Sebestyén Mihály: Házzal vagy ház nélkül
„Az emberiség mindenkori természetes törekvése, a lakásszerzés”. Legalább is ez volt az a szívhez szóló reklámfogás, amellyel nem ritkán éltek és visszaéltek a nagyobb vagy kisebb lakáshiteleket nyújtó bankok. A nyakló és fedezet nélküli hiteladás azután világszinten megbosszulta magát, aminek eredménye az én generációm által átélt első nagy gazdasági válság volt, melytől korábban a szocializmus megkímélt. (Oly módon, hogy tartósan gazdasági pangás volt, amit az állam viselt el – azaz a termelői és fogyasztói népesség döntő része negyven esztendőn át pingott.) Ezért nem tudtuk milyen, ha előbb meglengetik előttünk a bőség illúzióját és aztán a valóság fragmaszűkítő kilátásait, amelyek hossza kiismerhetetlen.
Az adósválságba keveredett és svájci pengő aranyakban felvett lakáshitelek érintettjeinek megsegítésére más utat nem látott a kormányzat és vele együtt a parlamentben összegyűlt honmentő bölcsek kvóruma, mint a bankok megszorítását vagy (megérdemelt) frusztrációját: engedd el az adóst, kezelj vele, és vedd vissza a lakást, amit tőled hitelbe vásárolt, de nem képes a részleteket és a kamatokat terhelő kamatos kamatokat visszafizetni.
A bankok nem ismerik el nyilvánosan, hogy hitelpolitikájuk csalás volt, hamis premisszákra épült, erre majd legfeljebb a 22. század gazdaságtörténészei hívják fel a csíkcsiscsói Sapientia egyetemi szakkollégium közgazdászhallgatóinak figyelmét mint a bankári rövidlátás oskolapéldájára. A kényszerintézkedés nyomán felmondott törlesztőszerződések a bankokat egyszeriben számos lakás, tömbház és bérpalota tényleges és meglehetősen hosszútávú tulajdonosaivá teszik, amelyben állni fog a pénz, az érték és a kudarc.
Lehetett volna lejesíteni a hiteleket, mert a román garas mégiscsak jobb, mint magyar fabatka, éppen a magyar fabatkásítás példájára. A legtöbb hitelintézet nem élt vele viszonyaink között. Annyira kiszámíthatatlan a honi gazdaság és foglalkoztatás, nem is rebegve egyéb ökonómiai fityfirittyről.
Aki kezdeményezi ügyvédje(i) útján a bankok felé a további hiteltörlesztés megszüntetését, és a szőrös szívek háza, a hitelintézet fogcsikorgatva belemegy az alkuba, attól visszaveszik a lakást; a hitelező pedig nem fizet a továbbiakban huncut vasat vagy bankót sem, így utcára kerül, vagy visszakullog a szülői tömbbe, putriba.
Mi következik ebből? A szociális feszültségek fokozódása, a hajléktalanok számának növekedése, az utcák-terek, sikátorok és befogadó szeméttárolók benépesülése. A munkásszállókat átalakították diákotthonokká, árvaházakká, kancatejlepárlókká vagy luxusszállodákká, hogy az idelátogató nyugatiak borzongjanak, ámuldozzanak a fejlődésen. A hajéktalanok és a kóborkutyák pompásan egészítik ki az erősen urbanizált táj őshonos jellegét. Kutyaélet – kutyaszar, miként azt a kutyapiszkát magáénak elismerő rajtacsípett határsértő viccgány mondta a szigorú határrendésznek. (A szövegben rejlő ismeretlen szó a szerző szüleménye: a tréfa és a ... szavak összevonásából állt elő.)
De abba is hagyom a közgadasági és szociometriai szárnyalást, hogy ennél is jobban elrugaszkodhassam a kárpát-marosi-olti-dunai valóságtól. Arra gondoltam, mi lenne ha a bankok azokat a volt hitelezőiket, akik már a hitelösszeg és követelt kényszerkamatok legalább a felét kiegyenlítették, bérlőként azokban a lakásokban hagynák tobvábbra is. Bérlőként mégiscsak jobb, mint fedél nélkül csavarogni, tengődni, leromlani emberi vázzá. Tisztában vagyok vele, ez a legtehetősebb tehetetleneknek kedvezne. Ami a kevesbik része az adóságcsapdából szabadulni vágyóknak. Sőt – ábrándosan javasolnám, a meghallgatás legkisebb reménysuguara nélkül –, hogy a lakások közül a nem luxusigényűeket át lehetne alakítani tartósan szociális bérlakásokká. Bérházakká, bérpalotákká, amelyek bére nem lenne egyenlő a korábi törlesztőrészlettel, állandó maradna és kamatmentes. Egyszerűen a bankok adójuk egy-tíz százalékát jóváírhatnák ilyen módon a lakosságpártolással.
Ekkor beszólt az ápoló, hogy vár az optikus, dr Rothschild Brutusz, aki egy hatalmas fekete táblára mutat. El kell olvasnom dioptriák nélkül mindennap százszor: a bankok hitele kőkemény üzlet, kőkemény tőke, kőkemény profit.
Fotó: stiridb.ro