Egyik csődje a sok közül, mert hány lesz még, és hány van, mivel az emberek nemhogy apáik, nagyapáik, de saját hiszékenységükből sem tanulnak! Ami jó a szívnek és léleknek, könnyen rábólintanak, megszavazzák, nem érdekli őket, hogy köszönő viszonyban nincs a valósággal, a reális lehetőséggel, hogy abból – ha mégis megvalósulna – sokkal több káruk, mint hasznuk származik.

Miként Görögországban, ahol a gazdasági krízis előtt nagyon elszaladt a csikó, s az olcsó hitelek és a laza ellenőrzés miatt könnyen leírható tessék-lássék vagy éppen fiktív tevékenység miatt úgy dőlt a pénz a zsebekbe, hogy sokan azt képzelték, ez itt már a Kánaán. Csak egy-két példa a gazdasági lapokból: ha a mozdonyvezető megmosta a kezét, 200 eurót számolhatott el rá, ha a tisztviselő átvitte az aktacsomót a szomszédos irodába, 150 euróval nőtt a havi bére.

Az átlag görög polgár nem élt éppen úgy, mint a svéd, német, angol társa, de kétszer-háromszor jobban, mint a román, a bolgár, vagy a lengyel, a magyar, a szlovák. Ám mire ez eljuthatott tudatáig, beütött a krakk. Ekkor kezdte felismerni, hogy nem azért élt jobban, mert sokkal jobban dolgozott, hanem azért, mert kormányaik nagyon kiengedték a gyeplőt, választáskor a pártok egymást túllicitálva, már-már a csillagos eget is odaígérték. Meg profitáltak az új közép-európai EU-tagok balekségéből. Például úgy, ahogy az Eufrides nevű cégük 10-12 éve tette. Bukaresti közvetítőkkel (biztosan jó sápért) megnyerte a borsai (Máramaros) és a lunaforrási (Szatmár megye) sífelvonójának a kiépítését, ami öt-hatmillió euró volt. Másfél esztendőbe került, amíg rátaláltak a kivitelezőre. Majd az Eufrides elvégezte (végeztette!) a munkálatok 15 százalékát, de felvette a pénz 65 százalékát, aztán köddé vált. Azóta sem találják nyomát, mert nyilván fiktív cég volt. A két sífelvonó meg más források bevonásával sem készült el.

Nem sok hiányzott, hogy Magyarország is olyan mélységbe zuhanjon, mint Hellász. Románia viszont kevésbé volt veszélyben, ám a számlát itt is a lakossággal fizettették meg. Gyurcsányék talicskával adták a pénzt, s az egyre mélyülő lyukakat hitelekkel próbálták betömni. Csökkenő népszerűségük növelésére bevezették a tizenharmadik nyugdíjat és fizetést, ám mire jött a választás, beütött a krach, és vissza kellett vonniuk. Legyünk reálisak: bukásukat főleg ez utóbbi okozta, nem pedig az öszödi beszéd és a köréje fűzött mindenféle mesék. Aki nem hiszi el, figyelmébe ajánlom Széchenyi Hitelét, amelyben azt is szépen kifejti, hogy az embereket nem annyira a nemzeti érzés (esetünkben a magyarságtudat felpumpálása) motiválja, hanem az erkölcsi, de még inkább az anyagi haszon! A 2000-ben megejtett választáson nem az számított, hogy ki adta a családok költségvetésébe már beépült tizenharmadik fizetést vagy nyugdíjat, hanem az, hogy ki vette el. (Ugye a „libás” Bajnai Gordon, akiben azért volt annyi tisztesség, hogy bejelentette: intézkedései fájni fognak, nem is kicsit.) Tartok tőle, ha nem jön a nagy krach, a hasukat fölötte szerető magyar választók a nagy hazafias dumák ellenére sem adnak kétharmadot a jelenlegi kormánynak.

A zseniális görög politikusok most elhitették a néppel, hogy nem ők hibáztak és zabáltak túl sokat, hanem az EU és a huncut bankok. A szájuk íze szerint sikerült népszavazás előrevetíti, hogy a populizmussal a műveltnek tartott földrészünkön is sokáig lehet választásokat nyerni! Még azt is írhatják a szavazólapra: akarjátok-e a régi Római Birodalmat, Nagy-Romániát vagy Nagy-Magyarországot? Az eredmény borítékolható.