Szemünk előtt tulajdonképpen generációváltás zajlik. Amire korábban ilyen látványosan és zajosan nem volt példa. Vagy legalább is nem belátható időkereteken, egy emberöltőn belül. A régebbi korok a művészfilmekhez hasonlítottak, a mostani inkább a reklámblokkhoz. Ugyanazon elit fiatalabb, szembetűnően gátlástalanabb évjáratai nyomulnak előtérbe, szorítják ki az idősebbeket a tényleges hatalomnból, férkőznek mind közelebb a legfontosabb döntésekhez, teszik rá kezüket a hatalmi mechanizmust irányító pozícióira. Amolyan pilótafülke-foglalás folyik, mint egy eltérítendő repülőgépen, azzal a különbséggel, hogy az utasok minden percről értesülnek és azzal meglepő hasonlósággal, hogy nem tehetnek semmit a foglalás ellen. A légikísérők is benne vannak az összeesküvésben, miközben derűs arccal nyugtatgatják – tulajdonképpen heccelik – az utazóközönséget és egyre több bulizós, szexis filmet tesznek fel, vagy felkínálják az ejtőernyőt (amit még nem loptak el), hadd manipulálódjanak, hadd ugorjanak ki menetközben.

Az idősebbeket, akiket a romániai változások vetettek a felszínre negyedszázaddal ezelőtt vagy az elpackázott huszonöt év alatt – korántsem véletlenül –, akik tettek valamit, kihasználták a változást és zűrzavart, információk és gyárak/földek/telkek/ingatlanok birtokába jutottak nevetséges áron, akik eddig a hatalomban voltak és a művészbejárón jártak be a színházba, a demokrácia és európaiság nem teljesen megírt szerepeiben tetszelegtek (folytak a próbák, bár úgy tudták, hogy a rendező – Elhivatottság, Isten, Haza, Parlament – végképp rájuk osztotta mind a fő-, mind a legfontosabb mellékszerepeket), egyszercsak arra ébrednek, hogy az EU vádjait (kritikáit) valakik komolyan veszik, és őket, becsületes öreg rendszerváltókat (pénzváltókat, ing- és pártváltókat, cím- és jogcímváltókat) megalkuvással, önzéssel, de leginkábbb korrupcióval vádolják.

Az óvatosabbja kihátrál, lemond, kijelent valami marhaságot, amit aztán a sajtó (vö. utaskísérők) felkap, kiforgat, megcsócsál, ócsárol, hitelteleníti őket, amire tehát a szőrmentit kedvelő inkább kimenekül a szőrös helyzetből. Visszavonul birtokaira, babérjaira laptopot helyez vagy írnokot fogad és megkezdi emlékiratainak diktálását, vizionál és visszamenőlegesen átrendezi a történelmet, abban reménykedve, hogy egy nap fiatalok fogják felkeresni remegő tisztelettel a kebelükben és bölcs öregként fogják faggatni, azon sóhajtoznak, hogy nem érhették meg a Nagy Időt, amikor Tyutyu(lescu) bácsi fiatal volt és annyira kalandosan harcolt a hatalomban az egyenlőségért és tervériségért meg a népuralomért. Önuralomról nemis szólva.

Az ostobábbja krakéler. Nem veszi észre, hogy a kiakobolítása csak néhány hónap kérdése, elhatározott, párton belüli ügy, tovább kapálózik, frakciókat tördel ki, támogatóitól környezve könnyezve nyilatkozik és kinyilatkozik, csatázik, rabláncait csörgetve a facebookon küld nemzetmegrázó üzeneteket, házifogságában kis konyhájában fokhagymát rág érelmeszesedés, politikai rontás és ellenfelei ellen, és közben nem veszi észre, hogy késő, a vádiratot már évekkel ezelőtt megfogalmazta a fiatal segédköszörűs, akivel ő tett jót, amikor saját két kezével emelte ki a mocsokból, a drogfogságból, a mélyszegénység és a promiszkuitás kútjából.

A generációváltás erőszakos, drámai és jól megrendezett. Az állampolgárnak (a repülőgép utasának) az az érzése támad, akárcsak az Uniónak, hogy valami rendcsinálás folyik odabenn. Hogy ennek így kell lennie. Persze előfordulhatnak apróbb félrecsúszások, légörvények. De a törvények jobbulnak, a tömegeket védik, a demokrácia annyira szilárd, hogy arra már autosztrádákat lehet építeni, újra lehet iparosítani, tartósan nő majd a gazdaság, a válság nyomai eltűnnek, a hitelek felállnak, nem dőlnek tovább bé, a bankok óvodákat és színházakat építenek, a gaz munkaadók könyörögve hívogatnak boldog-boldogtalant az utcasarkon, jertek, keresztyének hozzám dolgozni, igaz, a 10 ezer eurós havi jövedelem az átlagbért sem éri el...

A generációt (le)váltók, az előzők neveltjei, kitenyésztettjei, magukat jobbnak és hibátlannak, vétlenségben ragyogóknak tekintők türelmetlenek, hiszik, hogy a gép eljut a megadott reptérre, simán landol, és az utasokat várják a végállomáson az Unió és Schengen örömlányai és -legényei, a Boldogság és Gazdagság, a Kacaj és Öröklét, a biztos nyugdíj (valamint Tokány és Puliszka, esetünkben a Szőlő és Lágykenyér) felszolgálói. Persze az is megeshet, hogy az őket leváltó még ...bb generáció várja őket.