Ezekben a napokban, hetekben a publicista számára az egyik nagy kihívás az, hogy állja meg és ne a menekültkérdésről írjon, mondjon véleményt. Megpróbálom.

Valahogy mintha nem túl sok port vert fel sajtónkban Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester letartóztatása. A román nagykorrupció újabb esete, különben is már beszélték, legyintettünk. Egyelőre a volt sebész főorvos, kórházigazgató – a terhére szóló számos körülmény és a felemás „tettenérés” ellenére – ártatlannak tekintendő; ismerve azonban a korrupcióellenes hatóság állhatatosságát, aligha végzi jól. A lakosság jelentős része már azért is meg lehet győződve róla, hogy kenőpénzt fogadott el, mert úgymond mind alapfoglalkozása, mind adminisztratív tisztsége szinte predestinálja erre.

Két politikai körülmény: 1. Sorin Oprescu a legtöbb szavazatot nyert városgazda volt, ennek megfelelő mértékű legitimitással és népszerűséggel. (Függetlenként, de szociáldemokrata támogatással nyert két mandátumot, jelentős húzóember volt.) Népszerűségét olykor zavaros polgármesteri működése ellenére megőrizte, 2016-ban is biztos befutónak számított. 2. Oprescu elfogása beleilleszkedik abba az akcióba, amit a 2012-ben kormányt buktató és váltó szövetség lefejezésének nevezhetünk. Végrehajtása – az akkori államelnöknek és komisszár igazságügyminiszterének inspiráló hatására – Adrian Năstase korábbi miniszterelnökkel kezdődött, majd jöttek sorra sokan mások, olyanok, mint Miron Mitrea, Viorel Hrebenciuc, Radu Mazăre, Liviu Dragnea, Victor Ponta, állítólag készen áll Călin Popescu Tăriceanu (meg Ecaterina Andronescu, meg Varujan Vosganian) dossziéja...

A hétfejű sárkány elintézése rendben volna, két körülményre azonban itt is tekintettel kellene lenni: 1. a végrehajtó szervek megtizedelése (ami a kormánynál és a parlamentnél is hangsúlyosabb az önkormányzati képviselők esetében) lebénítja az állami adminisztráció működését; a „minél rosszabb, annál jobb” taktika a választások távlatában kedvezhet az ellenzéknek, ám maradandó károkat is okozhat országosan, 2. a szelektív igazságszolgáltatás, a SRI és a DNA politikai részrehajlása megdöbbentő arányeltolódást eredményez: az összes eljárás hatvan-hetven százaléka a balliberális oldal politikusai ellen folyik (az arány akár nagyobb is lehet). A jelenlegi ellenzék nagy korruptjai kikezdhetetlennek tűnnek.

Én miért, és ő miért nem? – kérdezhetik, kérdezik is tévészerte a kormányoldal politikusai. Ha Dragnea igen, Blaga miért nem? Ha – pártpénzekért – Năstase igen, EBA miért nem? (Csak a szerencsétlen Ridzi, aki puszta eszköz volt...) Ha a mostani kormány megtizedelve, akkor a Boc-kormányok minisztereinek összehasonlíthatatlanul durvább – hivatalban elkövetett! – korrupciós ügyei miért feküsznek érintetlenül vagy félbehagyottan? Ha bizonyíték nélkül (mint Năstase esetében bevallottan) vagy konstruált bizonyítékok alapján (mint annak idején Traian Decebal Remeş esetében) börtönbe lehetett küldeni politikusokat, napnál világosabb bizonyítékok alapján miért nem lehet megtenni ugyanezt más politikusokkal, például a volt államelnök maffiózó öccsével?

Apropó, volt államelnök, őt miért nem veszik elő (gyorsabban) viselt dolgaiért? Őkelme „előre menekül”: politikai jövőjét tervezgeti, közben szenteciózusan nyilatkozik, amiről éri. Oprescuról, hogy nem gondolta volna... A menekültekről, nagy vonalakban, hogy köztük sok a terrorista. (Imád veszélyt prédikálni, mint tette 2010-ben, amikor levágta a fizetéseket.) Erre a terroristás kijelentésre még Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke is felkapta a fejét.

A ráció egyre inkább teret veszít a reprimitivizáció (új bunkóság) terjedésével, a tudatokba betolakodó fogalomzavar, hibás általánosítás és hamis alternatívák térhódításával. Ha már a „terrorista menekülteknél” tartunk: miért kockáztatnák az életüket, a biztonságukat, a sorsukat a többi szerencsétlennel elvegyülve, hiszen azt sem tudhatják, hova jutnak? (Áll egy terrorista a Duna-deltában...) S ha már általánosítunk, miért nem annak a szír mérnöknek az esetét általánosítjuk, akinek lakását lebombázták, s ő egy perc alatt földönfutóvá vált? Vagy azét a férfiét, akit a bátor magyar honfilány elgáncsolt, őt otthon az Iszlám Állam fenevadjai kínozták. Hogy lehet vallásuk miatt eleve rossznak nyilvánítani olyan embereket, akik az Iszlám Állam kegyetlenségei elől menekülnek?

Sajnos a sajtó is felelőtlenül partizánkodik és hisztériázik, már-már a világhálóra menekült kommentariátus szélsőségeseinek színvonalán. A jobboldali sajtó miért nem ítéli el például (eléggé) László Petra gesztusát, (jobban) méltatva a szolidaritás felemelő magyarországi példáit? És milyen nevetséges mindenbe balliberális ármányt belelátni! Ne feledjük, hogy Európát ebbe a helyzetébe s más válságaiba jobboldali, néppárti vezetés juttatta, az Európai Bizottság és az Európai Tanács élén jóideje néppárti politikus áll.A baloldali sajtó miért nem írja meg (eléggé) azt, amiben Orbán Viktornak igaza van, a magyar kormány erőfeszítéseit, igen, a rendőrök emberséges viselkedéséig elmenően? Hogy miben van igaza Orbánéknak? Elsősorban a veszély felismerésében. Másodsorban, hogy igyekeztek az EU szabályai szerint eljárni. Legalábbis formálisan.

Orbánék hibái viszont többek között: a durvaság, amellyel felléptek, az empátia és a szolidaritás hiánya. Egy ennyire harcos, keménykedő vezérnek illenék jobb hadvezérnek lenni. A gyűlöletkeltés a menekültek ellen szarvashiba volt, ha a helyzet még jobban eldurvul, belpolitikai haszna sem lehet. A határzár helyett talán inkább a gyűjtőhelyek felé vezető útvonalakat lehetett volna terelő kerítéssel biztosítani... Stb. Persze könnyű a kibicnek, mondhatná valaki – és igaza lenne.

A magyar (és román) álláspontot a bevándorlókkal szemben érdekessé teszi a magyar gazdasági bevándorlók nagy száma Angliában és a román gazdasági bevándorlók még nagyobb száma Angliában, Spanyolországban, Olaszországban. Persze többségük ott nem illegális, de ez külön szerencséjük, a tényen és a nagy számukon nem változtat – aki dolgozni fog bevándorlóként, majd adót is fizet. Talán olyan akar lenni a mostani szerencsétlen migránsok nagy része is, bár persze lehetnek köztük rossz szándékú alakok is.

Minden eddiginél nagyobb összetettségű problémáról van szó, s a rációnak és a toleranciának nem csak a menekültek irányában, de mindkét hazai politikai tábor irányából/irányában is meg kell nyilvánulnia. Mindnyájunkra szégyent hozó lászlópetrás megcsúfolásai mégiscsak elszigeteltek, nem lehet értük egy nemzetet, de akár egy egyedülállóan nehéz helyzetben levő kormányt fő bűnbaknak kikiáltani. A hibás általánosítás mindkét irányban az. Égünk a szégyentől, hogy bizonyos rettenetes képek megint bejárják a világot, hogy öntelt idióták hülyeségeket nyilatkoznak, és égünk a szégyentől, amikor szintén hibás módon általánosítva önkéntes mérvadók azt mondják: ilyenek vagyunk mi, magyarok. Dehogyis vagyunk ilyenek!

Ui. Írásom címe parafrázis. 1967 eseménydús év volt az életemben: államvizsga, tanári kihelyezés, első tudatos találkozásom nemzőmmel – és első utam Budapestre, ahol annyi rokonunk élt (ők addig már majdnem mind meglátogattak minket). Emlékszem, hogy az újságból, az utcán értesültem Tudor Arghezi és Füst Milán haláláról. Budapesti élményeim között (tévézés!) volt a dalfesztivál is, azon pedig Aldoboly Nagy György – Szenes Iván dala Korda György előadásában a Bocsánat, hogyha kérdem. Mennyire találó megannyi helyzetre! Bocsánat, hogyha kérdem, hogy ő miért, és én miért nem? Bocsánat, hogy politikával profanáltam ezt az egyszerű szép gondolatot.