Most még örül az Iszlám Állam, de hamarosan rá kell döbbennie, hogy eddigi legnagyobbnak tűnő győzelmeivel, az orosz utasszállító repülőgép felrobbantásával és a pénteki párizsi terrormerénylet sorozattal önmaga halálos ítéletét írta alá. Minden idők legkegyetlenebb terrorszervezete ezúttal „túlnyerte” önmagát, ugyanabba a hibába esett, mint az al-Kaida 2001. szeptember 11-én az amerikai merényletekkel. Al-Bagdadi, a fekete sereg kalifája nyugodtan kezdheti a visszaszámlálást, szervezetének és vizionált kalifátusának a sorsa ugyanis megpecsételődött.

Nem azt állítom, hogy az iszlamista terror vége körvonalazódik, csupán azt, hogy a Iszlám Állam elnevezésű szörny sorsa pecsételődött meg. A világ nem hagyhatja, és nem is hagyja válasz nélkül azt, ami az elmúlt napokban történt. Az orosz utasszállítót felrobbantóknak és a párizsi merénylőknek sikerült elérniük azt, ami nemrég még elérhetetlennek tűnt – a közös európai uniós, orosz, amerikai, szaúdi, iráni front létrejöttét az Irak és Szíria tekintélyes részét megszállva tartó Iszlám Állam ellen.

Valami hasonló történik most, mint az al-Kaida s Oszama bin Laden 2001. szeptember 11-i, Egyesült Államok elleni összehangolt merényletsorozata után. Akkor Washington lecsapott az Oszama bin-Ladent bújtató afganisztáni tálib rezsimre, s a világ immár nem tiltakozott, mint tette azt Irak lerohanásánál. Sőt, az ősellenség moszkvai rezsim is segítette az afganisztáni inváziót, Putyin személyesen ajánlott fel felszállóbázist az amerikai harci gépek számára. Tíz évbe telt ugyan, de bin Ladent sikerült likvidálni, az al-Kaida mára meggyengült, elveszítette egykori félelmetes erejét. Igaz, mondhatjuk, hogy jött helyette rosszabb, íme, itt van az Iszlám Állam, hidra levágott feje helyett kettőt növesztett. Igen, de talán gyengébbet.

Merthogy al-Bagdadi terrorcsoportja bármennyire félelmetes, nem ugyanolyan erős, mint az al-Kaida. Az, ami az orosz repülőgéppel és Párizsban történt, azt bizonyítja, hogy kapkodni kezdett az Iszlám Állam, hogy a kalifa „kompenzál”. A történelem bizonyítja, hogy a két vagy többfrontos háborúk törvényszerűen kudarccal végződnek, márpedig az Iszlám Állam most nagyon sok frontot nyitott meg elkeseredésében. Ezek a frontok elkerülhetetlenül szedik áldozataikat, de az összefogás, amely most már nemcsak körvonalazódik, hanem a francia-orosz katonai fellépés összehangolása óta tényként kezelhető, a vég kezdetét jelzik.

Al-Bagdadi elsődleges célja – amint azt terrorszervezetének a neve is mutatja – egy saját állam, az iszlám kalifátus létrehozása volt. Ám az egy éve tartó légicsapások beszorították, terjeszkedni nem tudott, iszlám állama torzóban maradt. Az orosz katonai fellépés és a Moszkva mögé felsorakozó síita tengely pedig végképp megpecsételte sorsát. Ekkor kezdett el végső elkeseredésben kapkodni, s az államépítés helyett európai kalandokba bocsátkozni.

Hívei vannak mifelénk, hiszen perifériára szorult, sérelmekkel tele másod- és harmadgenerációs bevándorlók sokasága keresi élete értelmét, a felzárkózás, boldogulás lehetőségét tájainkon, és sajnos sokan esnek egy-egy beteg lelkű radikális hitszónok hálójába s válnak a vallási-ideológiai fanatizmus időzített bombáivá.

De ez nem ugyanaz a szervezett erő, amit az al-Kaida jelentett, ez addig él, míg a „kalifa” és a „kalifátus” él. Személyi utánpótlása sajnos még nagyon sokáig lesz, magányos merénylők is lesznek, de szervezeti, anyagi háttere gyengülni fog az Iszlám Állam felszámolása után. Ez pedig már csak idő kérdése. A visszaszámlálás megkezdődött Párizsban, a bomba pöckét maguk húzták ki.

Persze, hogy félünk és még sokáig félni fogunk. De legyőzzük ezt a félelmet is, az élet (legalábbis részben) visszatér a normális kerékvágásba, megtartják a koncerteket és sportrendezvényeket, újra szorongás nélkül fel merünk ülni egy repülőgépre, s a nyilvános terek újra a pihenés és szórakozás, nem pedig a rettegés terei lesznek. Mert a terror nem győzedelmeskedhet.

Közvetlenül a pénteki merényletek után azt írtam: „Új időszámítás kezdődött Európában a párizsi merénylettel – a rettegés, a gyanakvás, a félelem, a gyűlölködés és vélhetően az alapvető emberi jogok korlátozásának új korszaka. Olyan mérföldkő lehet ez a szörnyűség mindennapjainkban, mint a Hirosimára ledobott atombomba a második világháború végén vagy a 9/11 az Egyesült Államok történetében. De Japán és Amerika is sikeresen megbirkózott a saját tragédiájával, Európának is sikerülni fog”.

Ugyanakkor azt is írtam, és változatlanul hiszem, hogy „Európa akkor fog győzni a terrorizmus fölött – és ez csak idő kérdése, – amikor felismeri, hogy ehhez szüksége van saját muzulmán tömegeire. Nélkülük esélye sincs.”

Az Iszlám Államot Irakban és Szíriában nem lehet legyőzni a térségbeli muzulmán államok segítsége hiányában. Nélkülük az amerikaiak, oroszok és más nyugatiak csak idegen megszállók lesznek, új keresztesek. De már szunniták, síiták egyaránt odaálltak a koalíció mögé. Ezért vált legyőzhetővé al-Bagdadi, mert a nyugati országok végre összefogni látszanak nemcsak egymással, hanem sikerült maguk mögé állítani a muzulmán államokat, egyelőre felekezeti (szunnita-síita) különbség nélkül. Pontosabban nem is annyira a nyugati világnak sikerült, hanem az Iszlám Állam minden határt túllépő barbarizmusának...

A felvirágozni látszó európai iszlám fanatizmust is csak az európai muzulmán lakosság segítségével fogjuk legyőzni, majd ha megvívtuk saját csatáinkat saját előítéleteinkkel szemben.

Az idő sürget, a vén kontinensben talán még van annyi életösztön, hogy lépjen. 

Fotó: 24.hu