Nem akármilyen időszak következik. Kőkemény tárgyalások kezdődnek előbb-utóbb Nagy-Britannia és az Európai Unió között. Amelyeken minimum huszonnyolc szereplő próbálja érvényesíteni mindenekelőtt saját érdekeit. Minimum huszonnyolc, de leginkább harminc, hiszen Nagy-Britanniában is legalább kettő, de inkább három, egymásnak sok esetben ellentmondó szempont van. A népszavazáson érvényesülő angol, walesi Brexit homlokegyenest ütközik a skót és észak-ír bennmaradási szándékkal. Csakhogy a skót és az észak-ír vonal egységfront esélyeit igencsak rontja az észak-írek különleges helyzete, az egyelőre még nem különösebben erős ír egyesítési törekvések.

Ideális helyzetben két szembenálló fél tárgyalássorozata következne, de sajnos a kontextus, amiben mindez megtörténik és lezajlik, nem valami mese- vagy álomvilág, hanem a való világ, amely közelebb áll a rémálomhoz, mint az álomhoz. A való világban nem az Európai Unió érdekei állnak szemben a távozni készülő Egyesült Királyság érdekeivel, így túl egyszerű lenne. Sokszereplős a történet, amelyben rövid és hosszútávú, nemzeti és pártérdekek, illetve politikai vezetők személyes érdekei kerülnek szembe egymással és az egységes Európai Unió érdekeivel.

Az Európai Uniót ugyebár a sokat szidott brüsszeli vezetők, az Európai Bizottság (az Unió kormánya) képviselik, de a döntéseket nem ők hozzák, hanem a tagállami vezetőket, állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács (ET). A Brexit-tárgyalásokat nyilván nem a tagállami vezetők fogják lebonyolítani, de azok, akik végigviszik, csak az ET felhatalmazásával és jóváhagyásával tehetik.

Az Európai Unió érdeke az lenne, hogy ne legyen igaza Theresa Maynek, aki ugyebár azt mondta, hogy „a Brexit az Brexitet jelent és mi sikertörténetet fogunk belőle csinálni”. Ha a brit kilépés tényleg sikertörténet lesz, akkor egyben modellé is válik, s akkor Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényében oly sokat használt kedvenc kifejezéssel élve, „szerusz világ”. Legalábbis az a világ, amit néhány évig volt szerencsénk nekünk is megélni.

Ám Nagy-Britannia új Vasladyjának minden esélye megvan arra, hogy tényleg sikertörténetet faragjon ebből a népszavazásból, hogy London (Angela Merkel szavaival élve) kimazsolázzon minden számára kedvező dolgot az Unióból – elsősorban persze a szabadpiac előnyeit –, s minden vele járó kötelezettségtől megszabaduljon. Ez nem csak az Unió számára lenne végzetes, de egyetlen tagállam hosszútávú nemzeti érdekének sem használ. Viszont a regnáló politikai vezetések rövid távú politikai érdekei mást diktálnak, így minden bizonnyal nem egy – főképp közép-kelet-európai – vezető kemény segítséget fog majd nyújtani Theresa Maynek és csapatának.

London számára legfontosabb az európai piac megtartása, illetve a londoni City jelenlegi státusának megőrzése. Az Unió számára sem mellékes a piac, de az már nem érdeke, hogy az európai pénzvilág központja a City maradjon, azért még kemény verseny fog indulni – Párizs, Frankfurt, Milánó máris ugrásra kész. Az egységes Európa számára pedig kimondottan jót tenne, ha pénzügyi központja nem egy olyan országban lenne, amely nem tagja a valutauniónak.

A központi kérdés nyilván a piac marad és a munkaerő szabad áramlása. Brüsszeli vezetők és Angela Merkel német kancellár is jelezte már többször: az áruk és szolgáltatások szabad áramlása nem választható szét a munkaerő szabad áramlásától. Vagyis London akkor ácsingózhat az uniós piacra, ha továbbra is nyitva tartja munkaerőpiacát az európai, kelet-közép-európai munkaerő számára, s biztosítja ugyanazokat a feltételeket az uniós munkavállalóknak, amelyeket tagállamként biztosítania kellett.

Csakhogy épp ez verte ki a biztosítékot a királyságban, ezért indult az egész lavina, ami a Brexitbe torkollt. Ezt May nem vállalhatja fel, középútnak az tűnik, hogy azok, akik már ott vannak, jelen feltételekkel maradhatnak, a továbbiakban meg korlátozottá válik a brit munkaerőpiac, mindez persze viszonossági alapon. A tárgyalások pedig majd arról fognak szólni vélhetően, hogy mennyire korlátozottan.

Ez viszont egyetlen közép-kelet-európai nemzetnek sem hosszú távú érdeke, bár akár a tűzbe tehetjük a kezünket, hogy ezt fogják képviselni és sürgetni vezetőink. Milliószámra élnek és dolgoznak brit földön lengyelek, többszázezer román, bolgár, cseh, szlovák, három-négyszázezer magyar, de vannak szép számmal görögök, portugálok, spanyolok, olaszok is. Egyik országnak sem érdeke, hogy képzett munkaereje mosogatóvá, pizzakihordóvá, babyszitterré stb. váljék Londonban, hogy a brit egészségügyet zavartalanul működtessék szakorvosai, ápolói miközben saját otthoni kórházaiban kritikussá vált a helyzet, sőt, már az egész egészségügyi szektor működését veszélyezteti a szakképzett munkaerő hiánya.

A tárgyalásokba beleszólással rendelkező politikai vezetők rövid távú személyes és pártérdekei azonban mást kívánnak, mégpedig azt, hogy London minden óhaját teljesítsék annak fejében, hogy a kinn élő többszázezer szavazópolgára ne szakadjon vissza bőszült szavazóként a nyakukba. Egy ekkora tömeg, hozzászámítva az itthon élő családtagokat, bármely közép-kelet-európai választás kimenetelét el tudja dönteni. És ezt nagyon pontosan tudják azok is, akik a brüsszeli zöld asztalhoz ülnek.

A „csata” végkimenetele azonban – remélhetőleg – nem, vagy nem csak tőlük, nem csak a sokszor egymásnak ellentmondó huszonhetek kompromisszumkészségétől és európai elkötelezettségétől függ. (Mert ha igen, akkor mégiscsak szerusz világ, szerusz Európai Unió!

Ez a Brexit-tárgyalás Vasladyk harca (is) lesz, tábornokok csatája. Első látásra sima kettesnek tűnik: May kontra Merkel, de ez a sík is háromszereplőssé vált. A két nagy árnyékában ott van a kis skót, de egyáltalán nem kevésbé kemény és következetes Lady: Skócia első minisztere, Nicola Sturgeon, aki még igencsak sok fejtörést fog okozni Maynak és igencsak komoly erősítést jelenthet Merkelnek.

A kis szőke skót asszony pillanatnyilag az Európai Unió legnagyobb reménysége. Sturgeon szerdán, May beiktatásának napján is világosan leszögezte, hogy Maynak ugyan Brexitet jelent a Brexit, de mandátumát erre Angliától és Walestől kapta, ne is próbálkozzon Skóciában érvényesíteni azt. Az Egyesült Királyság egybentartása érzelmi kérdés Angliában, azok táborában is, akik a kilépésre szavaztak. Egyáltalán nem biztos, hogy a nagy többség hajlandó megválni történelmük egy darabjától azért, mert 3,8 százalékkal többen szavaztak az uniós tagság ellen, mint mellett.

Fotó: atlanticsentinel.com