Sorsdöntő uniós tanácskozás kezdődik ma Brüsszelben. Sokadjára mondják, mondjuk ezt, eléggé elcsépelten is hangzik már, ám a valóság az, hogy tényleg egyre „igazabbá” válik.

Nemrég megfogalmazódott a görög válság kapcsán is, hogy Görögország benntartása az euróövezetben az unió létérdeke, mert egyetlen kocka kiemelése dominóeffektust idézhet elő, bedöntve a közös európai fizetőeszközt, netalán az egész Uniót. Athén maradt, lenyelte a keserű pirulát, az euró is maradt, mindenekelőtt Angela Merkel német kancellár állhatatosságának és elvszerűségének köszönhetően.

Csakhogy azóta már maga az Európai Unió léte lett a kérdés, a ma kezdődő csúcs kapcsán egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy itt „a lét a tét”. Nyilván nem e két napban születik meg a döntés, sem a Brexitről, sem a menekültválságról és az annak talaján körvonalazódó kétsebességes Európáról, de arra már választ kaphatunk, hogy van-e valós szándék az összetartásra, vagy készülhetünk az unión kívüli létre. Mint tudjuk, „van élet az Európai Unión kívül is”, s úgy tűnik, előbb-utóbb meg is fogjuk tapasztalni azt.

A „grexit” és a „brexit”, azaz a görög, illetve a brit kilépés veszélyességi foka nem azonos. És nem csak azért, mert nem azonos a görög és a brit gazdaság, valamint hadsereg súlya, s nem lenne azonos az európai veszteség a két ország kilépése esetén, hanem főképp azért, mert e válságok egymásra tevődnek, s halmozott voltuk miatt egyre súlyosabban ássák alá az Unió lényegét – az európai szolidaritást.

A görög válság idején már egyértelművé vált, hogy a tagországok tetemes része – elsősorban az új tagok – nem kívánnak részt vállalni a közös terhekből, nem kívánnak a bajba jutott tagország megsegítésében részt venni, számukra az Unió pusztán fejőstehén, hazai fejlesztéseik anyagi hátterét biztosító közös pénztár, amelybe a belevalót a németeknek kutya kötelességük biztosítani. A brit kakaskodás kapcsán viszont, amely épp ezeket az országokat érinti elsődlegesen, a visegrádi négyeknek, románoknak és más érintetteknek érdekes módon azonnal eszükbe jutnak az uniós alapszabályok, a diszkriminációmentesség mint alapelv, és hangosan kardoskodnak is azok szentsége mellett.

Nem véletlen, hogy mindez – megspékelve a menekültválság kapcsán tanúsított szolidaritáshiánnyal és felelősséghárítással – robbanásközeli helyzetet hozott létre. Az Uniót alapító hatok külügyminiszterei informális római tanácskozásukon mondták ki először, hogy ha nem megy, hát nem kell erőltetni, s a hatvan évvel ezelőtt létrehozott európai szövetség magja velünk vagy nélkülünk, de működni fog. Nem állunk messze attól, hogy ezt formálisan is megfogalmazzák.

A kemény mag formálódik Angela Merkel körül. A német kancellárt szeretik sokan legyőzöttnek, elszigeteltnek, egyre nagyobb teret veszítő „hadvezérnek” nevezni, aki körül fogy a levegő. Ám ha Merkel bukik, akkor az Európai Unió is bukik, és nagy kérdés, hogy van-e alternatíva. Olyan alternatíva, amely nem a két világháború közötti nemzetállami „válságkezelési” forgatókönyv, s végkifejletet irányába visz.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Bild napilapnak nyilatkozva a csúcs előtt azt mondta: a történelem Angela Merkelt fogja igazolni a menekültpolitikában, és a német kancellár az összes bírálójánál tovább marad majd hivatalában. Juncker hangsúlyozta, hogy a kormányfői állás munkaköri leírásában szerepel a "tartás" és az állhatatosság erős nyomás alatt, a kancellároknak pedig mindig akkor adóznak elismeréssel, amikor "viharos időkben is tartják az irányt". Helmut Kohl a német újraegyesítés kérdésében ugyanilyen állhatatosságot tanúsított. A történelem Helmut Kohlt igazolta, és "Angela Merkelt is igazolja majd" – mondta Juncker.

Ebben magam sem kételkedem, de a ma emberének vajmi kevés vigaszt nyújt majd a történelem. Mi, akik a továbbiakban is egy egységes, szabad, határok nélküli Európában szeretnénk élni, dolgozni és utazni, csak abban reménykedhetünk, hogy a ráció győz a brüsszeli zöld asztal mellett.

Fotó: businessinsider.com