Jusztina kilencvenkilenc éves volt, amikor meghalt és makkegészséges. Aranyos Jusztinának ismerte mindenki, mert kedvenc szavajárása volt a „mondja, aranyoskám”.

Az első világháború idején született, és 1990-ig az északi bányavidéken lakott. Világéletében jól nézett ki, hetvenéves korában még húsz évvel fiatalabb urak jártak hozzá.

Okosan élt, mindig tudta, hogyan kell lefölözni a tejet, és miként lehet elkerülni a lebukást. Két férjet fogyasztott el, az egyik 1942-ben a fronton maradt, a másik Ausztriába szökött a hetvenes évek derekán. Gyermeket nem örökölt tőlük, csak tetemes vagyont. Az első bányatiszt volt, tőle tanulta meg az arany értékét. Örökölt is utána vagy hat kiló ékszert, s azzal ugyebár már el lehet tengődni valameddig, ha megszorul az ember lánya. Még egy olyan madárcsontú fehérnép is el tud vinni hat kiló nemesfémet egy piaci szatyorban, mint Jusztina. A háború harmadik évében eladta a férjétől örökölt nagy házat, vett egy kisebbet, a különbözetet aranyba fektette. Csöndesen éldegélt, eljárt a munkahelyére, ledolgozta a napi nyolc órát, és élére állított minden garast. Ragyogó kék szeme és hullámos szőke haja volt, bomlottak utána a férfiak – különösen azok, akiknek hájas, fekete bajszos asszonyt adott a sors. Jusztina diszkréten intézte az ügyeit, be tudta osztani az ügyfeleit, olyan napja is volt, hogy három unott férjnek is visszaadta az életkedvét. Nem követelőzött, csak jelezte, hogy kedveli az ékszereket. Okos férfi ért a szóból, így Jusztina vagyona szépen gyarapodott. Arról szó sem lehetett, hogy egy-egy családi ékszert felismert volna valamely bajszos fehérnép, ugyanis Jusztina nem hordott ékszereket. Azok mind a házi széfben kushadtak.

A második férje után is szép termést takarított be, így két nyereséges üzletet zárt le, különösebb pénzügyi képzettség nélkül – akinek veleszületett tehetsége van, ahhoz ragad a vagyon. A múlt század nyolcvanas éveiben egy szekus őrnagy volt a szeretője, akiről csak Naftalinként emlékezett meg, tekintve, hogy a korábbi molyok pillanatok alatt eltűntek, amikor ő megjelent a színen. Jusztina okosabb volt annál, hogy erkölcsi kérdést faragjon abból: melyik legénye hol és milyen módszerekkel keresi a pénzt.

Amikor 1989 karácsonyán Bukarestben rossz napok jártak a belügyi tisztekre, Naftalin beköltözött Jusztinához a ruhásszekrénybe. Újév után ötezer dollárral a nadrágja szárában átment Magyarországra, egy héttel később pedig Stockholmban kért menedéket, ahol – ’üldözött’ lévén – meg is kapta a menekült státust. Jusztinának egy aktatáska százlejest hagyott ajándékba, amit a törékeny szőke nénike azonnal dollárba, utóbb pedig aranyba fektetett.

Jusztina szerint eljött az ideje, hogy új életet kezdjen. Eladta a házát, egy testesebb piaci szatyorral meg egy börönddel Közép-Erdély egyik városába költözött, ahol a főteret a rózsákról nevezték el. Vett egy földszinti kétszobás blokklakást (mindig utálta a lépcsőket), és folytatta csöndesen percegő, gondtalan életét.

A nagy infláció idején még nem kellett a tartalékhoz nyúlnia, mert a kölcsönbe kihelyezett összegek időben visszajöttek, s ha valaki megszökött a kölcsönnel, hát nem csinált belőle nagy ügyet: egy kis fogyasztású nénike el tud lenni a nyugdíjából is. Alacsony kamatlábbal dolgozott, megválogatta a klienseit. Nem volt akkora forgalma mint a központi zálogháznak, viszont nem fizetett adót, sem biztosítást. Riasztót sem szerelt a lakására: minek? Mit lophatnak el egy magányos nyugdíjastól? Április–májusban elutazott valamely görög vagy spanyol szigetre, üldögélt a pálmafák alatt és nézte a tenger hullámait. Szemlélődő élete volt, akárcsak az obszerváns szerzeteseknek, bár Jusztinában semmilyen vallás vagy hit nem tudott gyökeret ereszteni.

Nyolcvanöt éves korában jött a fordulat. Vett egy plazmatévét és megtanult internetezni.

Eldöntötte, hogy támogatni fog minden dicséretes és jó kezdeményezést, ezért a barguzini kutatásokra is komoly összegeket áldozott (szegény már nem érhette meg, hogy részt vehessen a Nemzeti dal költőjének ’elhantolásán’, amelyet nemrég rendeztek Budapesten). Támogatta a magyar könyvkiadókat is; amikor kitakarították a lakását, tíz-tíz kötet Müller Pétert és Csernus Imrét találtak, bontatlan csomagban.

Lassan dependenssé vált: hol a tévét nézte, hol a számítógép egerét kattogtatta naphosszat. Úgy érezte, egy csomó mindenről lemaradt. Eszeveszetten kezdte szórni a pénzt. Mediterrán hajóutakra fizetett be, gasztrotúrákra ment Francia- és Írországba, itthon pedig nyakra-főre vásárolt. Mindent megvett, amit a tévéadók hirdettek.

Bár az életben soha nem volt komoly betegsége, nekiállt a tévében hirdetett fantasztikus találmányokból, étrendi kiegészítőkből és panaceákból rendelni. A kis szobába zsúfolta a bontatlan dobozokat, már nem is tudta, hogy miket rendelt.

Elemes talpreszelő gépely gyémántmorzsákkal – egy olyan személynek, akinek még tyúkszem se volt a lábujján, nemhogy bőrkeményedés a talpán. Két szobabiciklit (az egyik röpsúlyos, a másik mágnestárcsás), hevederes fogyasztógépet és a memóriás ágybetétek két teljes generációját küldette el magának gyorspostán.

Agresszív Manó természetgyógyász egészség-megőrző műsorait megszállottként követte, s amit a drága ember kimondott a száján, azt Jusztina azonnal mind megrendelte. A kínai császárok varázsgombája (díszcsomagolásban, két kis flakon mindössze 20 ezer forint, plusz postaköltség), kaukázusi medveszar tubusban (szeplő és májfoltok ellen); mexikói kaktuszkivonat  (bélpanaszokra), Bora-Bora szigeti pálmalevél-párlat (dadogás ellen). Bóvli és Tsa legújabb készítménye, a szarulemezekből készült míder – ünnepi és hétköznapi változatban is.

Dreck und Söhne ,valamint a Cheap and Awful cég katalógusai ott hevertek az ágya körül. Két kiló múmiabalzsam, hegyikristály tégelyekben; lópatakenőcs ízléses Tiffany-szelencében – minden, amit az utóbbi időben a tévében és a neten hirdetnek. Aranyereseknek konstruált karosszék, elektromágneses zsibbasztóval, málna ízű protézisragasztó és így tovább – holott ezekből semmire se volt szüksége. Mint mondám: makkegészséges volt, apja-anyja száz évnél többet éltek, ráadásul 28 saját foga volt és a haját sem festette.

A halottkém jelentése szerint légszomj végzett vele: a kis szobában bukkantak rá, a rengeteg doboz miatt már nem volt levegő a helyiségben. A bank – amelytől kölcsönt vett föl, hogy a szenvedélyét ébren tarthassa – saját halottjának tekintette. Így fújta el a szél Aranyos Jusztina törékeny életét meg a tíz kiló aranyékszer és a lakás árát.

Jó lesz vigyázni, a Jusztina-féle vásárlási őrület már másokat is megtámadott!