A vén kontinens etnikai, vallási összetételének radikális megváltozását vizionálja sok európai politikai és egyházi vezető, a kereszténységet, végül magát Európát félti a muzulmán menekültáradat miatt. Európa végveszélyben, hirdetik egyre többen és egyre hangosabban. S azt hiszem, igazuk van.

Az az Európa, amelyre büszkék voltunk és vagyunk: a szabadság, szolidaritás és jólét fellegvára szemünk előtt haldoklik olyan gyorsasággal, hogy hovatovább már csak az önző jólét fellegvára lesz. Kereszténységét féltik sokszor olyanok, akik legfeljebb turistaként vagy valamilyen családi ünnep alkalmával, netalán hivatalból adódó obligó miatt tértek be egy-egy templomba, de imádkozni soha. Legtöbbjük soha nem lapozott fel egy Bibliát, nem volt vallásórán, nem elsőáldozott, bérmált, konfirmált, nem ismeri a keresztény tanokat, mert ha ismerné, akkor azt is tudná, hogy a kereszténység a feltétel nélküli szeretet vallása. Ami azt jelenti, hogy feltétel nélkül segít a rászorulókon, a bajba jutottakon és azt hirdeti, hogy „ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel”, vagy „tartsd oda a másik orcádat is”.

De nem dobtak meg kővel, mégha a menekültek puszta jelenlétét is sokan így értelmezik. Segítségre szorulnak és segítséget várnak el, mert az életüket próbálják menteni. Igen, lehet közöttük terrorista is, minden bizonnyal van is, a térségbeli terrorszervezetek nem kispályás játékosok, de…. A mi európai, zsidó-keresztény kultúránk tanítása szerint „ments meg egy életet, és megmented a világot!” Arról még sohasem hallottam, hogy bármiféle kritérium szerint szelektálni kellene, hogy csak bizonyos fajú, vallású, bőrszínű, meggyőződésű egyén élete mentendő.

A legriasztóbb ebben az álszent aggodalomban épp a keresztény egyházak magatartása. Az, hogy főpapok engednek meg maguknak gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentéseket, hogy a nagy, hivatalos, zömükben állami költségvetésből élő keresztény segélyszervezetek egyáltalán nem tülekednek a rászorulók megsegítéséért. Hogy inkább csak jelképesen vannak jelen ott, ahol a leginkább szükség lenne rájuk, vagyis a menekülttáborokon kívüli, alkalmi gyűjtőpontokon. Ott, ahol a civilek önfeláldozó módon hetek óta próbálnak államot, egyházat helyettesíteni.

Az egyház rendkívüli család, nem pedig különleges, zárt szekta; azok a plébániák és templomok pedig, aelyek bezárják az ajtóikat a rászorulók előtt, nem templomok, hanem csak múzeumok, mondta a minap Ferenc pápa. Van, aki hallgat rá, van, aki nem, vannak plébániák és protestáns parókiák is, akik a pápa felhívása előtt is megnyitották kapuikat a rászorulók előtt. Csakhogy kevesen. A többség sajnos nem tanult a múlt hibájából, s ugyanúgy – jó esetben – félrenéz, hallgat, mint a zsidóüldözés idején, s a mundér becsületét ezúttal is egy szűkebb kisebbség menti.

Hogy végveszélyben lenne Európa és az európai kereszténység azért, mert a 731 milliós kontinensre, vagy a közel 508 milliós Európai Unióba bejön átmenetileg vagy akár végleg néhány százezer, netalán milliós nagyságrendű muzulmán? Kétlem. Hogy radikálisan megváltoznának az etnikai, faji, vallási erőviszonyok, azért mert támaszt nyújtunk a rászorulóknak? Kétlem. Hogy összeroppanna az európai jólét, mert befogadunk néhány éhes szájat, miközben egy egész éhező kontinenst tudnánk a szemétbe dobott étellel jóllakatni naponta? Kétlem.

Nem, nem Európa roppan bele a menekülthullámba – hanem az európai szellemiség. Európa túlélte a barbár népvándorlók kora középkori rohamát is, túlélte Attilát, Isten ostorát, s a magyarok nyilait is kiheverte, és keresztény maradt. Mi, keletről jött barbár sokistenhívő bálványimádók hasonultunk meg. Európa és a kereszténység túlélte a tatár dúlásokat, túlélte a török hódoltságot is, mégsem lett muzulmánná. S ezt is túl fogja élni, ha végre megszólal a felelősökben is az ember a politikusi álca alatt, s nem azzal próbálnak jó pontot szerezni választóik előtt, hogy a kötelezően kiszabott kvóták ellen ágálnak (amire persze azért került sor, mert önkéntesen igencsak akadozik a vállalás), hanem európai, keresztény megoldást keresnek a gondokra.

„Eljött az igazság pillanata” – mondta évértékelő beszédében tegnap délelőtt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Emlékeztetett, hogy "Európa egy olyan kontinens, ahol mindenki volt egyszer már menekült”. „Most nincs ideje a félelemnek. Most az emberségnek, az emberi méltóságnak és a történelmi méltányosságnak van itt az ideje”, mondta.

Ha maradt még ezekből valami ott fenn a csúcsokon is, s nem irtotta ki végképp a választási matematika, tenném hozzá.