Jó ideje már egyetlen klímakutató sem vonhatja kétségbe, hogy a Föld atmoszférájában olyan – a felmelegedés által kiváltott– folyamatok indultak be, melyek az évszakok megszokott rendjét is felborítani látszanak.

A jelenség közvetlen okát a legtöbb kutató abban látja, hogy a magaslégköri széláramok, melyek eddig nyugat-kelet irányban – az egyenlítővel párhuzamosan kerülték meg a földet, újabban észak-dél irányba fordultak. Az északi sark és az Antarktisz területei ugyanis meglepő módon a Föld leggyorsabban melegedő területei közé tartoznak.

A jelenség Észak-Amerikában – paradox módon – soha nem látott hidegrekordokat, az Antarktiszon viszont hőhullámokat eredményez. A beáramló észak-dél irányú meleg levegő azonban – ismét paradox módon – nem csak hőhullámokat eredményez, de a havazások gyakoriságát is fokozza. Minden plusz Celsius-fok öt százalékkal növeli a lehulló hó mennyiségét, hiszen a meleg levegő egyben nedvesebb is, mint a hideg.

A jelenség a világóceán szintjének három centiméteres csökkenését eredményezhetné. De nem eredményezheti, mert a csökkenést a felgyorsult olvadás túlkompenzálja. Az Antarktisz Dél-Amerika felé kinyúló félszigetén sok helyütt már a zöld növényzet is megjelent.

Egy ideje ugyanis az Antarktisz északi csücskén folyamatosan hőmérsékleti csúcsértékeket mérnek: 17,4-17,5 fokot. Ezek a meteorológiai állomások beindítása óta mért legmagasabb értékek. A korábbi csúcsérték 15 fok volt, 1974-ből. Ami a legmeglepőbb: bár korábban a csúcsot a december jelentette, tavaly a magasabb értékek már ősszel megjelentek.

Az Északi Sarkon főként a jégtakaró elvékonyodása okozza a „hőhullámokat”. A vastag jégpáncél ugyanis eddig elzárta a légkörtől a mélytengeri áramlatok által északra juttatott melegebb víztömeget. Az olvadás következtében a jég alatti hő is felszínre tör, s olyan észak-dél irányú légáramlatokat generál, melyek a sarki hideg levegőt Amerika, Európa és Ázsia északi területei fölé áramoltatják. Ez a jelenség Európában egy ideig nem okozott extrém időjárási jelenségeket, Észak-Amerikában azonban a „sarki korbácsnak” nevezett hideghullámok évek óta súlyos éghajlati anomáliákat váltanak ki. A jelenség újabban Európát is elérni látszik. Mindkét féltekén nagy erejű viharok, özönvíz szerű áradások és rettenetes erdőtüzeket kiváltó szárazságok váltogatják egymást, teszik próbára a civilizáció önvédelmi képességeit. Nem csak hatalmas károkat okoznak, de már a szinte naponta követelnek emberéleteket is.

Ha a felmelegedésnek, amely a Párizsi csúcson prognosztizáltnál is gyorsabbnak tűnik, nem sikerül elejét vennünk, a Föld fokozatosan pokoli hellyé alakulhat, az elviselhetetlen hőségek, lángoló tájak, hurrikánok, özönvizek és fagyhullámok még gyorsabb ütemben váltogathatják egymást. Ami az egyik pusztításai nyomán megmarad, azt a másik törülheti el a föld színéről. Arról nem is beszélve, hogy hosszabb távon a tengerek szintjének növekedése is az emberiség csaknem felét üldözheti el jelenlegi otthonaiból. Ami véres háborúkat is előidézhet…

Amint azt a sarkokon zajló folyamatok is jelzik, a magaslégköri és mélytengeri áramlások, a földfelszín hőmérsékletének alakulása olyan komplex folyamatok hatása alatt áll, melyeket pontosan előre jelezni nem lehet. Az emberi beavatkozás lehetőségeit tehát szintén nem lehet előre kiszámítani. Az az álom, hogy a tudomány – még idejében – kidolgozhatja a földi légkör, illetve a tengerek és szárazföldek hőmérsékleti folyamatait szabályozni képes stratégiákat, egyértelműen illúziónak látszik.

Egyetlen megoldás a civilizáció önpusztító folyamatainak a megfékezése lehetne. A kérdés csak az, hogy a homo sapiens tényleg rendelkezik-e azzal a bölcsességgel, melyet a tudomány a teremtés eme koronájának tekintett állatfaj megnevezésében előszeretettel megjelenít.

Ilyesminek egyelőre nem sok jele van. S az idő tempósan szivárog, mint József Attilával szólva, a hülyék orcáján a nyál.