Tudom, nem szokás a kommentárokat a lap külső-belső-középső munkatársainak továbbjegyzetelni, most mégis szeretnék Bíró Béla barátomnak kiegészítőleg válaszolni a németséget súlyosan értintő kitelepítési ügyben.

Azt azonnal hozzá kell tenni, hogy a kitelepítés nem jelentett egyetemleges vagy még részleges fizikai megsemmisítést sem. (Nem így a malenkij robot.) Nem gyilkolták őket halomra, nem zárták őket évekre lágerbe. “Vagyonátcsoportosítás” történt, amit már a korabeli vakok is láttak. Ebben a műveletben benne foglaltatott a szegényebb, igényelenebb, esélytelenebb magyar társadalom hagyományos paraszti, kispolgári irigysége is. A szomszéd rosszindulata, amivel a svábok szorgalmas munkáját, látható gyarapodását, a sváb falvak gazdagságát figyelte, kommentálta, a korcsmában kibeszélte. Noha egy valláson volt vele, ugyanabba a templomba jártak a vegyes lakosságú falvak esetében, amíg a németek nem építettek saját templomot, s nem hozattak németül prédikáló lelkészt. Ritka volt a vegyesházasság. Zárt közösségeknek tűntek.

Annyira nem jelentett fizikai megsemmisítést, kollektív halált, hogy tulajdonképpen jót tettek a kelet-európai kitaszított németséggel, amikor egy-két sikeres országba telepítették vissza őket, Németországba és/vagy Ausztriába. Részt vettek az újjápítésben. Jogot szereztek ahhoz, hogy állampolgárságot kapjanak. Azok jártak jól, akik a Szövetségi Köztársaságba vagy a semleges Ausztriába kerültek. Ezek anyagi és fizikai biztonsága fokozatosan javult, s amikor a hetvenes évek kádári Magyarországára visszatértek látogatóként, pénzes turistaként, zimmerferit belakónak, majd lassan ingatlanvásárlónak, zsebszerződőnek, munkaadónak, ők – vagy gyermekeik – újra csak találkozhattak a régi, igaz most már a szocialista hazafisággal álcázott irigységgel, megvetéssel. De még az NDK-sok is jobban éltek, csak ők a kerítés túlsó oldaláról néztek nyugat felé, sóhajtozva bámultak át a virágzó NSZK-ba. És vajon volt-e egykori magyarországi sváb, kitelepített, azok között az NDK-sok között, akik Horn Gyula unortodox kerítésnyitó akciója nyomán 1989-ben Sopronnál kitörtek?

Románia ebben a tekintetben sokkal bölcsebb  volt. Nem siettette kitelepítéssel, állami fegyveres kiűzéssel, gettósítással a németjeit. Deportáltak a Szovjetunióba német munkaerőt, távolról sem annyit, mint a szomszédok. Majd a szabadulásukkor nem ragaszkodott mereven ahhoz, hogy ide térjenek vissza az Uralban végzett kényszermunka után. Nyitva állt előttük a befogadás Nyugat-Európában.

Románia előbb kihasználta szakértelmüket. És tudta, úgyis elmennek maguktól. Mind kivándoroltak Románia nép- és szocialista köztársaságának bölcs nemzetiségi politikája nyomán.

Magyarország azzal is a rövidebbet húzta, hogy nem kapott valutát (csengő-bongó márkát, aranykrajcármilliókat) a németektől fejkvóta alapján.

Sőt a honi németek kitűnően beilleszkedtek a szocializmusba, amíg itt voltak. Nem hallottuk soha, hogy problémáik lettek volna a román nyelvvel. Nem síránkoztak a nemzetiség elnyomása felett. A gyárakban és üzemekben a kezdeti 45-50 közötti időszak államilag deklarált idegenkedését leszámítva, fontos bizalmi pozíciókat foglaltak el mérnökként, termelésirányítóként. Sokkal elfogadottabbak voltak mindig is a román közvélemény előtt minden más hazai kisebbségnél. Tisztelet, de ugyanolyan irigység övezte őket honi magyarjaink részéről is. E mellett a kisebbségi sors vállalásában nem közösködtek a magyarokkal. Rontotta volna hitelüket…

Ismerősöm mesélte, patricius szász családok nőtagjai rendszerint a kolozsvári egyetem német nyelv és irodalomszakára jutottak be, s ha véletlenül a csoportban volt egy-egy magyar is, aki beszélt, írt németül, mélyen lenézték, legjobb esetben megsímogatták a fejét és azt mondták “kis barbárom”. Aztán elmentek mind, s őket követte a Németország-mennyország jelszóval a romániai nem németek kivándorlása, kiszökése, kintmaradása, műszóval disszidenciája.

A hetvenes évektől a magyar kormányzati propaganda szeret abban tetszelegni magának, hogy mennyire vágynak vissza volt magyar svábjai Tolnába vagy Baranyába, Budakalászra és Budaörsre. Akik visszatértek, folyton a sajtó talmi visszfényében fürödnek. Mennyi azonban a reális visszatelepedők száma? S az utódoké?

Megkérdezte, felmérte valaki, mit kaptak és mennyire váltak be a “hazatéréshez” fűzött anyagi, erkölcsi reményeik? És akik visszamentek másodszor is? Akik csalódtak?

Végül van egy mondata Bíró Bélának, amihez kigészítés kívánkozik: “Annál kevésbé, mivel a magyarországi németség az anyagi kultúra tekintetében az ország leginkább polgáriasult, a civilizáció legújabb vívmányait Magyarországra közvetítő csoportja volt.”

Kitalálják, melyik a volt az a másik etnikai-vallási csoport, amely legalább enyire a polgárosultság erényeit csillogtatta, a modernitás közvetítő szerepét játszhatta – kiirtásáig?

Fotó: ger-mania.hu