A Spektrum című német tudományos folyóirat online melléklete a napokban számolt be róla, hogy a York-i Egyetem egyik kutatócsoportjának sikerült pontosabban körülhatárolnia az agynak azt a tartományát, mely az ideológiák és a vallásos elképzelések feldolgozásáért felelős. A homloki agykéregnek ebben a tartományában zajlik a vágyott és a tényeleges történések közti diszkrepanciák mérlegelése és a jövőbeli cselekedetekre vonatkozó szabályok rögzítése. A kísérletek során azonban az is kiderült, hogy az agykéregnek ez a tartománya úgynevezett transzkraniális mágneses stimuláció révén befolyásolható.

A kísérletekhez toborzott – a vallásos elképzelésekhez szorosan kötődő – kísérleti alanyokat két csoportra osztották. Látszatra mindkét csoportot mágneses besugárzásnak vetették alá, egyik esetben azonban csupán szimulálták az ingerlést. Az eljárás befejezését követően a kísérleti alanyoknak vallásos meggyőződéseikkel (ördögök, angyalok, menny, pokol) kapcsolatos kérdéseket tettek fel. Kiderült, hogy azokban, akiknek az esetében a mágneses ingerlés valóságos volt, ezek a meggyőződések, még ha csak átmenetileg is, jelentősen elhalványultak, a kontrollcsoportban viszont továbbra is változatlan intenzitással érvényesültek. Azt is sikerült bizonyítani, hogy a csoportspecifikus előítéletek – például a migránsokkal szembeni indulatok – a vallásos meggyőződésekkel azonos osztályba tartoznak. A kísérleti eredmények eufóriával töltötték el a szakembereket, hiszen ez a felfedezés nem csak az idegrendszeri bántalmak vagy a depresszió kezelésére teremtene elvi lehetőséget, de arra is, hogy a „valóságidegen” szellemi beállítódásokat mérsékelni lehessen.

Ki az, akinek minderről nem az jut az eszébe, hogy a bevándorlási- és menekülthullám által kiváltott feszültségeket Németországban, sőt Európa-szerte efféle mágneses stimulációkkal megnyugtatóan rendezni lehetne? Egyfelől a többségi társadalmak „rasszistáit”, másfelől a bevándorló közösségek „vallási fanatikusait” kellene megfelelő kezelésnek alávetni – s egyből beköszönthet a paradicsomi béke.

Az ötlet azonban,sajnos, aligha tekinthető működőképesnek. Egy ilyen döntés ugyanis azt jelentené, hogy a vallásos meggyőződéseket, illetve a csoport-specifikus előítéleteket valamiféle betegségnek kellene tekintenünk. A kérdés azonban az, hogy: milyen alapon? A betegségek ugyanis a test normális állapotától való eltérésekként, kóros állapotokként definiálhatók. A társadalmak esetében az egészségnek a normalitás, az úgynevezett társadalmi norma felelhetne meg. Csakhogy ez a fogalom gyakorlatilag definiálhatatlan. A társadalmi normától való eltérés ugyanis nem csak negatív, hanem pozitív kulturális attitűdöt is takarhat. Kezdetben a józanész érvényesítésére, a nők, rabszolgák, és egyéb társadalmi csoportok felszabadítására, illetve emancipációjára irányuló törekvések is abnormitásoknak számítottak. Romániában például ma is társadalmi norma az (etnikainak bélyegzett) közösségi autonómiák elutasítása, annak ellenére is, hogy azok Európa számos államában normalitásnak számítanak. Kik a normálisak, a románok, akik elutasítják, vagy az olaszok, a finnek, a spanyolok, az angolok, akik – tetszik, nem tetszik – elfogadják?

A vallásos meggyőződések és a csoportspecifikus előítéletek a társadalmi együttélés termékei. Amíg szükség volt rájuk, érvényesültek, ha szükségtelenné válnak, minden kétséget kizáróan el fognak tűnni. Azokat a társadalmi feltételeket kell tehát megszüntetni, melyek lehetővé, sőt szükségessé tették őket.

Az ötlet abszurditását az is jelzi, hogy ilyen alapon a melegeket is hasonló terápiának vethetnők alá, hiszen ők is eltérnek a „társadalmi normától”. Hosszú időn át a homoszexualitást is erkölcsi eltévelyedésnek, majd valamiféle betegségnek tekintették. S az analóg példákat hosszan folytathatnám…

Az agykutatók öröme tehát elhamarkodottnak tűnik. A vallásos hitek, a kulturális előítéletek azokból a kognitív disszonanciákból fakadnak, melyek a különböző nemi, kulturális, társadalmi, területi és egyéb csoportok önmagukról alkotott elképzelései és tényleges helyzetük közt feszülnek.

Ezeket a disszonanciákat, és nem a belőlük fakadó neuronális állapotokat kell megszüntetni. Ha nem ezt tesszük, a „valóságidegen” neuronális állapotok elkerülhetetlenül regenerálódnak. Ami a bevándorlókra vonatkozóan azt jelenti, hogy azt a veszélyérzetet kell megszüntetni, mely a német szélsőségesekben az előítéleteknek nevezett tudatállapotokat generálják, illetve azokat a sérelmeket, melyek a bevándorlókban a vallási fanatizmus iránti érzékenységet kialakították, illetve kialakítják.

Magyarán: a politikai rendszer rendeltetésszerű működésének feltételeit kellene részben visszaállítani, részben megteremteni. A demokrácia intézményeinek ma tapasztalható fokozatos felszámolása helyett a demokrácia fokozatos kiterjesztése lehetne az egyetlen hatékony és nem utolsó sorban humánus megoldás.

Fotó: Spektrum