banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Ágoston Hugó: A legyőzött

Ritkán vannak politikai nosztalgiáim. Nem sírok vissza régidőket, rendszereket, állami vezetőket. Most mégis megmozdult bennem valami Emil Constantinescu csütörtöki interjúját olvasva. Ez az interjú nem fog polémiákat kiváltani. Eh, Constantinescu, legyintenek a nap menő politikusai, megmondó sajtósai, tömény unalom. Igen, kissé unalmas elnök volt a derék Emil Constantinescu. De nem volt gyűlöletes, mint elődei a múlt század derekától errefelé és mint – legalábbis számomra – utódai a következetesen eredeti román demokráciában.

Most arról beszélt: „A népnek el kellene fogadnia, hogy Romániának lehet korrekt és becsületes elnöke is. Csakhogy Romániában egy olyan elnököt, aki betartotta a törvényt – mint az én esetemben –, gyenge elnöknek tartottak, s az olyan elnök, aki becsületes és nem halmoz fel magának, gyermekeinek és rokonainak vagyont, ostobának számít.” Minden szava fájdalmasan igaz, beleértve azt is, amit nem mond ki: hogy a nép nem hiszi, hogy lehet ilyen elnöke is.

Nosztalgiám forrása az, hogy Emil Constantinescu az egyetlen eddigi államelnök, aki az én szavazatommal is nyert – sem előtte, sem utána egyszer sem az a jelölt futott be, akire szavaztam. Ő volt tehát az egyetlen „én elnököm”. Nosztalgiám forrása az is, hogy – előzetes háttéralkuk nyomán, amelyekről nyilvánosságunkban először Markó Béla beszélt A lábujjhegyre állt ország című, tíz évvel ezelőtt megkezdett, 2006-ban megjelent beszélgetőkönyvünkben – volt politikai bátorsága kormányra emelni az RMDSZ-t. Történelmi fejlemény volt ez a romániai magyarság számára a hétköznapi és a hatalmi nacionalizmus viharzása közepette. Ő volt az első román magas közjogi méltóság, aki – igaz, miután előtte egy évvel Victor Ciorbea miniszterelnök már megtette – március 15-én, nemzeti ünnepünkön üzenetben üdvözölte a magyarokat. De a jelképes gesztusokon túlmenően, gondoljunk arra, amit Birtalan Ákos és Tokay György, majd nyomukban a többi RMDSZ-es politikus minisztersége jelentett és jelent mind a mai napig. Az eddigi tizennyolc kabinetből kilencben magyar tárcavezetők és államtitkárok is működtek, az esetek túlnyomó többségében tisztességgel helytállva.

Gyenge elnök volt Emil Constantinescu? Meglehet, de ha igen, akkor főleg azért, mert nem volt hajlandó tisztességtelen eszközökhöz, „erkölcstelen megoldásokhoz” folyamodni. Előtte nem voltak kétes ügyei, nem volt véreskezű cezaromániás, politikai ragadozó, „játékos” botrányhős – ezzel szemben tiszteletreméltó egyetemi karrier állt mögötte, s mintegy megtestesítette a haveli elvet, hogy a hatalom azoknak való, akik nem mindenáron akarják azt. Hibázott is persze sokat, de emberi módon, és megfizetett étre. Politikailag végzetes hibát követett el, amikor túl korán előre bejelentette, hogy nem indul a következő választásokon. Ezzel a gesztusával Emil Constantinescu elintézte a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártot, alkalmasint a kereszténydemokráciát, sőt a tisztességes, autentikus jobboldalt is Romániában. (Nem mintha ez iránt is nosztalgiám lenne, de volt a kormányzásában valami átszellemültség, szenvedés hitelesítette emelkedettség. Ma ezt naivitásnak hívjuk. A csömör nem a legalkalmasabb ösztönző a politikai harcban.)

Emil Constantinescu elnöksége az első demokratikus bal-jobb „előjelváltás” volt a romániai politikában. Ennek a történelmi fordulatnak jövőre lesz húsz éve. Az eltelt két évtized alatt minden megváltozott. A körülmények, a gazdaság, a nemzetközi feltételek. De csakugyan minden, teljesen minden?

Emlékezetes Emil Constantinescu elkeseredett vallomása elnöki mandátumának végén: eszerint őt a „rendszer” – értsd az erőszervezetek, pontosabban a titkosszolgálatok – győzték le. Most árnyalta, illetve helyesbítette, amit akkor mondott. Még pontosabban kifejtette: nem azt mondta, hogy a Szekuritáté győzte le őt, hanem azt, hogy a Szekuritáté sajtója. „Azok, akiket kiiktattam, a sajtóban helyezkedtek el.” Kissé tényleg más. Helyben vagyunk (olyan értelemben is, hogy ez nem változott), a szekus propaganda tombol ma is, egyeseket annyira meggyőz, hogy maguk is terjesztőjévé válnak, önként és dalolva, lelkes bugyutasággal. Emil Constantinescu harmincnyolc tábornokot távolított el a titkosszolgálatokból. Csoda, hogy őt is eltávolították? Volt utóda, aki futószalagon léptette elő rangban a volt szekusokat, köztük azokat, akikkel még hajóskapitány korában együttműködhetett. Harmincnyolc helyett lett százharmincnyolc. Szemérmetlenül nagy nyugdíjakkal...

Emil Constantinescu tisztessége azóta is hiánycikk a román politikában. Talán az egyetlen volt a történelem által nagyon magas polcra juttatott román politikusok közült, aki számára a cél nem szentesítette az eszközt. Ennél többet nem akartam elmondani róla. De kevesebbet se. 

Ui. Emil Constantinescu a berlini Kulturális Diplomáciai Akadémia elnöke. Tagja a Tudományos és Művészeti Világakadémia vezetőtanácsának, benne annak a csoportnak, amelyik kidolgozza a huszonegyedik század új társadalmi paradigmáit. 

Kimaradt?