Gál Mária: Ádám Béla 2 Kökörcsinszántóról
Kökörcsinszántón több Ádám Béla lakik, nem csak az, aki a Spárga utca 10-ből már bejelentkezett a Maszolon. Ádám Béla-2 is valódi ember, s csak annyiban különbözik Ádám Béla-1-től, hogy másképpen látja a világot, amelyben mindketten élnek.
Ádám Béla-2 soha sem vet hangtalanul keresztet méltatlankodása jeléül, hanem szóvá teszi azt, amit igazságtalannak és méltatlannak érez. Soha nem buzizik, nem oláhozik, zsidózik vagy büdösliberálisozik, még jópofizásból sem, mert maga is megtapasztalta nemzetisége miatt a hátrányos megkülönböztetés igazságtalanságát, s ezért hiszi és vallja, hogy senki sem bélyegezhető meg olyasmiért, amiről ő maga nem tehet – bőrszínéért, nemzetiségéért, vallásáért, nemi irányultságáért, szeme színéért stb. De még politikai irányultságáért, ideológiai meggyőződéséért sem.
Ádám Béla-2 is úgy gondolja, hogy Románia és a romániai magyar kisebbségi társadalom legégetőbb problémája nem a melegek házassága, éppen ezért csodálkozik, hogy a magyar egyházak csatlakoztak a román ortodox egyház aláírásgyűjtő kezdeményezéséhez.
Ez az Ádám Béla kissé irigyli Ágoston Hugót is, aki minapi publicisztikájában „érti is meg nem is” a történteket, miközben ő most már végképp semmit sem ért.
Ádám Béla-2 vélhetően nagyon korlátolt, mert képtelen felfogni azt a „rugalmasságot”, amit „egyházaink” bemutattak ez ügyben. Azon töpreng, hogyan is jutottunk oda, hogy egy halmozottan hátrányos helyzetű, etnikailag, vallásilag egyaránt kisebbségi közösség szószólói, lelki vezetői, akik évtizedek óta saját elnyomott, diszkriminált voltuk miatt „emelik fel a szavukat”, most egy másik kisebbségi csoport ellen fognak össze azzal, akit mindeddig egyik legfőbb ellenfelüknek, hogy nem mondjam, ellenségüknek tekintettek.
Ádám Béla-2 névrokonától eltérően nem gondolja, hogy „ha már a kisebbségekről van szó, akkor inkább az etnikai kisebbségek már/még létező jogait kellene megőrizni és továbbfejleszteni. Végül is az otthonosság érzetének fejlesztése sokkal, de sokkal fontosabb.” Neki meggyőződése, hogy nem lehet különbséget tenni ember és ember, kisebbség és kisebbség között, s csak olyan társadalom tudja biztosítani, megőrizni és továbbfejleszteni az etnikai kisebbségi jogokat is, amely számára minden ember és minden – kisebbségi vagy többségi – közösség jogai egyaránt fontosak, amelyben minden ember egyenlő Isten és törvény előtt egyaránt. Ellenkező esetben ugyanis, ha elkezdik méricskélni, hogy kinek a joga a fontosabb, előrébb való, az eleve, automatikusan azt eredményezi, hogy bármely kisebbség jogai, beleértve az etnikai kisebbségeket is, másodlagosakká válnak a többség jogaihoz képest.
Ádám Béla-2 azt sem érti, hogy az egyházak kezdeményezését lelkesen támogatók miért interpretálják úgy melegházasságok kérdésének napirendre vételét, mintha azt az érintettek tették volna, kérték volna, holott az érintetteknek semmi közük nem volt az egészhez. Abban sem ért egyet Ádám Béla-1-gyel, hogy „az alkotmányjogászoknak a lakosság többségét kitevő emberek problémáival kellene foglalkozniuk. Az afféléket olyan országokra kellene hagyni, ahol a jogok és szabadságjogok terén sokkal előbbre vannak, mint Románia”. Ádám Béla-2 nagyon reméli, hogy már tájainkon sem lesz soha többé olyan világ, amelyben az alkotmányjogászok csak a többség problémáival foglalkoznak. Ő nem gondolja, hogy a melegek emberi jogainak biztosítása sértené vagy csorbítaná mások jogait, polgári házasságkötésük (merthogy soha nem egyháziról volt szó) bármilyen módon befolyásolná a „szokott” házasságok számának vagy a gyermekvállalások számának alakulását.
Ádám Béla-2 azon is csodálkozik, hogy ennyi indulat, gyűlölet, türelmetlenség gyűlt fel mindenféle másság iránt egy olyan közösség soraiban, amely nap mint nap azért panaszkodik, hogy mássága miatt üldözi a „mindenkori” román hatalom. Ugyanakkor kalapot emel az unitárius egyház főjegyzője előtt, akinek volt bátorsága szembemenni az egyházi berkekben épp divatos intoleráns állásponttal és felhívni a figyelmet arra, hogy a kereszténység lényege épp a szeretet, az elfogadás lenne. Ádám Béla-2 Kökörcsinszántóról azt üzeni Gyerő Dávid főjegyzőnek, hogy amikor olvassa a személyét érő internetes mocskolódásokat, gondoljon arra, hogy nem ő tért le a Biblia tanításai által fémjelzett útról. Jusson eszébe az, és legyen büszke rá, hogy unitárius elődei is akkor hirdették, hogy „a prédikátorok minden helyen hirdessék az evangéliumot mindenki az ö értelme szerint; és a közösség ha elfogadja, jó, ha nem pedig senkit ne kényszerítsenek arra amit lelke el nem fogad; de mindenki olyan prédikátort tarthasson, amelyik neki tetszik. Ezért senki az elöljárók közül, se mások a prédikátorokat ne bántsák, a vallásáért senkit ne szidalmazzanak, az előbbi szabályok szerint. Nem engedik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is büntessenek vagy fenyegessenek; mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által", amikor Európa földjét a vallásháborúkban kiontott vér öntözte.
Akkor sem vette jónéven a többség ezt a hagyományossal, az általánosan elfogadottal szembemenő álláspontot, de ma már azzal büszkélkedünk, hogy Erdély a vallás- és szólásszabadság hazája. Ahhoz, hogy az is maradjon, kellenek a főjegyzőéhez hasonló kiállások.
Fotó: nepszava.hu