Örülnék Angela Merkel Nobel-békedíjának. Egyszerűen fogalmazva azért, mert magas kifejezése lenne annak, hogy az emberség és a tolerancia fontosabb a politikánál, a támogatottságnál/népszerűségnél, akár bizonyos érdekeknél is. Angela Merkelt a Nobellel az ukrajnai rendezésben játszott szerepéért, de úgy gondolom, döntően a menekültügyben tanúsított humánus magatartásáért, a népek közötti szolidaritás erősítéséért díjazzák. Az oslói indoklás minden bizonnyal emelkedettebben fogalmaz majd.

Angela Merkel tudósként indult, a tudományban pedig a Nobel-díjakat – amelyek kiosztásának, lám, épp évadját éljük – korszakalkotó kutatásokért, felfedezésekért adják. A politikusok vajmi ritkán tesznek falrengető felfedezéseket; ami a német kancellár hozzáállásában új, az legfeljebb az idioszinkráziákon fölülemelkedő elkötelezett európaisága, miközben sokan semmibe veszik – olykor „Európa védelme” nevében – az uniós eszmét. Merkel kezdettől fogva tudatosítani próbálja, hogy a menekültválság globális kihívás (tehát nem egyszerűen „Németország problémája”), amellyel csak az Európai Unió összehangolt részvételével lehet megbirkózni. A szerencsétlen menekülteket nem üldözni, fenyegetni, kiközösíteni, eltiporni kell, hanem a bevándorlást kell rendezetté tenni. S ha eddig Angela Merkel és a felelős európai vezetők főleg emberségből vizsgáztak jelesre, éppen ezekben a napokban körvonalazódni látszik az átfogó gyakorlati megoldás, amelynek lényege az, hogy "nagyobb felelősséget vállalunk" mindazokért az országokért, amelyekben kialakultak a menekülthullámot kiváltó okok (például háború Szíriában, Afganisztánban stb.), illetve amelyekben nagyon sok a menekült, mint például Libanonban, Jordániában és Törökországban. A legújabb rendezési terv ígéretesnek tűnik, olyan politikai megoldásnak, amely egyéb haszonnal is járhat, különösen az EU (Görögország) és Törökország együttműködése távlatában.

A következetesen néppárti Merkel, az európai jobboldal vezéralakja azzal a mély felismeréssel együtt a menekültbarát megoldás híve, hogy mint tegnap a magyar országgyűlésben egy képviselő megfogalmazta: „A migránsok a baloldalra szavaznak, a multikulturális társadalomba vetett hit és egy eltúlzott, a politikai korrektség mázával leöntött ideológia is felel a válságért.” Ez bizony igaz lehet, annyira, hogy közvetve nem csak a válságért, de a szögesdrót-kerítésekért és egyéb lépésekért is ez „felelhet”... Korábban, egy menekülttáborban tett látogatása kapcsán, a kancellár azt mondta, „szégyenteljesek a menekültek elleni tiltakozások, és erőszakos cselekedetek”. És hogy nem nem tűri el a menekültek elleni gyűlöletet. Mások meg szítják, így megy ez.

Vajon mennyire volt rá maradandó hatással beszélgetése, még a nagy áradat kezdete előtt, a palesztin menekült kislánnyal? Megpróbálta elmagyarázni neki, hogy a törvények szerint miért kell visszamenniük a líbiai táborba vagy hova, minthogy “minden menekült és menedékkérő előtt nem nyílhat meg Németország”, hiszen egy ilyen helyzetet nem lehetne kezelni. A kislány értette is meg nem is, tény, hogy meglepően helyes németséggel sírva fakadt. A világ legbefolyásosabb női politikusa, aki sok mindent megmagyarázott a világ két legerősebb vezetőjének, Barack Obama amerikai elnöknek és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, a palesztin kislányt igazából nem tudta meggyőzni. (A német nyelvű adásrészlet megtekinthető a hu.euronews.com oldalon.) A beszélgetés még a nagy menekültáradat EU-ba érkezése előtt, július közepén történt, és Angela Merkelnek a menekültválság kezelésére tett javaslatait és intézkedéseit nem befolyásolta – de talán egy kicsit mégis…

A felnőttek mások. Beszélgetek néha németországi rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel – mind bevándorlók –, s ha nem is rendszeresen, figyelemmel követem a német sajtót. Első paradoxon: leginkább a bevándorlók nem kérnek a bevándorlókból. Második paradoxon: a magyar állampolgárok közül is sokan haragszanak Angela Merkelre, pedig végül is befogadta azokat, akik különben Magyarországon rekedve még sok bajt okozhattak volna. Megérjük, hogy a bevándorlókra és Merkelre merkelő kelet-európaiak radikalizálódásával az oslói Nobel-békebizottság is „hitelét veszti”. „A vén köcsögök”, kommentálnak majd önkontroll nélkül önkéntes trollok. Miközben...

Több mint négymillió román megélhetési bevándorló dolgozik (vagy nem dolgozik, élvezve vagy sem a szociális segélyt) Nyugat-Európa államaiban. Ezt nem a romániai népszavazási kvórum apropóján mondom, hanem azért, mert több főt jelent, mint amennyi valaha Európa bármely országába bárhonnan érkezett. A szír menekültek (egyelőre?) minden bizonnyal kevesebben vannak. Azt sem sokan tudják, hogy az arab országok közül Szíriában él a legnagyobb keresztény közösség, a közel 23 milliós ország eredeti lakosságának nyolc százaléka. Elgondolni is rossz, hány keresztény szivároghatott be a menekültek közé! Persze terroristák is beszivároghattak, ha volt merszük, miután az Iszlám Állam radikális muzulmán dzsihádistái ölték meg a menekültek családtagjait, bombázták le házaikat, tették őket földönfutóvá, kényszerítették őket menekülésre.

A román államelnökök nem szalasztották el a lehetőséget, hogy ismét nevetségessé váljanak. Klaus Iohannis egzakt némethez méltóan mondott egy nagyon pontos számot – majd kijelentette, hogy azon fölül még vagy két-háromezer migránst Románia könnyedén be tud fogadni. Viharvert szekus elődjét a inkább megértjük: megszokhattuk, hogy amit mond, az többnyire vagy ostobaság, vagy hazugság, vagy diverzió. A népi ösztönöket meglovagolva elkezdett a Romániára leselkedő muzulmán végveszélyről beszélni: „azok” terroristák, életveszélyes befogadni őket. Mintha az ottomán uralom egy smafu lett volna ahhoz képest, ha Románia befogad akár hatezer menekültet. (Persze az európai ukáz román végrehajtása külön kutyakomédia lesz.) Közben a Mardale karikatúrája a Catavencii-ben feltárja az igazi veszélyt, mintha a nagy nemzeti riogatókat hallanánk: „Nehéz lesz ezekkel a migránsokkal – idejönnek, letelepednek, megtanulnak magyarul, utána meg autonómiát követelnek.”

A menekültek kétségtelenül veszélyforrást, biztonsági kockázatot is jelentenek, tragikus kimenetelű bűntényekig, akciókig elmenően. Kezeletlenül azonban még veszélyesebbé válhat a kérdés. Ezért van szükség átfogó politikai rendezésre. A menekültkérdésben Angela Merkel saját közvéleményével is szembement. Ilyen mértékű, ekkora politikai kockázattal járó antipopulizmusra csak a legnagyobb, legautentikusabb vezetők képesek. Lehet, hogy sokat veszít ezzel, lehet, hogy mindent elveszít. Minél jobban megfizet azonban politikailag, számomra annál tiszteletreméltóbb a kiállása.

Angela Merkel racionálisan, a jövőre is gondolva döntött a menekültek befogadásáról, a konfliktuskezelő megoldásokról. Mondhatni szellemi neveltetése jegyében. (A kvantumkémia nem tartozik az egyszerű diszciplínák közé, ahol a doktorikat könnyen osztogatják!) Amikor racionális gondolkodásról van szó, a politikában is gyakran idézik a sakkot, míg a kalandor hajlamú vezetők esetében inkább a pókert, netán az „itt a piros, hol a piros”-t. Idézzük hát befejezésül a hivatásos sakkozók jelmondatát: Gens una sumus. Hátha minél több emberben tudatosul, Angela Merkel példamutatása nyomán is, hogy mi, emberiség egy család vagyunk.

Fotó: gazdasagportal.hu