Most már egy kicsit kellemetlen. Most már úgy néz ki, hogy képtelen összpontosítani. Emlékszünk, mit válaszolt maga elé nézve, amikor a tévéinterjúban azt kérdezték tőle, mivel magyarázza, hogy tőle eltérően a mezei fizikatanárok nem gazdagodnak meg különórákból? Azt mondta: Ghinion. Vagyis hogy pech, a kollégák balszerencsések. Voltak jelek már a választási kampányban is, az új PDL társelnökeinek rövid párbeszéde például: Iohannis (a mikrofonba, az újságírókhoz): – Jónapot. Blaga (Iohannishoz): – Jó estét... Iohannis (mindenkihez): – Jó estét! (Este volt már, valóban, ahogy a költő mondja, az álmos kismadárkák az ágak között elbújva nyugovóra tértek.)

Most egy villám-csúcstalálkozón Klaus Iohannis összetévesztette a Földközi-tengert a Fekete-tengerrel, előbbi helyett utóbbit mondott, egy fontos, lenyűgözően közhelyes minibeszédben. Biztos vagyok benne, hogy már a középiskolában (úgy értem, diák korában) tudta, melyik másik, és csakis nyelvbotlásról lehet szó. Nem is kell sokat törődni vele, a kis hiba elenyésző Iohannis elődje, az amnéziás exelnök nyilatkozataihoz képest. (Aki például egy éve még letagadta, hogy ismerte volna nem csak az adómaffiás Blejnart, de a szervezett korrupt Bicát is, most pedig utóbbit már államtitkár kora óta ismerte, és szeplőtlen erkölcsű kiválóságnak tartja, akit szívesen meglátogatna otthonában, ha a férje is beleegyezik...) Akkor már az, akivel államfőnk ebből a szempontból inkább összehasonlítható: a jelenlegi művelődési miniszter, aki az olvasás fontosságát hangsúlyozva olyan világirodalmi klasszikusokra hivatkozott, mint „Cervantes és Hamlet”.

Hanem Iohannis már korábban zavarba hozta a milliókat, akik körében oly népszerű, hogy mohón – bár stampedlivel – isszák a szavait. Nekünk pedig a múlt héten, az RMDSZ kongresszusa alkalmával szinte meghódította a szívünket, annyira, hogy már-már megbocsátottuk neki minden korábbi nyúlszívűségét kisebbségi ügyekben.

Emlékszünk a velünk kapcsolatos első kijelentésére, miszerint Romániában magyar kérdés egyszerűen nincs. Amikor ezt mondta, sokan úgy gondolták, hogy az elnök „nem mondhatott mást”, hiszen ez az állampolitika, valami nagy elnyomás tényleg nincsen satöbbi. Hogy a kisebbségi kérdés megoldásában Románia példát mutat a világnak. Azon mégis eltöprengtem egy kicsit, hogy vajon a német kérdést is megoldottnak tekintette-e az államelnök, aki azért biztos, ami biztos, a szüleit Németországba küldte.

No, szóval miután már elkönyveltük, hogy a román állam jól végzett munkáját az új államfő is ennyire méltányolja, és elődjéhez hasonlóan ugyanazokat a nemzeti kommunista szólamokat szajkózza, mint derült égből a villámcsapás, az RMDSZ kongresszusának küldött üzenetében Klaus Iohannis teljes fordulattal elismerte, hogy „a nemzeti kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában”, és „sok még a tennivaló olyan kisebbségi célkitűzések elérésében, mint a törvények által rögzített jogok gyakorlati érvényesítése vagy a nemzeti identitás megőrzését szolgáló garanciák javítása”. Sokan örömmel nyugtázták a valósághoz közelebb eső álláspontot. Magam is – aki nem vagyok feltétlen híve a lassú észjárású politikusoknak – elismerően csettintettem: észre térni is jobb későn, mint soha! Éberebb kommentelők persze észrevették, hogy az első kijelentést, amivel tagadott, Németországban tette, a másodikkal, az elismerővel pedig az RMDSZ-nek udvarolt, idehaza – mindenképpen az oly divatos kettős beszéddel vádolva az új elnököt.

Aztán kiderült, hogy szó sincs kettős beszédről, legfeljebb – ha lehet ezt mondani – másfeles beszédről van szó.Az történt ugyanis, hogy az államelnök, pontosabban az államelnöki hivatal, ha úgy tetszik, a Cotroceni Palota hivatalos honlapjáról, Iohannis üzenetéből egyszerűen eltűnt a magyar kisebbségre, a magyar kérdésre vonatkozó rész! Volt, nincs. Az utolsó, hivatalos fenn maradt verzióban tehát egy szó sem esik „a nemzeti kisebbségek sok megoldatlan kérdéséről”, sem „a tennivalókról a törvények által rögzített jogok gyakorlati érvényesítése vagy a nemzeti identitás megőrzését szolgáló garanciák javítása” terén. Vagyis visszaállt a „nincs magyar kérdés” állapot, s ha most valaki megkérdezné, egyáltalán megkérdezhetné Klaus Iohannistól, hogy van-e magyar kérdés, gondolom, kitalálják, hogy mit válaszolna...

A sajtóban azonban – scripta manent – megvan az eredeti megállapítás. Volt egy illúziónk. De elmúlt, bennünk is visszaállt az eredeti állapot. A meggyőződés, hogy minket, magyarokat, kisebbségeket illetően az új elnök is legfeljebb másfeles beszédet alkalmaz. Vagy, ami még félelmetesebb: még ő sem mondhatja ki, amit erről a kérdésről, igenis létező kérdésről gondol!

Romániának nincs nagy szerencséje államfőivel. A legkoherensebb elnöke nem tudta levetkőzni kommunista beidegződéseit, a következőt legyőzte a titkosszolgálatok nemzeti kommunizmusa, a harmadik (egyik politikai ellenfelének megállapítása szerint, amellyel egyetértek) rosszabb volt, mint a kivégzett diktátor. A jelenlegi pedig... nos, a jelenlegi kétségtelenül az eddigi legjobb! A hibái fontosak, de nem jellemhibák, és elenyésznek elődjének a szörnyűségei mellett. Klaus Iohannis utóbbi nyilatkozatai, amelyekben sürgeti, hogy az igazságszolgáltatás – a káros, a közhangulatra és a jogállamiság megítélésére veszélyes gyanúsítgatások felszámolása végett – minél hamarabb tisztázza  a volt „játékos elnök” szerepét bizonyos korrupciós ügyekben (azt hiszem, leginkább a Bercea-ügyre utalt, de heves szóbeszéd tárgy a Nana- és a Hajszám-ügy is), olyan felelős politikusra vallanak, aki csakugyan élére állhat a megtisztulási folyamatnak. És akkor az elszólásait, de talán még a kisebbségi ügyekben tanúsított „óvatosságát” is elnézzük neki. Jómagam legalábbis.