Szent György napján járult az urnákhoz Szerbia népe, s az előrehozott voksolás nem hozott különösebb meglepetést. Alekszandar Vucsics és az egykori radikálisokból lett haladók ugyan kissé elszámolták magukat, nem lett meg a remélt kétharmad, mert hét párt került be a parlamentbe, így a visszaosztásból kevesebb jutott a nagyoknak. De Vucsics alapvetően elérte, amit akart, kapott biztos két évet pluszban, s ha szerencséje lesz, az integrációval járó fájdalmas lépéseket a következő választásra már megbocsátják hívei.

A vajdasági magyarság kevésbé lehet elégedett és derűlátó. A Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a győzelmi nyilatkozatok ellenére és annak ellenére, hogy mind a belgrádi, mind a budapesti kormány feltétlen támogatását élvezi, igencsak nagy bajban van.

Vucsics máris bejelentette, hogy egyetlen biztos kormányzati szövetségese egyelőre a VMSZ, köztársasági és tartományi szinten egyaránt. Ez mindenképpen kedvező, hiszen egy kisebbségi pártnak – jóllahet a kormányzat igencsak koptat – nem sok alternatívája van céljai megvalósítására. De Pásztoréknak nagyon jól kell teljesíteniük, hogy feledtetni tudják szavazóikkal az elkövetkező fájdalmas reformokat, és mindenekelőtt azt, hogy partnereik nem is olyan régen még „véresszájú nacionalisták” voltak.

Vucsics ugyan a legjobb példa arra, hogy meg lehet változni, a Balkánon nincs olyan vezető politikus, aki többet tett volna a kilencvenes évek háborúi okozta sebek begyógyításáért. Olyan gesztusokat tett horvátok, bosnyákok, albánok irányába egyaránt, amikhez politikai bátorság kellett, és nem utolsósorban őszinte szándék a megbékélésre.

A nemzetközi közösség meg is bocsátott neki, a vajdasági magyarság kevésbé. Ezúttal tartományi szinten is győzni tudott az általa vezetett Haladó Párt (SNS), de a közvéleménykutatások tanúsága szerint a következőkben sem számíthat különösebb magyar támogatottságra. A magyarok 46 százalékának egyik szerb párt sem szimpatikus, csupán 20 százalék állította, hogy létezik számára rokonszerves többségi párt is, és az – legalábbis eddig – nem az SNS volt.

A VMSZ azonban nem ezért van elsősorban bajban. Ezen a választáson, köztársasági szinten nem tudott indulni a tavaly létrejött, indulási szándékát csak a kampány elején bejelentő Magyar Mozgalom, ennek ellenére a két évvel ezelőtti 2,2 százalékos támogatottsága 1,5-re zsugorodott. Két képviselőt veszítve, négy mandátummal ott lesz ugyan a belgrádi parlamentben, de ez kisebbségi szempontból, a szerbiai berendezkedés folytán kevésbé fontos, mint az, hogy tartományi szinten (a vajdasági autonómia szintjén) igencsak sokat veszített újkeletű ellenfelének köszönhetően. A két évvel korábbi választásokhoz mérten támogatói 38 százalékát veszítette el úgy, hogy a Magyar Mozgalom még meg sem tudott gyökeresedni a vajdasági társadalomban.

S ha mindehhez hozzávesszük, hogy az előzetes felmérések szerint a magyar szavazók 31 százaléka egyetlen magyar pártot sem tart rokonszenvesnek, a vajdasági magyar felnőtt népesség közel fele nem, vagy csak kis mértékben érdeklődik a politika iránt és mutat hajlandóságot a voksolásra, s az ifjúság kivándorlása a háborús időkre emlékeztető méreteket öltött, akkor már igencsak veszélyes helyzet körvonalai sejlenek fel.

A felmérést januárban végezték, a legnépszerűbb magyar párt nyilván a VMSZ volt, hiszen valós alternatívája akkor még nem jelentkezett, ennek ellenére, csupán a magyarok 32,4 százalékának tetszését nyerte el. Mivel a VMSZ-szel szembeni elégedetlenség egyik fő oka épp a párton belüli demokrácia hiánya (csupán a magyar választók 5,5 százaléka vélekedett úgy, hogy a VMSZ politizálása teljes mértékben demokratikus), s erre való hivatkozással váltak ki az MM tagjai is, valószínűsíthető, hogy a mozgalom a továbbiakban erősödni tud. Főképp azért, mert amint a mostani választás mutatja, az MM nagyvárosokban, értelmiségi körökben népszerűbb, a VMSZ támogatása a falusi kisközösségekben stabilabb, itt kevésbé találták irritálónak, hogy a párt listavezetője a pártelnök fia, és hogy a vajdasági autonómia biztosította magyar kulturális intézményrendszerben és médiában cenzúrára, „lenyúlásra” panaszkodnak a szereplők.

A helyzet igazi veszélyessége abban rejlik, hogy az MM nem külső ösztönzésre, anyagi és politikai támogatással létrejött formáció, mint az erdélyi EMNP és MPP, hanem a belső elégedetlenség terméke, akárcsak a szlovákiai Híd–Most párt.

Bugár Béla pártját budapesti segítséggel sem tudja visszaelőzni az MKP, vélhetően Pásztoréknak is kevés lesz a budapesti 50 milliárdos gazdaságfejlesztési támogatás ahhoz, hogy gátat vessenek a Magyar Nemzeti Tanács volt vezetője, Korhecz Tamás nevével fémjelzett mozgalom előretörésének. Amint a felmérések számsorai és Bugárék példája is igazolja, két/több szereplőnek nincsen hely egyetlen magyar kisebbségi közösségben sem. De azt is jelzi, hogy a belső elégedetlenség, a választói apátia sokkal veszélyesebb, mint a mesterségesen létrehozott konkurencia.

Az erdélyi magyarság is választás előtt áll. A külső konkurenciát ugyan sikeresen felmorzsolta az RMDSZ, igaz, elsősorban annak köszönhetően, hogy azok egykori támogatóit maga mögé állította. De Szlovákiában és Szerbiában végül is ez bizonyult halálos csóknak. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ha most elvégeznének egy, a vajdaságihoz hasonló közvéleménylutatást, az erdélyi magyar választók álláspontja mennyiben különbözne.

Fotó: nol.hu