Meggyőződésem, hogy a romániai, erdélyi magyarságnak elsősorban a szülőföldjén kell boldogulnia, és hogy az RMDSZ politizálásának stratégiai sarktétele, célja is ez kell hogy maradjon. Egyes nemzetstratégák alig leplezett véleményétől eltérően, amely szerint az erdélyi magyarság rendeltetése az, hogy egyfajta demográfiai tartaléka legyen Magyarországnak, a román-magyar diplomáciai kapcsolatokban pedig a kisebbségi kérdést és a jogvédelmet „le kell venni a terítékről”, fontosabb közös „sikertörténeteket” találni...

Mindez arról jutott eszembe, amiről tegnap éjszaka sok minden eszembe jutott: Soós Zoltán nem lett Marosvásárhely polgármestere. Pedig volt rá remény! Még az is a reményt táplálta, hogy vasárnap délelőtt Marosvásárhelyen a szavazókedv jóval meghaladta az erdélyi átlagot, márpedig ugye tudnivaló, hogy a magyarok inkább kora délelőtt mennek el szavazni.

De táplálta a reményt a jelölt független volta és intenzív kampánya is, amelyben korábbi és jelenlegi önkormányzati jelöltjeink minden tapasztalata, terve, javaslata teret kapott. Nemkülönben az országos RMDSZ-es kampánystáb tartalmas kampánya mind a szavazókkal való találkozásokon és a sorozatos rendezvényeken, mind a kommunikációban, ezúttal erőteljesen a virtuális nyilvánossági térben is. Minden szerénység nélkül – bár nem a kampányban való részvételről, hanem annak ismertetéséről, tükrözéséről van szó – elmondható, hogy pozitív hozzáállása, tájékoztató anyagainak, beszámolóinak mennyisége és szakmai minősége révén lapunk is kivette részét ebből a fontos folyamatból.

Táplálta a reményt, hogy az RMDSZ politikusainak, parlamenti képviselőinek is köszönhetően, a PNL erősködése ellenére, maradt az egyfordulós választási rendszer, tehát a második fordulóra nem szövetkezhettek ellenünk a romány pártok, mint azt többször megtették. (Végül mégis annyira szövetkeztek, hogy éjjel a legnagyobb örömünnep a marosvásárhelyi PSD székházában és körülötte volt.) Ez az egyfordulós rendszer vezetett el különben többek között a szocialisták elsöprő bukaresti és országos győzelméhez is, aminek erőteljes azonnali és távlati következményei lesznek, még jobban felerősíthetik a „rendszerváltó hangulatot”, beteljesíthetik az államelnök és kormánya kétes párosának sorsát. Ugyanakkor Marosvásárhelyen több román jelölt is indult, a szerzett szavazataik várható megoszlása is reményre adott okot. (Bár nem tudhatjuk például, hogy a román alternatív jelölt, Dan Maşca hány román és hány magyar szavazatot vitt el.)

Romániában ma 320 város és 103 munícipium van, amiből negyvenegy megyeszékhely, plusz a főváros. A helyhatósági választások a legnagyobb választói erőket mozgósítják, 3.180 polgármester, 1338 megyei tanácsos és 40.222 helyi tanácstag kiléte dől el. A törvényi takarékossági szigorítások ellenére hatalmas összeget tesznek ki a költségek, a „befektetés” ebbe az alapvető demokratikus folyamatba: durván százmillió lejre becsülik, egyharmadával többe, mint négy évvel ezelőtt. A különbség csak az – ami valahogy elfelejtődött –, hogy 2015-ben a „civil társadalom” részéről megnyilvánuló erőteljes lobbi hatására törvény született, amely szerint a választási költségeket közpénzekből fedezik (azoknak a pártoknak-jelölteknek, akik megszerezték a szavazatok legalább három százalékát). Ezért voltak a szigorítások is (plakátok, ajándékok korlátozása stb.), és így lettek az idei választások takarékosak – az állam számára. Mi pedig, ártatlan adófizető polgárok demokratikusan fizetünk, mint a katonatiszt.

Ezt az anyagias intermezzót azért szúrtam közbe, hogy „relativizáljam” a marosvásárhelyi vereségünk jelentőségét. Végül is az RMDSZ jól szerepelt, megtartotta pozícióit, Szatmárnémetiben meggyőző fölénnyel sikerült nyerni. Az országos összképben, kívülről nézve, nem nagy ügy egy polgármesteri hely. De nekem nagy ügy, hogy nem szereztük meg, mert végre reális volt a remény, nem tűnt egyszerű csodavárásnak, hogy lesz magyar – és hozzáértő, nem pedig trükköző – városnagyunk.

Nem lett, s gondolom, nem egyedül vagyok emiatt csalódott. Sikerként könyvelhetnénk el, hogy szorossá tettük a versenyt. Nem vigasz, hiszen pusztán ebből még az sem következik, hogy négy év múlva megnyerjük. Könnyen meglehet, hogy Dorin Florea (megint?) csalással nyert, ez Romániában a választásokon megszokott. De a csalódottságomon ez sem változtat, hiszen ebből sem következik, hogy megnyerhetjük majd. Csak az következik, hogy további négy évig – ha közben el nem ítélik (de hát már eddig megtehették volna, ha ügyeit nem húzzák-halasztják) – Dorin Florea Marosvásárhely polgármestere. Ősztől pedig a vásárhelyi nagy alapító RMDSZ-es politikusnemzedék a parlamenttől is búcsúzik, hiszen nem is indul az általános választásokon. A városban az etnikai arányok nem a mi javunkra alakulnak. Ha most nem volt elég az összefogás, mi lesz később?

A polgármesterség reményéről le lehet mondani, akár lélekben is. A szülőföldről nem, soha. És ehhez, a szülőföld megtartásához, továbbra is erős képviseletre van szükség minden lehetséges szinten. Csalódni lehet, feladni nem szabad. Sem Marosvásárhelyen, sem máshol.

Fotó: blogspot.com