banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Demény Péter: Beszédes naptárak

Ezek a zsenik mind egyformák: az egyik ilyen, a másik olyan.

Cervantesről mindent lehet tudni, Shakespeare kapcsán ma is vitatkoznak az olyanok, akik szerint mindent megmagyaráz, ha tudjuk, hogy a költő anyja cselédként dolgozott. Cervantes egy egész forma atyja volt, Shakespeare használta a már meglévőt. Cervantes spanyol volt, Shakespeare angol, és ennél nagyobb különbség nem kell II. Fülöp és Erzsébet királynő századában.

Hogy Cervantes a forma atyja, ezt Kundera mondja, aki szerint a regény a bizonytalanság, a sokértelműség, a humor terepe, és ez így van jól. Egyébként tudjuk, hogy a Don Quijote a lovagregények paródiája, csak messzébb, magasabbra nőtt, mint azok, amiket parodizált. Don Quijote az egész álmodozó, szélmalmokkal harcoló, árakon szaharozó realistáktól hülyének nevezett (hadd legyünk stílusosakJ Armada megalapítója és vezetője.

Diákjaimnak azt szoktam mondani, négy alak maradt fenn az európai kultúrából mint olyanok, akik jóval többet képviselnek maguknál. Csalok, mert azzal segítek, hogy két spanyol, egy német és egy angol, holott tudjuk, hogy Hamlet dán. A diákok azonban nagyon jól tudják, hogy Shakespeare egyetlenegy van.

Mint ahogy Cervantes is, hiszen az egyik alak a négy közül Don Quijote. Ha lett volna már internet, a szerzők jól ellevelezgethettek volna azon, mi a fontosabb, a naivitás vagy az intellektus, a bosszú vagy a vágy, Dulcinea vagy Ofélia. Hiszen mindkét nő álom tulajdonképpen, jóval kevésbé elérhető, mint körülálmodható, bár Don Quijote csodálatos hölgynek néz egy lányt a szomszéd tanyáról, Hamlet pedig minden nőt megutál, mert anyja miatt nem bízik már egyikben sem.

Ez csak egy cikk, és mennyit mondtam már itt is, és kérdés több van, mint válasz. Ez is az egyik oka annak, hogy a mai napig érdekesek, izgalmasak: a mai kor inkább kérdez, kételyez, mint tud és válaszol, bár a technika mintha mindenre felelne – részben ez az oka kételyeinknek. És természetesen nem véletlen az sem, hogy tőlük kérdezünk.

Mert ők valahogy mindent tudtak, a legfőképpen azt, hogy nem tudhatnak mindent – ezáltal keltik fel a teljesség képzetét. Az, ami lezárt, soha nem lehet teljes, Cervantes és Shakespeare azonban nyitottak, rugalmasak, a rejtély elektronhéjai mindig ott izzanak körülöttük.

És még valami összeköti őket. Ugyanazon a napon haltak meg, bár ez csak a spanyol, illetve az angol naptár közötti különbségnek köszönhető. Ez is jellemző hasonlóság: a különbségben érhető tetten.

Talán ezért fognak örökké élni.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kimaradt?