Az, ami ma Amerikában zajlik, látszatra a modernitás tökéletes csődje. A demokrácia paródiájának is nevezhetném, ha nem lenne a demokrácia győzedelmes kudarca. A választási kampány szinte maradéktalanul demokratikus. Gyakorlatilag minden úgy zajlik, ahogyan egykoron. A változás mindössze annyi, hogy, úgy tűnik, a posztmodern demokráciákban működtetett manipulációs technikák a végüket járják. Az amerikai középosztály nyakig van azokkal az érvekkel, melyek az Amerikai Egyesült Államokat a 89-es fordulat nyomán a világ egyetlen nagyhatalmává tették.

A társadalom szabadesésben szegényedik, s úgy tűnik, mindennek tökéletesen tudatában van. Mint a modernitás minden korábbi nagyhatalma, a számtalan válsággal küszködő Amerikai Egyesült Államok is immár csak szélsőségek között választhat. A trumpi „tiszta beszéd” és az Európában már „levitézlett” sandersi marxizmus között. A probléma nem a populizmussal és nem is a marxizmussal van. Mindkettőnek vannak mély igazságai. Csakhogy ezek az igazságok külön-külön nemcsak életképtelenek, de életveszélyesek is.

Egyik sem jelenthet tartós megoldást. Ugyanis, választások ide vagy-oda, Amerikában továbbra is a PÉNZ az úr, s a végleges csődig az is marad. Bárki is kerüljön hatalomra, nem lehet képes arra, hogy a PÉNZ hatalmát megtörje.

Ez – ma is – csak valamiféle polgárháborúval válhatna lehetségessé. Csakhogy a mai Amerikában (Istennek hála?) efféle nem nagyon lehetséges. Egyelőre úgy tűnik, végig kell várni a lassú agóniát. Minden attól függ, hogy Amerika mai pénzügyi elitje mikor jön rá arra, hogy a jelenlegi kurzus hovatovább folytathatatlan? Nem az a – gyengéi ellenére is valóságos – demokrácia , mely Amerikát győzedelmessé tette, hanem az a mindinkább látszólagos „népuralom”, mely az ezt követő világhatalom fenntartását garantálta.

Ez a felismerés – minden jel szerint – túl hamar (sőt azt is mondhatnám idejében) aligha fog megszületni. A hatalmi elitek – az emberi történelem minden tapasztalata erre vall – csak az utolsó utáni pillanatban ébredhetnek rá arra, hogy váltani kell. A közvélemény azonban ébredezik. Ami egyelőre a szélsőségek iránti vonzalomban nyilvánul meg. És sajnos Hilary Clinton sem valamiféle normalitást képvisel. A korábbi kurzusok egyértelmű folytatását ígéri. Nos, eddigi diadalmenete ellenére úgy tűnik, hogy épp ez az, amiből az amerikaiak többsége nem kér. S nagyon is kérdéses, hogy egy Trumpf-Clinton párharcban Sanders híveinek jelentős része (demokrata-köztársasági gyűlölködés ide vagy oda) kire fog majd szavazni.

Mi, kelet-közép európaiak mindannyian Amerika imádatában szocializálódtunk. S ez az imádat máig sem holt maradéktalanul hamvaiba. Amerika szemmel láthatóan keresi helyét a világban. Az amerikai elnökválasztás még mindig a szabad véleménynyilvánítás terrénuma. Az persze merőben más kérdés, hogy bárki kerül majd hatalomra, legalábbis egyelőre, azt tesz majd, amit tehet, azaz továbbra is kiszolgálja a titkosszolgák megbízóit. S az Alkotmányt sem rúghatja fel. Trump sem. Bármennyire is bicepszből politizál. Csakhogy egy az amerikaihoz hasonló – egykor valóban szabadabb – társadalom hosszabb távon nem manipulálható. Az egy százalék 90 százalék fölötti uralma a társadalom lassú szétbomlása nélkül aligha tartósítható. Soha nem is volt az. Még a távolabbi múltban sem. Vagy ha igen, az mindig katasztrófákba torkollott. S mindig azok váltak vesztessé, akik ezt nem voltak képesek felfogni. Amerikában – bármennyire is szkeptikusak vagyunk a közember intelligenciaszintjével, a szó legtágabb értelmében vett demokráciával kapcsolatban – még mindig túl sok az értelmes ember ahhoz, hogy efféle bekövetkezhessen. A demokrácia túl nagy érték ahhoz, hogy a világ egyik legszerencsésebb népessége, mely mindent a demokráciának köszönhet, ostoba szólamokért cserében lemondhasson róla.

A hatalmi elit, egyelőre sikeresen, a nemzetbiztonság fantomjával tartja fogságban Amerika – és mellesleg Európa – állampolgárait, de ez a tévképzet nem tarthat sokáig. Mindkét Unió állampolgárainak előbb-utóbb rá kell döbbenniük, hogy a megoldás nem a demokrácia felszámolása, hanem csakis a kiterjesztése lehet. S nem csak Amerikában és Európában, hanem világ szerén tova.

Ami persze nem azt jelenti, hogy az amerikai vagy európai államberendezkedést kell tűzzel-vassal terjesztenünk, hanem azt, hogy a népuralom sajátos – a mieinktől eltérő kultúrák számára is elfogadható, tehát az egyes társadalmak sajátos időszámításához igazítható – változatait kell, nem külső beavatkozásokkal, hanem a valóban működőképes társadalomszervezési technikák felmutatásával bátorítanunk.

Az a gyakorlat, mely a demokrácia nevében kényszerít rá a világra sokkolóan antidemokratikus „megoldásokat”, siralmasan megbukott. Az „eredmény” megkeseredett Amerika- és Nyugat-ellenesség, agresszív antidemokratizmus, sőt lassan az egész világra kiterjedő terrorizmus.  

Ez az, ami folytathatatlan. Főként akkor, ha – a gazdaságot átmenetileg fellendítő, de hosszú távon gazdaságilag is fenntarthatatlan, az állampolgárok teherbírását ugyanis végképp kimerítő – katonai és titkosszolgálati beruházásokkal társul.

Clinton éppúgy nem megoldás, mint Trump vagy Sanders, de bármelyikük is kerül hatalomra, Amerikában és Európában előbb-utóbb egy új világnak kell kicsiráznia.

Csak a kitérők ne lennének túlságosan kockázatosak!

Fotó: fox13now.com