A kérdés aktualitása vitán felül áll. Soha nem lehet tudni, mikor lesz erre váratlanul vagy tartósan szüksége a gyereknek a mai egyre energiaigényesebb időben.

Természetesen nem volt mindig így. Minden korban felmerült az elsőbbeni ajándékozás kérdése, és minden kor igyekezett megadni erre a többé-kevésbé adekvát választ. A messzi őskorban például – apák és anyák az ősközösségi barlangban, mely az akkori közélet fóruma volt – arról folyt a kés- és dárdahegyig menő vita: mikor vigyék magukkal először a törzsi vadászatra? Persze nem olyan apróvadra, mint egy varacskos barlangi disznó, hanem mamuthajszára. A dolog ekkor még egzisztenciális volt, ugyanis a közösség akkor maradhatott fenn, ha sok jószemű és -érzékű vadásszal rendelkezett és a szűz kéz akkor is szerencsét jelentett.

Az klasszikus márványfejér ókorban a probléma a gazdagoknál úgy tevődött fel: mikor kapja meg a gyerek az első trák vagy szír, germán vagy méd-roxolán keverék rabszolgáját? A szegényebb sorsú, de szabad embereknél: mikor lehet a gyereknek ajándékozni egy kapát, hogy elkezdje a földművelést, az ostort, hogy állatokat tereljen, a görögöknél pedig hogy mikor ültessék el az első olajfát, amely igaz, hogy tíz év múlva fordul termőre, de félévezredig eltart egy családot.

A középkor világában az első páncél, paripa, vagy birtok merült fel kérdés és időzítés gyanánt: mikor hagyassék az utódra a trón, a grófi, hercegi vagy bárói cím? A parasztság esetében, mikor induljon el az utód apja oldalán az éppen aktuális parasztfelkelésbe, keresztes hadjáratba; a városi polgár leszármazottja, mikor álljon a pult mögé, mikor öltsön kalmárgúnyát, legyen céhes mester, adjon mesterasztalt, szabadítassék fel az inasság alól, de leginkább az volt a lélektani nevelés egyik alapdilemmája: hány évesen mehet el boszorkány- és eretnekégetést nézni a város főterére, mikor ostromolhat meg egy feudális privilégiumot? Vidéki hűbérúrfiakat mikortól egészséges megajándékozni jobbágyleányaink jus primae noctis-ával? Másfelől mikor vonuljon kolostorba leányunk-fiúnk?

A kapitalizmus idején a proletár azon töprengett, mikor állítsa fiát munkába, mikor vezesse be a munkásmozgalom földalatti rejtelmeibe? A kapitalisták arra lettek volna kíváncsiak, mely kortól fogva ildomos beavatni a gyereket a kizsákmányolás és a profitorientált vállalkozás fortélyaiba, mikortól küldendő másországi egyetemekre és mikor alapítson a gyerek önálló vállalkozást. A közép- és kispolgároknak leginkább lelki-erkölcsi komplexusaik voltak a kisebbségrendűségtől a szexuális bonyodalmakig és az apa- vagy Oedipus-komplexumokról nem is szólva, de szerencsére fellépett Freud Zsiga bátyánk, ő aztán megfelelt ezekre kérdésekre, igaz, a marxizmus szerint elég egyoldalúan.

A korábbi korokban nem volt, aki ezekre a kérdésekre árnyalt és okos feleletet adhatott volna, így aztán a minden rendű és rangú szülők szellemi sötétségben botorkáltak a válaszok után. Ebben még II. József, a kalapos király sem segített, pedig ő gyertyával és pálcával a kezében a népeket felülről kívánta boldogítani és felvilágosítani.

Az én gyermekkoromban, a szocializmus viszonyai között azt kérdezték egymástól a szülők: mikor adjunk először a gyermek kezébe kenyérjegyet és küldjük el lelki megrázkódtatás nélkül a hús- és lisztsorba? Másfelől a tehetősebb szülők haboztak: bársony- vagy vászon rövidnacit viseljen a gyerek az úttörő- (pionír-) avatáskor? Esetleg kapjon-e három- vagy kétkerekű biciklit? Focilabdát, medicinlabdát? Kiengedhető-e a három szekus dubából és négy ócska moszkvicsból valamint egy félpobedából átalakított fagylaltos kocsitól hemzsegő forgalomba kis járgányával?

A szocializmusban az is kérdés volt, mikor mondjuk meg a gyereknek először, hogy az, amit az iskolában oktatnak történelem címen, nem fedi a valóságot, és hogy a gyermekünk, sőt a saját őseink sem feltétlenül a dákok voltak, hanem teszem azt Iulius Caesar, Attila, Árpád, Csaba királyfi, Odin és Wotán, Szvatopluk, Holubár, Rettenetes Iván, Mózes és Áron és/vagy Hódító Vilmos. Vagy mikor közöljük, hogy Párizst csak akkor láthatja, ha filmet, képeslapot nézeget vagy átússza golyózáporban a Dunát... Ebben a korban egyetlen helyes és engedélyezett válaszadó volt: a Párt. Csak az időzítés volt bizonytalan: mikor adjuk meg a gyereknek az első igazi csalódás gyönyörét?

A rendszerváltást követően a gyerekdemokráciáknak ajándékozták a jóságos nyugati nagybácsik az összes ramaty gépkocsit és ócska toronyórát üzletláncostul.

Manapság a címben feltett kérdés a menő, ha már el nem avult ez is azóta.