Futurológusaink újabb, talán minden eddiginél meghökkentőbb ötlettel rukkoltak elő. Az internet-implantátuméval. Ami, ha barátkozni kezdünk a gondolattal, nem is annyira meghökkentő. Hiszem mi, emberek egyre inkább a komputer valamiféle függelékévé nemesedünk. Máris a komputer mondja meg, mit kell gondolnunk, mit kell vásárolnunk, kit kell szeretnünk és kit kell gyűlölnünk, kit kell választanunk és elutasítanunk. Azaz: anélkül, hogy észrevennők, egyre inkább a gép működtet bennünket.

Az emberi agyba beültetett implantátum ennek a (d)evolúciónak lehet a következő lépése. Az implantátum révén ugyanis – számunkra érzékelhető áttételek nélkül – közvetlen kapcsolatba léphetünk majd az internettel. S ezáltal magával az Univerzummal. Legalábbis ezt jósolják, akik képesek jövőbe látni. Implantátumunk birtokában egyszerre az emberi tudás teljességét birtokolhatjuk. Fölöslegessé válik a teljes oktatási rendszer: óvoda, iskola, egyetem. (Nem mintha máris nem lenne az.) Még a komputer kezelését sem kell megtanulnunk, hiszen agyunk szinte már tudat alatt, elektromágneses impulzusok révén hívhatja elő a szükséges ismereteket. Mindannyian egy csapásra mindentudókká válhatunk. A memória ettől tova fölösleges luxus, hiszen tudásunkat – az amúgy is hézagos emlékezet helyett – immár a korlátlan kapacitású internet „tárolhatja”.

Kényelmesen elhelyezkedünk foteljeinkben, behunyjuk a szemünket, kezünk ügyébe tesszük a sört, a cigarettát, s átadjuk magunkat a mindentudás mámorának. De még ennél is bódítóbb perspektíva, hogy mindannyian a szó szoros értelmében ugyanazt gondolhatjuk, érezhetjük, remélhetjük. Azaz valóban nyakunkba szakad a Paradicsom. Megszűnik minden társadalmi ellentét, konfliktus. Ha akarnók sem érthetnők félre egymást. Hiszen az értelmezések értelmezéseinek értelmezései is fent lesznek a neten. Az internet ösvényeit követve mindannyiunk agya önkéntelenül is az emberi tudásnak ugyanazokra a végtermékeire fog ráklikkelni.

A lájk kultúrája a szó szoros értelmében kivirágzik. Mindenki csak azt gondolja, és azt írja, amit elvárnak tőle. Vita, nézeteltérés nincs, mert a lájkok által kirajzolt vélekedések egyetemesek. Magyarán: abszolút érvényűek. Tetszik, mert azt mondja, amit gondolok, és azért gondolom, mert ezzel magam is tetszeni fogok. Magamnak és másoknak. A kör bezárult. Az eredetiség az abszolútummá lájkolt igazságok reprodukálásának képességével válik azonossá.

Minderre volt már példa. Az antikvitás eposzai és anyagi kultúrái, a középkor népművészete és népköltészete néhány egyetemesen elfogadott minta ismételgetésében merült ki. Az volt eredeti, aki a sémát képes volt hibátlanul, azaz „tökéletesen” reprodukálni.

Az új jelenség mindazonáltal mégsem lehet a régi. Időközben ugyanis megtanulhattuk, hogy ismétlés – legalábbis a szó szoros értelmében – nem lehetséges. Még azonosak is csak másként lehetünk. Egyetlen példa. Hitler alatt frenetikusan felvirágzott a múlt remekműveinek hamisítása, hiszen a fasiszták, bár a kultúra szó hallatán, mint tudjuk, reflexszerűen kibiztosították pisztolyaikat, par excellence kultúrlények, azaz kényes ízlésű „műgyűjtők” voltak. A művészettörténet zseniinek ismert és ismeretlen alkotásai a lehetséges vég sejtelmétől gyötört művészetrajongók jóvoltából egyszerre számlálhatatlan és tökéletes másolatok özönével zúdultak rá a példátlanul feldagadt keresletű piacra. És a felgyorsult időben a szakma legjelesebb képviselői is kénytelenek voltak eredetiekként elfogadni őket. Igaz, néhány évtized múltán már egy jobb szemű laikus is minden nehézség nélkül felismerhette bennük a hamisítványt. Merthogy a hamisítványok elkerülhetetlenül magukon viselik koruk művészeti ízlésének – a kortársak számára észrevehetetlen, de a későbbi kor ízlésének nézőpontjából már szemmel látható – jegyeit is.

Azóta a történelem még tovább gyorsult, az ízlések és a divatok sűrűn váltogatják egymást. Egyetlen emberélet alatt is több ízlést, meggyőződést, hitet öltünk magunkra. A személyiség e madáchi „újulások” forgatagában mámorosan szétesik. Posztmodern zsargonban: szétszóródik. Igaz mindezt továbbra is paradicsomi kórusban teszi, de legalábbis szeretné tenni…

A netnek azonban nincs öntudata, valakinek ott kell állnia a háttérben, aki a reprodukció mind rövidebb tartamú workshopjait, a divatokat irányítja. És neki nyilván el kell elutasítania az implantátumot. Választásokra, döntésekre, újításokra ugyanis csak az emberi elme képes. Legalábbis eddigi tudásunk szerint.

Az implantátum ötlete feltehetőleg a Fizikusok című Dürrenmatt-dráma Zahn doktornőjétől származik. Nyilván azért, hogy ne legyen szükség a természet legmélyebb titkait kódoló alapképlet meglehetősen kényelmetlen kikémlelésére. Annál is inkább, mert a képletet megalapozni képes Mindenségelmélet maga is egyre elérhetetlenebbnek látszik. A fizikusok is mind kevésbé hisznek benne. Az abszolút hatalom őrült ötlete azonban e kis műszaki kütyü segítségével már a belátható jövőben kivitelezhetővé válhat.

Vajon Orwell regényei is puszta összeesküvés-elméletek voltak?