„Megint gyönnek az erdélyiek, oszt eleszik előlünk a novellát”

A magyar kultúra napját ünnepeljük, ha nem is túl nagy ünnepélyességgel, de kitartó rutinnal. Mert igazából nincs baj sem a nappal, sem a magyarral, sem a kultúrával. Utóbbi még úgy is a vitalitás jeleit mutatja, hogy szép sebek tátonganak a mellkasán a pécsi POSZT-tól a Nemzeti Kulturális Alap vergődéséig. Miközben a Saul fia folytatja a menetelését, hogy büszkék lehessünk magunkra világszerte, és arra, amit sok kommentelő zsidó összeesküvésnek nevez, mert még mindig idegen tárgynak látja a saját múltját. Végel László figyelmeztet rá, hogy a net és a magyar társadalom sötétebb bugyraiban kábé ugyanaz történik most a filmmel, ami Kertész Nobel-díjával: se lenyelni, se kiköpni, se megemészteni nem tudja.

De nincsenek túl jó fejlemények az irodalmi életben sem. Az NKA folyamatos (vagy már teljes) bedarálása olyan helyzetet teremtett, hogy az egyik legtekintélyesebb írószervezet, a Szépírók Társasága a bojkottot fontolgatja. Nincs értelme részt venni egy olyan kutyakomédiában, amelyben a hatalom úgy véli, a közpénz, amit osztogat: kegy, és ennek következtében nem írókat lát, hanem lehetséges kegyenceket. Vagy félkegyenceket, akik némaságukkal vesznek részt a fárasztó és semmilyen sikerrel nem kecsegtető játszmában.

És miközben nemes daccal vegetál szervezet és alkotó, kiderül, mégiscsak van pénz irodalomra. Az erdélyi Orbán János Dénes 150 millió forintot kap fiatal írók (palánták és veteránok) nevelésére. Ne értse félre senki: önmagába véve óriási dolog, hogy egy kormány ennyit szán erre. Csakhogy most is az sérül, ami a legfontosabb lenne: az értéksemlegesség. Azon a területen ugyanis, amelyre most OJD új szervezete rakja le az alapjait, már ott a Fiatal Írók Szövetsége (amelynek alapításába, életébe maga OJD is beszállt) és a József Attila Kör. És még néhányan, akik a kreatív írás tanítását szerették volna megerősíteni, fejleszteni, ám nem kaptak erre pénzt.

A bili persze azonnal felborult. Előbb Krusovszky Dénes magyarázta el, hogy mi a baj mindezzel, majd egyre többen, így OJD folytonos magyarázkodásra szorul, s máris elvtelen politikai támadásról beszél. Pedig ezt lett volna a legkönnyebb megelőzni, ha mondjuk az értéksemleges kormányzat 50-50 milliót ad a FISZNEK, a JAK-nak és OJD-nek is, ne hervadjon el semmi alapon. Még ma is ünnepelnék. Mert így senkinek sem jutott volna eszébe előkapni a gusztustalan Erdély-kártyát (megint gyönnek az erdélyiek, oszt eleszik előlünk a novellát), lekicsinyelni az Előretolt Helyőrség értékeit, vagy területfoglalást emlegetni.

Mindenki kapna egy esélyt: az évek óta fillérekből vegetáló szervezetek, amelyek több mint heroikus munkával és legendás könyvsorozataikkal az utánpótlás legbiztosabb várai, és az újak (akik már évek óta csinálják ezt Kolozsváron) is megmutathatnák, mit tudnak az anyaországi terepen. Személy szerint azért is örültem volna annak, ha ez valahogy így történt volna, mert akkor talán felemelkedett volna az a láthatatlan, szellemi kerítés Erdély és Magyarország között, amit a frusztráció, a közöny és az oda nem figyelés építget évek óta. Mert igazi figyelmet csak az kap, aki „átszökik”, a többiek buksiját pedig időnként megsimogatják a „csak egy magyar irodalom van” szlogenjével.

Így viszont megint több a lóláb, mint a nemes gesztus. Mert ha nem tudod gyorsan és hatékonyan átírni a mai kánont, akkor nevelj ki magadnak egy generációt, akinek ez már nem is lesz kérdés, mondják a pesszimisták. És nehéz ezt a baljós jóslatot félresöpörni. Hiszen világos: valódi pénz csak annak jut, akiben a kormányzat látja a perspektívát, és nem a szakma. A többiek küzdjenek a morzsákért. Elvileg súly alatt nő a pálma – vagy nem?

És akkor megint van bojkott és tiltakozás, forr a magyar, porlik a szikla, és romlik, ami még romolhat. Mert így ez a 150 millió nem a fényes jövő, hanem a jelen cinizmusa. A kultúra pedig már megint és újra: ürügy. Foci az NB III-ban, hogy más is értse.

Hát, tessék örvendezni. 

Kimaradt?