Ma reggel épp azt kezdtem pontokba szedni, hogy mit hibázott el véleményem szerint az RMDSZ a helyhatósági választások során, amikor megláttam egy cikket a korkep.sk portálon. Valami olyasmit éreztem, mint a szülő, aki megcibálni készülne rakoncátlankodó gyermeke fülét, de a szomszéd hirtelen odalép, és leken egy pofont a gyereknek.

A felvidéki magyar lap ugyanis a közelgő (szombati) MKP tisztújítás kapcsán arról ír, milyen veszélyeket kell kiküszöbölnie a jövőben a szlovákiai magyar pártnak, és többek között arra a következtetésre jut, hogy: „A másik veszély, amit el kell kerülnünk, az a párt RMDSZ-szerűvé válása, amely már rég autonomista programszinten, de az állandó kompromisszumkeresés közben, a valóságban, csak formálisan”.

Nos, nyilván sok hibája, tévedése, botladozása volt és van az RMDSZ-nek, de azt azért nem hinném, hogy egy zsinórban két választáson parlamenten kívülre szoruló párt számára veszélyt jelentene az „RMDSZ-szerűvé válás”. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy az erdélyi magyar képviselet legnagyobb veszélye épp az „MKP-szerűvé válás”, a legkomolyabb hibái pedig azok, amelyeket mintha az MKP-t másolva követne el.

A márciusi szlovákiai parlamenti választások utáni MKP-értékelés sem úgy kezdődött, hogy minden bizonnyal valami alapvető működési hiba van a rendszerben vagy az üzenetben, a programban, a mozgósításban… vagyis összességében a pártban, hiszen újra a parlamenti küszöb alatt maradt a formáció. Hanem azt emelték ki, hogy az MKP megőrizte súlyát és erejét, azt a bizonyos négy egész valahány százalékot, miközben a nagy rivális, a magyar képviseletként el sem ismert Híd-Most „vegyespárt” csökkent, már nem hét, hanem hat egész valahány százalékot ért „csak” el.

Az RMDSZ vezetők győzelmi értékelő szövegeiben, sőt politológusi-elemzői megnyilvánulásokban is ez a szereptévesztés és/vagy téves alapállás köszönt vissza, a szövetséget nem önmagához, nem a román politikai mezőnyhöz mérték, hanem a két tulajdonképpen nem létező, rég kivérzett játékpárthoz. „Megőrizte a súlyát a szövetség, az RMDSZ maradt a magyar politikai mezőny fő ereje, növelte előnyét a többi magyar párttal szemben stb…” olvashattuk az ilyen és hasonló megnyilatkozásokat. Az, hogy a politikai vezetés „nyomja a kötelezőt”, és a hurráoptimizmust tolja előtérbe, még úgy-ahogy érthető. Elemzői oldalról viszont teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan. Szembenézés nélkül ugyanis nincs javítási lehetőség, márpedig enélkül az RMDSZ-re is elkerülhetetlenül az MKP sorsa vár.

A választópolgár nem ostoba, mégha ideig-óráig meg is lehet vezetni. A választók is látják, hogy már nincs tényleges magyar-magyar verseny Erdélyben, ami még megmaradt az EMNP-ből, MPP-ből, attól senkinek sem kell félnie. Az RMDSZ-Fidesz, pontosabban RMDSZ-Orbán Viktor kiegyezéssel az erdélyi magyar politika egypólusúvá vált, Tőkés László látványos félreállításával, a Fidesz-zsebpártok anyagi-politikai támogatásának megszüntetésével Budapest kimondta a halálos ítéletet egykori bábjai fölött. Azok törvényszerűen az utolsókat rúgják, az RMDSZ-nek pedig egyetlen, de igen erős és veszélyes ellenfele maradt: önmaga. És ez nem kevés, az őszi parlamenti választásokig hátramaradt idő viszont nagyon kevés.

Helyi vezetői szinteken nagyon helyes kimondták (például Horváth Anna Kolozsváron vagy Brassai Zsombor Marosvásárhelyen), hogy a legsürgetőbb feladat a szavazók visszacsábítása a szövetséghez, s megtalálni annak az okát, hogy választásról választásra miért esik nem kis mértékben az RMDSZ-re leadott szavazatok száma. A marosvásárhelyi politikus a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Világos üzenete ez annak, hogy a szövetség közel került a politikai válsághoz. A térségben helyenként nem értük el az ingerküszöböt. Itt újra kell gondolni az üzeneteket, a képviseleti stratégiát, illetve egy más politikai megközelítést kell bevezetni, hogy ismét szoros kapcsolatba kerüljünk a választókkal”. Hozzátenném, nem csak a marosi térségben.

Az újragondolás, újragombolás egyre sürgetőbb. A helyhatósági választások eredménye ugyan még épp hogy átlépte az öt százalékot, de nem hitegetheti magát senki azzal, hogy a megyei tanácsosi listákra leadott voksok „leképezik” az őszi parlamenti választást is. Novemberben minden bizonnyal nagyobb lesz a román részvétel, az azonban nemigen látszik, mitől lenne nagyobb a négyévente törvényszerűen csökkenő magyar választói kedv. Mindezen túlmenően és egyáltalán nem utolsósorban számolni kell a külföldi szavazás lehetőségével, Klaus Johannis győzelme elég fényesen bebizonyította milyen erővel bír ez.

Puszta matematika (demográfia) kérdése, hogy még a magyar szavazói hajlandóság csökkenésének megállítása mellett is, középtávon is parlamenti küszöb alá süllyed az RMDSZ vagy bármilyen magyar-etnikai párt, ha nem talál ki valami újat, valamit, amivel végre a román választókat is meg tudja szólítani. De ha meg sem próbálja – mint a marosvásárhelyi polgármester választási kampányban történt –, biztos, hogy örökkön-örökké a fogyatkozó magyar szavazatok miatt kell rettegnie. És ebben nem valószínű, hogy segítségére válik a székelyföldi helyi vezetők attitűdje, kompromisszumképtelensége, gesztusképtelensége és már-már cinizmusa, a csakazértsem lesz román polgármestere a 21 százalékos román lakossággal rendelkező Sepsiszentgyörgynek, míg azt az autonómiatörvény rájuk nem kényszeríti, miközben persze, hogy a világ legtermészetesebb dolgának tartjuk, hogy Aradnak, Kolozsvárnak s más húsz százalék alatti magyar lakosságú erdélyi városnak „jár” a magyar városvezető helyettes.

Igen, az RMDSZ-re leselkedő legnagyobb veszélyek egyike az elMKP-sodás. De talán még kivédhető.

Fotó: nol.hu