Az időjárás megbolondult, idén Romániában egy februári napon melegebb volt, mint tizenkét héttel utána, egy májusi napon. A politikai élet megbolondult, talán az időjárásnál is viharosabb és kiszámíthatatlanabb lett. Ugyanolyan fordulatos, és a „trendje” még zavarosabb. A kormány teljes káoszba borult, kiteljesítve a légköri iszonyokat.

Persze az könnyen megjósolható volt, hogy a második vonalbeli brüsszelita bürokratákból sebtében összetákolt kabinet képtelen lesz ellátni feladatait. Ez a kormány minden, csak nem szakértői. Már-már pusztán az tartja életben, hogy senki sem akarja ebben a helyzetben vállalni a végrehajtást, égetni magát. levezetni a választásokat. Viszont a Cioloş-kabinet idült inkompetenciája (párosulva az államelnök totál szellemi és politikai alkalmatlanságával, a pártokban uralkodó káosszal stb.) olyan válsághoz vezethet, amelynek következményeit az egész lakosság megsínyli. Amelyet nehéz lesz helyrehozni. Szerencse, hogy nincs gazdasági krízis.

Számos nehézség előrelátható volt. Elsősorban, hogy ennek a társaságnak nem sikerülhet csapattá válnia. Mint a viccben, a felhőkből érkezett „szakértők” nem mérték fel a tárcájuk valós gondjait – hiába a jószándék vagy akár az erő, ha valaki nem ismeri a terepet és az irányt. („- Na most be fogtok tojni, mert nálam van a pisztoly! – Ne mondd, inkább ti fogtok betojni, mert nálam van a gránát. – Szerintem ti fogtok betojni, mert nálam van a budikulcs!”) Csak remélhetjük, hogy a fél év alatt legalább egymást megismerték, mert mi jóformán csak akkor hallunk egyik-másik kormánytagról, amikor grimbuszba keveredett, amikor lemond, illetve leváltják. (Amit ők rendszerint derűs cinizmussal fogadnak, mennek vissza jövedelmezőbb és nyugisabb állásaikba.) A miniszterelnököt és két helyettesét, valamint a kabinet egy-két tagját leszámítva ez a (tartalék)csapat szégyent hoz a szakértői kormánynak még fogalmára is. Pont a szakértelem hiányzik belőlük. Megjósolható, hogy ezután egyhamar nem lesz ilyen technokrata izé Romániában, különösen, ha a jelenlegi – feladatát ellátni szintén képtelen – parlament (tizennégyezer alkotmányellenes törvénycikkely!) helyét egy kisebb létszámú, reprezentatívabb törvényhozás veszi át, amely képes lesz politikailag felelős, stabil végrehajtást alakítani.

Másodsorban a Cioloş-kormánynak eddig nagyon rossz volt a kommunikációja. Többnyire szólamok vagy fogadkozások pótolják a helyzetismeretet. A fészbukkal lehet választásokat nyerni (helyesebben: manipulálni), de a Nagy Megosztó politikai kommunikációra nem csak alkalmatlan, de a hivatalos közlemények vagy akár a gyakoribb szóvivői válaszok, magyarázatok helyett erre a virtuális Hyde Parkra bízni a tájékoztatást, úgyszólván infantilizmus jele. És ezt pont a brüsszelokraták ne tudnák?

Kétségtelen, hogy a rossz kormányzásért az államelnök is felelős. Addig hangoztatta a saját kormányának a szükségességét – és tett meg mindent érte, a nem túl tiszta eszközök használatát is beleértve –, hogy most hiteltelenül hangzik az elhatárolódása a rosszul teljesítő, hibát hibára halmozó kormánnytól. Ez „az ő kormánya”, nem csak azért, mert az ő akaratából született, minden legitimitás nélkül; nem csak azért, mert jobbára az ő politikai táborából verbuválódott – de legfőképpen azért, mert ő ezt a kormányt megalakulásakor támogatásáról biztosította. Ez a támogatás pedig sehol sincs, helyette van elhatárolódás. Nagyon jellemes, mondhatom.

Emberileg akkor már sokkal inkább elfogadom a kétségtelenül jó eszű és jó szándékú Dacian Cioloş kormányfőt, mint Klaus Iohannis államelnököt. Már azért is, mert előbbi nem a hatalom rabja, utóbbi pedig, számomra legalábbis, annak tűnik. Ugyanakkor Cioloş – kormánya minden inkompetenciájával együtt – a maga helyén jóval hozzáértőbb, mint a néma levantei. A káosz, amelynek részese, voltaképpen rendszerszintű, nem az ő közvetlen hibája, ezt bizonyítja például az egészségügyi botrányok sora.

Nekem van megoldásom a helyzetre, de félve mondom: a tárcák háromnyegyedét Dacian Cioloş miniszterelnöknek kellene átvennie, persze ideiglenesen, novemberig, ez koherensebbé tenné a kabinet működését. Különben minden káosszal együtt különösebb veszély nem fenyegeti a kormányt. A pártok minde ellenzékben vannak vele szemben, egyiküknek sem érdeke, hogy támogassa, de az sem, hogy megbuktassa. A román gazdaság pedig továbbra is jól teljesít, az európai élvonalban van.

Másrészt vannak biztató jelenségek is. Ilyen az, hogy Cioloşékhoz a korrupciónak a gyanúja sem fér, sőt viszonylagos politikai függetlenségük fedezékéből ki tudnak vizsgálni a tárcáknál „megbúvó” múltbeli korrupciós eseteket. Lásd ismét az egészségügyet, jelesen a fertőtlenítőszer-botrányt, ahol a miniszterelnök fellépése határozott és korrekt volt. Nagy különbség például a szomszédhoz képest, hogy itt a köznép sem fogadja el a korrupciót, nem lehet lenyomni a torkán (sem azzal, hogy törvényesítik, sem azzal, hogy elterelik róla a figyelmet vagy letagadják); nálunk még érvényes a felháborodás joga, kérdezni legalább szabad. Persze ez a pont a kormányzat gyengeségének, a „centrális tér” hiányának is köszönhető. Íme, a kormánykáosz előnye.

A választásokig kell kibírni. A kormánynak is, nekünk is. Utána a káosz várhatóan sokat enyhül. Ezzel összefüggésben: nem tudom, hány politikai elemző figyelt fel Kelemen Hunor szövetségi elnök nem régen, a választási kampányban tett megállapítására azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ-nek semmilyen szinten nem szabad kimaradni a döntéshozatalból: „Az őszi parlamenti választás legalább ennyire fontos lesz. Jövő évtől az országban három fontos reformra is sor kerül: az alkotmányozásra, illetve a közigazgatás és az oktatás reformjára. Ez három nagyon fontos érv arra, hogy miért kell ott lennünk valamennyi helyi és országos intézményben, ahol a döntéseket előkészítik és meghozzák.” Magyarán ez azt jelenti: kormányra, magyar! Bármelyik nagy tömörüléshez kerül a kormánybot. Közvéleményünknek és az őt befolyásoló véleményformálóinknak tudatában kell lenniük, hogy ez fontosabb mindennél: ott kell lennünk!