„A tömeg nem azonos a néppel. A nép a saját erejéből él és cselekszik, a tömeget kívülről mozgatják. A nép (…) maga határozza meg a magatartását, a tömeg oda mozdul, ahová az ösztöne vagy ügyes emberek hajtják.”

E kétlépcsős érzelmi hullámzásra a közelmúlt is adott egy szomorú példát. A magyar focicsapat óriási küzdelem után kijutott az EB-döntőre és veretlenül végzett a csoportjában. Következett a lelkesedés lohadása: a belgák elleni meccs.

A plusz meg a mínusz törlik egymást, a matematikai értelmezés mellett az érzelmi hatásokra is figyelnünk kell. A magyar tévécsatornák kommentárjaiból ugyanis azt lehetett  kiszűrni, hogy néhány napra megszűnt a nemzeti megosztottság, Thürmer Gyula és Vona Gábor hívei egymás nyakába estek az osztrák sógor elleni második gól után, és együtt sírtak a belgáktól kapott kabát nyomán.

A hírekből még azt is megtudhattuk: hány drukker utazott ki és abból hányat tartóztattak le, mekkora károkat okoztak a belvárosban összecsapó szurkolói seregek, hány vagon sör fogyott, volt-e infarktusban elhunyt szurkoló stb. Hosszú percekig mutatták a pesti belváros megbénított forgalmát s elismerőleg szóltak a türelmes úrvezetőkről, akik azonnal szívükbe zárták a nemzeti drukkereket. Ezek szerint a drukkolás lépett az első helyre, a foci valahogy lemaradt. De akkor miért rendeznek EB-t?

Mielőtt a kedves olvasó néhány keresetlen jelzőt vágna a fejemhez – a fenti okfejtés nyomán –, elmesélek néhány apróságot.

’Profi’ csapatok meccsén utoljára hat- vagy hétévesen voltam, amikor Édesapám rá akart vezetni a futball szépségeire. (A kolozsvári csapat akkoriban már nem KAC és még nem U, hanem Ştiinţa volt.) Ő igazi sportember volt, azon kívül futball- és teniszbíró. Nem sikerült belőlem drukkert nevelnie, de játékost igen. Évekig teniszeztem, majd a családi hagyományt föladva sízni kezdtem. Ötvenöt éve sízek, a stílusom továbbra is a ’reményteljes’ kategóriába sorolható, de én a mozgás öröméért sízek, nem esztétikai vagy éremszerzési okokból. A sport számomra nem presztízsharc, hanem játék. (Nyilvánvaló: ugyanezt nem lehet elvárni egy nemzeti válogatottól…)

A hetvenes évek utolsó harmadában (?) beindult a Daciada nevű izé, s azután annak az égisze alatt lehetett síversenyekre járni, a gyári csapattal. (Ha lehetett, akkor jártunk is! Aki nálunk többet lógott sízés ürügyén, az szégyellje magát!) Valamelyik IPJ-kupán a csapatkapitányt helyettesítve mentem egy vitás ügyet megtárgyalni. Már megírták a diplomákat, a mi csapatunk a második helyen végzett volna, de az egyik csapat – a szabály szerinti határidőn túl! – óvást nyújtott be. A rendezőség (és nem a pártatlan zsűri) három tagja magához invitált és közölték, hogy csak a harmadik hely jár nekünk, mert íme, valaki megóvta az egyik versenyzőnk ’futamát’. Azt mondtam: fiúk, ha az óvást szabályszerűen adták be és ti elfogadtátok, akkor nincs hozzáfűzni valóm. A csapatom tagjai csúful megdorgáltak, de másnapra kibékültek a sorssal és velem. (Az csak Dél-Amerikában divat, hogy a 11-est mellérúgó focistát meglincselik.)

Ismétlem: én játéknak tekintem az egészet, ahol nem a díj a fontos, hanem a sport maga.

A sport nem tudott tömegméretűvé válni, a drukkolás viszont igen. Ilyenformán kitermelte a maga üzletágát is, amely révén a tömeghülyítés újabb, kihasználatlan területeit hódították meg.

Lássuk csak! Drukker = szurkoló. Szurkol (sportra és játékra vonatkoztatva) = „versenyen, mérkőzésen izgulva szívvel-lélekkel valakinek a győzelmét kívánja”.

Korunk drukkerét az öltözékéről és a viselkedéséről lehet megismerni. A szükséges szurkolói kellékeket szupermarketekből vagy online csomagküldő cégektől lehet megvenni. Hatalmas a választék. Éber gyártók és fürge kereskedők kínálják a szebbnél szebb kellékeket: kalapok, sálak, szemüvegek, pólók, parókák, arcfestékek, kereplők, nagydob, vuvuzela, gőzkürt – mi szem-szájnak ingere. Környezetkímélő, nemzetspecifikus szerelések: polikarbonátból készült bölényszarv a víking sisakhoz, komondorbunda tengeri fűből font rasztával helyettesítve stb.

Otthoni drukkoláshoz: szotyi, mogyi, ropi – kis és nagy zacskókban; tizenkét palackra méretezett, füttyszóra érkező mobil hűtőkosár, és mindenek csúcsa: pocakra támaszkodó tálca a söröskorsónak, beépített szívószállal.

Ha észre tetszettek venni, mindez csak azért van így, mert ’pénz van benne’. Nem üzlet egy szál vuvuzelát kiesztergálni és behangolni, mert nem lehetne önköltség + nyereség + áfa árban eladni. Százezer darabot viszont már tömeggyártási technológiákkal lehet ömleszteni, s akkor már reményteljes a biznisz.

A tömegekben pedig egyre nagyobb a hajlandóság mindenféle színvonal alá süllyedni. Ez a tömeg önnön jellegéből ered, s az alkotó egyedek képtelenek tőle szabadulni. Gustave le Bon is megmondta annak idején: ha az amúgy okos egyén kimegy az utcára és elvegyül a tömegben, elveszti minden egyéniségét, akaratlanul is fölveszi a tömeg jellegzetességeit, s lesüllyed annak szellemi színvonalára. Ez törvény, ellenszere pedig csak egy van: nem kell kimenni az utcára.

A Föld lakossága az eltömegesedés útjait járja, csak nem veszi észre. Lelkes összegyűlni vágyókat a semmivel is össze lehet terelni. Nemde április elején Marosbogáton annak emlékére szerveztek tömeges összeröffenést, hogy egy amerikai rapper azt írta be a közösségi oldalára „I’m now in Bogata, vazze”. Bogota helyett Bogata, mer’ nemigen tud írni a csávó, vazze.

A közösségépítés hamis jelszavától elkábítva (vesd össze: közösségi portál, civil összefogás stb.) ’külömb-külömb’ egyenruhákat öltenek, és találkozókra rohannak, hogy hasonszőrű társaikkal tömegként viselkedjenek.

A minap fejezték be a Székelyföldön a negyedik motorostalálkozót, ahol a helyi hagyományok felélesztésével sikeres orgiákat rendeztek. A szokásos cucc és buggy: bőrdzseki, sisak, kalózkendő, fekete póló, tetkó, pírszing, csizma, lófark – ahogy a törzsi szabályok kérik. A krónikás kiemelte, hogy sikerült a délutáni unalmat is elkerülni, így „négynapi pörgésben” volt részük a fölsereglett klubtagoknak. (Népújság, jún. 29.)

Egy szavahihető ember véleményét is idézem, hátha sikerül meggyőzni a tamáskodókat: „A demokrácia igazi hordozója a nép, és nem az utcai tömeg. A tömeg nem azonos a néppel. A nép a saját erejéből él és cselekszik, a tömeget kívülről mozgatják. A népet a meggyőződéses és felelősségük tudatában levő személyek alkotják, a tömeget úgy terelik össze élelmes emberek. A nép, mely méltó e névre, maga határozza meg a magatartását, a tömeg oda mozdul, ahová az ösztöne vagy ügyes emberek hajtják. Ugyanaz a tömeg az ösztönére hallgatva virágvasárnapján Hozsanná-t, a közéje dobott jelszavak hatása alatt pedig nagypénteken Feszítsd meg-et kiáltott.” (Márton Áron beszéde Marosvásárhelyen, 1946. okt. 27-én, Krisztus Király ünnepén; részlet)

Segítségül hívom az értelmező szótárt, hogy érthetővé tegyem, miért iszonyodom a tömegtől.

„Nép = nagyobb emberi közösség, amelyet a közös nyelv, a (részben) közös eredet és a közös hagyományok fűznek össze.”

Nem sokban különbözik ettől a nemzet meghatározása. „Nemzet = történelmileg kialakult tartós emberi közösség, amelyet közös nyelv, közös terület és gazdasági élet s a kultúrában megnyilvánuló közös lelki sajátosságok tartanak össze.”

„Tömeg = sokaság.” Jellemzője a tolongás.

A tömeghez kapcsolódó fogalmak általában pejoratív zöngével rendelkeznek (lásd például a tömegkultúra meghatározását: „a tömegek (vélt) szórakozási, művelődési igényeit fenntartás nélkül kielégítő, felszínes kultúra”); az alábbi listában fehéret meg feketét egyaránt találnak: -áru, -bázis, -befolyás, -cikk, -dal, -demonstráció, -felvonulás, -fogyasztás, -gyártás, -gyártmány, -gyűlés, -hangulat, -hatás, -hisztéria, -ízlés, -jelenség, -kommunikáció, -közlekedés, -lakás, -lélektan, -megmozdulás, -mozgalom, -nyomor, -őrület, -párt, -rendezvény, -sport, -szállás, -szervezet, -szuggesztió, -tájékoztatás, -termék, -termelés, -tüntetés, -verekedés.

Ezek után ne tessék megbántódni, ha nem tudok elérzékenyülni attól a két képtől, amelyeket a Krónikában láttam (jún. 16. és 24.). „Dicső magyar futballjelen” vezércím alatt ordító, hadonászó legények csoportképe, pár nappal később pedig Tóth Gy. László politológus Trianonról szóló cikkében olvashatunk egy igen érdekes meglátást: „az ország nemzeti-jobboldali elkötelezettségű része még emlékszik a Magyarország eltörlésére irányuló aljas kísérletre, és egy-egy koncert végén még ma is zeng a nézőtér »Vesszen Trianon!«” A csatolt illusztráción ordító, hadonászó, Trianon feliratot tartó férfiak csoportképe. Nem tudni, hogy a kép a filharmóniai társaság koncertjén készült-e, de nem tartom valószínűnek.