Megállított egy politika és közélet iránt érzékeny fiatal, a húszas éveiben járó ismerősöm az utcasarkon, és megkérdezte: a napokban elhunyt Tokay Györgyöt az RMDSZ nekrológja miért nevezte „ tiszteletbeli székelynek”. Ő eddig ugyanis úgy tudta, hogy ezt a címet Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt egykori elnöke, volt polgármester, jelenleg Budapesten élő nemzetstratéga szokta osztogatni magyarországi barátainak, ismerőseinek. Márpedig ha így van, akkor itt valami félreértés lehet...

Igazat adtam neki, hiszen honnan is tudhatta volna, hogy mi történt huszonöt esztendővel ezelőtt, abban az esztendőben, amikor ő éppen megszületett. Mit sem hallott a Hargita és Kovászna megyék betűszavas összevonásaként HARKOV-jelentésnek nevezett, közel kétszáz oldalas parlamenti dokumentumról, amely azt volt hivatott bizonyítani, hogy az 1989-es fordulat után az említett két megyéből a székelyek a románok százait űzték el, illetve a forradalmi napokban kimondottan etnikai alapon követtek el erőszakos cselekményeket, nem egyszerűen a diktatúra román kiszolgálói ellen léptek fel.

Kedves fiatal barátom – mondtam neki –, a marosvásárhelyi események után etnikai szempontból ezek voltak a legforróbb napok, ráadásul a hazai magyarság egészét kollektív bűnösként megbélyegezni óhajtó jelentést 1991 októberében élő tévé és rádió közvetítésben hallhatta-láthatta az ország lakossága, hogy megfelelő hullámokat verjen Románia legeldugottabb sarkában is, ezt követően pedig még jó néhányszor a parlament napirendjén szerepelt.

Az RMDSZ képviselete különböző eszközökkel érvelt a jelentésben foglalt adatok, illetve leginkább a meghallgatásokon elhangzott amolyan tanúvallomások ellen, a Hargita és Kovászna megyei képviselők, szenátorok adatsorokkal bizonyították, hogy a múlt rendszer sajátossága, a központosított kihelyezések megszűnése után, valamint a magyar oktatási hálózat visszaállítása eredményeként többszáz román tanár, orvos, mérnök egyszerűen hazament, mint ahogyan a Moldvába és Havasalföldre kihelyezett fiatal magyar szakemberek is visszatértek szülőföldjükre, és nem volt szó semmiféle etnikai tisztogatásról sem az iskolákban, sem a közigazgatásban vagy az állam más alrendszereiben.

A jól felépített beszédek mellett azonban – nem is egyszer – a leghatásosabb szónoklatokat Tokay György aradi képviselő tartotta a parlamentben, nem csupán tökéletes román tudással, retorikai fordulatokban bővelkedő, igen hatásos érveléssel, hanem olyan, a romániai magyarokat és székelyeket védő szenvedélyeséggel, hogy még a későbbi politikai ellenfél, a veretes szavakban ugyancsak jártas Tőkés László is kossuth lajos-i magasságokba ívelőnek tartotta a beszédeit. Így lett az egykori aradi újságíróból, ügyvédből, az aradi magyar középiskoláért éhségsztrájkot folytató politikusból az a tiszteletbeli székely, akinek 1992-es csíkszeredai találkozójára olyan sokan jöttek el a Szakszervezeti Művelődési Házba, hogy még a széksorok közötti lépcsőkön is ültek.

Tokay György kiváló szónoki képességeivel, jó humorával, derűjével, olykor pedig vesékig ható megjegyzéseivel mintha magával hozta volna a régóta működő nyugat-európai parlamenteknek azt a gondolatok csillogásától, a találó szavak szikrázó pengeváltásától élvezetes vitaképességét, amelyet mindaddig csak foszlányokban ismertünk – és amelyre a mai megkopott, közhelyekre leszürkített politikai nyelvezet úgyszintén már alig emlékeztet.

Tokay György nem a délibábok, hanem a romániai valóságot nemzetiségi szempontból lépésről-lépésre átalakító politika híve volt, és mindig ehhez kereste az eszközöket. Részt vett abban az úgynevezett neptuni tárgyalócsoportban, amely amerikai segítséget igénybe véve próbálta egymáshoz közelíteni a román és magyar álláspontokat, utóbb hazai magyar politikai ellenfelei ezt nem egyszer a fejéhez vágták. Ő azonban járta tovább a maga útját, és tárgyalóképességének, diplomáciai érzékének igen nagy szerepe volt abban, hogy Zala Györgynek, a neobarokk emlékműszobrászat legjelesebb magyar mesterének híres aradi Szabadság-szoborcsoportja az idők kálváriája után visszakerült a helyére.

Nos, Tokay Györgyből, a törékeny fizikumú, de töretlen szellemű, hosszas betegségével a harcot vállaló értelmiségi, vagy még pontosabban fogalmazva, értelmességi politikusból így lett tiszteletbeli székely. Markó Béla az aradi temetésen a remény politikusának nevezte, és arról beszélt, hogy itt az ideje a politikai életművek elismerésének és megbecsülésének. Mert ezek is léteznek. Persze nem mindenkinél. De Tokay György, a tiszteletbeli székely esetében föltétlenül. 

Fotó: mpinteractiv.ro