Kezdjük a hírrel, bennfenteseken kívül úgyis kevesen írják meg: idén a tudományos ismeretterjesztésért járó Hevesi Endre díj egyik kitüntetettje Miholcsa Gyula marosvásárhelyi filmes, a román közszolgálati televízió bukaresti magyar adásának munkatársa. A kiértesítés szerint az ünnepélyes díjátadásra 2015. április 29-én, szerdán 11.00 órakor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Kamaratermében kerül(t) sor. Ugyanabban a meghívóban olvashatjuk: „A díjban azok az újságírók – indokolt esetben újságírói munkát végző szakemberek is – részesülhetnek, akik a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták.” Wikipédia: „A díjat Hevesi Endréné, Kalmár Magda alapította 1986-ban néhai férje, Hevesi Endre emlékére. (...) Odaítélése a díjat kezelő alapítvány és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége javaslata alapján történik. 1999 óta a három díjazotton kívül még egy díjat adnak át, a Hevesi Endre Életműdíjat.”

Magyarországon tehát – ahol az ismeretterjesztésnek csodálatos hagyományai vannak, gondoljunk csak arra, hogy a jól ismert Természet Világa, a világ első tudománynépszerűsítő folyóirata, Természettudományi Közlöny néven, 1869-től jelenik meg Szily Kálmán szerkesztésében (annak is a „jogelődje”1841-ben indult!), miközben például a National Geographic 1888-től... –, Romániától eltérően, ma is rendkívüli megbecsülés övezi a tudomány közkinccsé tételét. Ennek kifejeződése a tekintélyes intézmények, testületek és kiadványok működése, így a Hevesi Endre díj odaítélése is.

Miholcsa Gyula több mint harminc éve kezdte elsajátítani a filmszakmát, huszonöt éve hivatásos filmes. Fizikatanárból lett azzá, akinek szenvedélye a feladatmegoldás volt. Munkássága tehát egy szerencsés találkozásnak is az eredménye – és nem csak a szerző volt szerencsés, de a romániai, erdélyi magyar tévénézők is, akik ismerik alkotásait. Amelyek voltaképpen televíziós műsorszámok, dokumentumfilmek, amelyek a hely – Erdély – tudományos dimenziókat egyáltalán nem nélkülöző szellemét idézik. Különösen fontosak az Erdélyi tudósok és az Erdélyi ipartörténet című sorozatai (utóbbiban társszerzője, -szerkesztője a brassói Balázs János). Lehetne sorolni a címeket, véleményem szerint a legérdekesebbek és szakmai szempontból is a legjobbak a Gaál Sándor sepsiszentgyörgyi mérnökről (a ciklotron elvének felismerésében elért világraszóló elsőbbségéről), valamint a Szilárd Leóról szóló filmek, előbbi 2012-ből, utóbbi 2014-ből. És persze a világhírű Puskás Tivadart (2013) vagy a marosvásárhelyi legendás Bodor Péter mestert (2014) megelevenítő, egyaránt háromrészes alkotásai (utóbbi közösen Balázs Jánossal).

Miholcsa Gyulát továbbra is foglalkoztatják tudománytörténeti projektek. Martin Lajos, Mentovich Ferenc következhet az erdélyi tudósok sorából, a legnagyobb ívű terve azonban, amelyre nem győzöm eléggé biztatni: városunk legsokoldalúbb tudósának, a polihisztor Bolyai Farkas (1775 – 1856) életművének a filmre vitele. A rendelkezésre álló csodásan gazdag dokumentáció ez esetben is: előny és hátrány. Miholcsa elmondása szerint már „16 mm-es filmes” korában fényképezett anyagot a „nagy Bolyaihoz”. Kétségtelenül hatalmas vállalkozás, és ha idén, Bolyai Farkas születésének 240. évfordulójára már valószínűleg nem lehet befejezni, nagyon jó lenne, ha – kellő intézményi támogatással! – legalább a jövő év végére, emblematikus tudósunk halálának 160. évfordulójára el tudna vele készülni.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy a hazai magyar nyelvű ismeretterjesztés „mozgóképes” formája is felnőtt az írott változatához, és hogy ennek olyan ihletett, szorgalmas és munkabíró művelője akadt, mint Miholcsa Gyula. Talán nem tévedek, ha némi hazabeszéléssel megemlítem az írott sajtóbeli – általa is nagyra tartott – előzményeket, „kortárs hagyományokat”. Nos, a bukaresti A Hét volt az első olyan közéleti-kulturális hetilap, amely állandó tudomány-rovattal jelentkezett; melléklete, a TETT (Természet – Ember – Tudomány –Technika) szintén előzménytelennek számított. 1977 és 1993 között a hazai magyar tudományosság olyan alkotóit, képviselőit szólaltatta meg, mint Balázs Lajos, Benedek Sz. István, Cseke Vilmos, Dankanits Ádám, Dóczy Pál, Egyed Ákos, Egyed Péter, Fábián Ernő, Fodor Katalin, Fülöp Géza, Gyimesi Éva, Hamar Márton, Imreh István, Imreh Sz. István, Kapusy Antal, Kászoni Zoltán, Kemény Péter, Koch Ferenc, Kolozsvári Zoltán, Kónya Ádám, Láng Gusztáv, László Tihamér, Löwy Károly, Mócsy László, Módy Jenő, Molnár Gusztáv, Müller Géza, Murvay Olga, Nagy Miklós, Némethi András, Niederkorn János, Pap István, Péntek János, Puskás Attila, Rákosfalvy Zoltán, Salat levente, Semlyén István, Spielmann József, Szilágyi N. Sándor, Toró Tibor, Tövissi József, Uray Ildikó-Uray Zoltán, Vetési László, Weszely Tibor, Xántus János, Zörgő Benjámin és mások – itt közöltek először sokan a fiatalabbak közül, hogy most csak a „két székelyt”, Kolumbán Gábort és Barabási Albert Lászlót említsem. Jó volt, talán hasznos is volt együtt dolgozni, együtt gondolkozni, barátokká válni. (És a TETT közölt először rendszeresen a hazai sajtóban minőségi sci-fit, ami akár a tudományos ismeretterjesztés – sajátos – formájának is tekinthető.)

Miholcsa Gyula második romániai magyarként részesült Hevesi Endre díjban, filmesként elsőként. „Elődje” viszont, 1997-ben, első határon túliként kapta meg a díjat. Mindkét esetben meghatározó volt a Természet Világa kiváló főszerkesztőjének, Staar Gyulának, az erdélyi tudományosság nagy formátumú hívének és támogatójának a szerepe. A Hevesi Endre díj a legnagyobb elismerés az ismeretterjesztés műfajának erdélyi magyar művelői számára. Gratuláció érte!