A minap a szerkesztő cikket kért tőlem a testvériség című robogó vonatról. Tudják, ahol kézenfogva ülnek ők és ők, avagy Mink és Tik. Persze, rengeteg dolgot lehetne felsorakoztatni, amit az élet kitalál megverselt utasaink szórakoztatására. Például színjátékkkal kedveskedik, amelyben a dráma szereplői egy-két pert játszanak le, a per tárgya nem a korrupció igazából, hanem a Mink nevű fél megfélemlítése, elbátortalanítása, eltántorítása attól az akarattól, hogy jogos tulajdonát, mondjuk egy nagymúltú Mink iskolát visszaszerezzen, s ha már visszaszerezte és kezéből kikapták csalfintán, újra megszerezze, éljen isten és alkotmány adta-vette jogával.

Most például, amint elmúlt karácsony és a vonat utasai (nem potyautasok a vers szerint, hiszen érvényes jegyet váltottak a barátság vonatára még a vonat feltalálása előtt, midőn még lökhajtásos bivalytaligán utaztak kéz a kézben annyi századon át, a menetidőnek nincs jelentősége) készültek elbúcsúztatni ezt a fölöttébb békés, migrációval és terrorral sújtott évecskét, amikor a 21.század még mindig nem nagykorú, csupán a 15-öt tölti be és belép a 16-ba, a barátság vonata éppen Déva állomására futott be, melyet egy ékezet kivételével – ami azért sokat tesz, s miért sokakat a fene esz – egyformán írnak és ejtenek Mink és Tik. Oda is december 29-én, amikor a barátság vonatának, a Baljóslat-Orient expressz utasainak a dévai városvezetés egy kis látványban gazdag közjátékkal kedveskedett. Azaz a közpénzen (vagy csak Mink-pénzen?) visszarendezett Barcsay-emlékoszlopot ugyancsak közpénzen önóhajra elbontották. Egy kitartóan követelőző, éhségsztrájkoló nemzetmuszlim addig-addig sertepertélt az emlékoszlop és plakettje környékén, amíg célt ért. (Valószínűleg az bátorította fel, hogy Muresvásárhelyen az Antonescu szobor felizgatását (tud.: erekcióját) megakadályozta a Minkek ármánykodása egy-két évtizeddel korábban.

Aciarkodescu Tik bírósági ítéletet hozott egy olyan városból, ahol amúgy sem tisztelnek semmit, ami magyar, hiszen a város egykor a Mink-fejedelmek székvárosa volt, női nevén Alba Juliska, és a tudatradír a bíróságok és törvényszékek kezében, esetében működik a legkiválóbban.

Ravasz volt ám a bíró, hiszen nem az volt a kifogás, ami tulajdonképpen a kitartó nemzetmuszlim csőrét kufircolta, hogy ez egy Mink-emlékmű a dévaj Tikváros kellősközepén, hanem eljárási szabálytalanságokra, engedélyek hiányára hivatkozva a felállítás gyanúsan egyszerű környülállásával indokolta törlő ítéletét.

Mint a Nyugati Jelen híradásából kidereng, az esemény Dévaj-tanyán senkit sem érdekelt, Tikék nyakig voltak a szilveszteri készülődésben, az állami tévé arra araszoló riportere figyelemre sem méltatta a bontási eseményt, ami egyben az állami magatartásmintát is tükrözi a Mink bel- és szívügyek iránt.

A Mink érdekvédelmi szervezet, aki a barátságvonat egyik, ha nem egyedüli működtetője, nem igazán mert megszólalni az ügyben, óvatos, mint a kézdivásárhelyi gyufapattogtató merénylő esetében. Kormányzati szerepre készül és ilyetén határozott állásfogalás nem venné magát jól ki. Holott mit vesztíhetünk, legfennebb néhány illúzióval leszünk szegényebbek. (A kisebbségvédelmi törvényekért újból harcba lehet szállni Sziszüphosz jegyében.) A továbbiakban is fut-robog majd a kicsi vonat, és ülnek benne kézenfogva a már jelzett történelem előtti, alatti és utáni utasok.

De ne kerekítsük itt el az utazási élményt. Barcsay Ákos megítélése a történelemben, a Mink, értsd a magyar történelemben sem egyértelmű. Gyenge ember volt, jó politikus és jellemtelen, törökpárti, lágy, Rákóczit elűző, kegyetlenkedő stb. jelzőket kapott, míg végül Kemény János végeztette ki vagy ölette meg, és csontjait sok évszázaddal később fedezték fel Marosvécs és Kővár között a legrövidebb úton egy alsórépai jeltelen sírgödörben. Véletlenül egy szántóvető paraszt talált rá, aki a Tik nemzetiségez tartozott.

Ha egy fejedelem, aki Tik-ágyból származott, de nem kell Tiknek, akkor az emlékoszlopot fel lehet állítani Görgény váránál vagy Alsórépán, Szászrégenben stb. Ha viszont ennyi ellenszenvet vált ki egy szoborplakett, akkor ugyanezen az alapon kezdeményezni kellene például a Marosvásárhelyen a Deák Ferenc/Ugron Gábor/Albina/Szovjet Hősök, bocsánat Győzelem téren felállított Dandea szobor eltávolítását, aki a város 99 százalékának akarata ellenére neveztetett ki 1922 végén polgármesternek, harcban-gyűlölségben állt az akkori Marosvásárhely lakosságának 85százalékával, korrupt, soviniszta, harácsoló kormányzati gyakorlatott folytatott, etikátlansága közmondásos volt.

A folytatásban holnap bármelyik emlékművet el lehet vontatni, ki lehet robbantani, amely a Minkek vagy mások múltjára emlékezet. Volt már erre példa Románia legdicsőitettebb korszakában, a Nagy Egyesülés után. Irányítósszáma 1918-1940. 

Fotó: nyugatijelen.com