölött, és arra jutni, hogy vannak terroristák, és vannak szerencsétlenek, akik éppen azok elől menekülnek. Egyszerűbb kirohanni, és megvédeni egy diktátort, katonákat pofozni, frázisoknak bedőlni, mint megnézni, mi a frázisok valódi tartalma. Szinte hallom, ahogy sokan nem tartják nagy ügynek az Emberi Jogok Európai Egyezményének hatályon kívül helyezését. Franciaországban is az ellenség robbantott, Törökországban is. „Apró” különbségek mit sem számítanak.

Még elkeserítőbb, ahogy valóban aprónak, mi több, megszokottnak tűnő dolgok támogatják a diktatúrát és a diktátorokat. Milyen a férfi? Ezt sokan annyira tudják, hogy álmukban is elmondanák, nemcsak akkor, ha felköltenék őket. A férfi határozott, vezetésre termett, tartásos, ő viseli a kalapot, neki a dolga megmondani, mi történjen a családban, és leginkább ő az ember. Mindez azt jelenti, hogy aki vívódik, aki nemcsak beszélgetésre képes, hanem urambocsá! még arra is, hogy igazat adjon a vitapartnerének, aki nem mutatja meg az asszonynak, és nem a nemzet érdekében szeretkezik, az nem férfi. Ki lenne hát a vezető, ha nem a vezetésre termett? Hiszen ennek a természetessége az ősidők ködébe vész. Sokan úgy használják a természetesség fogalmát, mintha még mindig nem jöttünk volna le a fáról.

Ez a világkép nem ütközik meg azon, hogy egy vezető erőszakos. Úgy véli, hozzátartozik a munkaköri leírásához. És hogy mennyire? Hát istenem, az árnyalatok annyira elkülöníthetetlenek, meg különben is, anyámasszony katonáinak valók. Egy férfi üssön oda, ha kell, ha a nemzet érdekében kell, akkor annál inkább üssön oda, ne nézzen se Istent, se embert, csak a nemzetet.

Ez a „nemzet” a másik nagy probléma. Sokan megrekedtek a XIX. századi nemzetfogalomnál. Kedvem lenne azt írni, hogy -ban, hiszen ez olyan, mint a mocsár. A nemzetről is mindent tudnak, és mindent problémátlanul természetesen. A magyar nemzet ilyen meg ilyen, a román nemzet olyan meg amolyan, a török nemzet emilyen. Az elképzelések vagy inkább meghatározások között nincs átjárás: ez a nemzetfogalom a szembenállásban érdekelt, örök harcban él, izzik valósággal.

Diktátor? Ó, nem. Unalomig ismételt mantráink mátrixa és emblémája csupán.

Fotó: tmdb.org