Libben a márciusi légvonatban a köpönyeg. Most még csak a széle. Remegés inkább, mint amikor a paripák felkapják fejüket és beleszimatolnak a veszélyt-friss abrakot sejtető ájerbe. Ilyenformán viselkednek a hétfői plénumban a bukaresti parlament némely tagjai. Elég sokan ahhoz, hogy jelenségről merjek írni az alábbiakban. Mert a visszaszámlálás tényleg elkezdődött. Most már élesben ketyeg: a hírszerzésnek (hivatalosan) új főnöke lesz, a szavazás után pedig a büfében sokkal érdekesebb jelenetek zajlanak majd, mint amit tévétudósításokban rögzít a gyűléstermi panorámázás.

Lehetne itt egy keretes betét, vastagon szedett karakterekkel arról, hogy a jelenlegi kabinet programja és a hatalomra törő PNL kormányzati ígéretei miben térnek el egymástól, és melyik a nyerő – már ha a közjó haszonélvezőjének a vokssal/adózási kötelezettséggel ellátott állampolgárt tételezem. Az intarzia elmarad mindaddig, amíg a közjó konszenzus révén definiáltatik, és amíg kiderül, hogy a politikai versengés nem az erőviszonyok izomból való átrendezéséről, hanem ideológiák, víziók és érv- (ideális esetben érték-) rendszerek nyíltszíni küzdelméről szól. Vagy legalábbis egyértelművé válik, milyen az a középosztály, amelynek felkarolását ígéri a liberálist egyre inkább csak epitetonként szajkózó Blaga-Gorghiu páros.

Vissza tehát a Nép Háza folyosóira, az öles árkádok alatt hemzsegő hangyabolyhoz, mert serénykedni kell: a tavaszi tettdús idény legeslegelején. Súlyos tekintetű bánok, hadonászó neotiborcok, és... sirülő, somfordáló biberachok. Időnként egész pártra való. Lesik a pillanatot: ha most a pártütés ösvényére lépnek, lehet, hogy korai letérni jobbra/balra, nem jön be a számítás, s a bizalmatlansági indítványt megúszott társakhoz visszakéredzkedni, hmmm..., lehet ugyan, de annak nagy ára van. Ha nem startol idejében, buknak az „övéi”, és másnapra az ellenzéki sanyarú cipóját morzsolgatja az ülések szüneteiben (olyan morális aggályok, hogy akkor most nem áruljuk el a csapatot, vagy azért mégse kellene egyetlen mandátum alatt négyszer pártot váltani, itt nem zavarják a cikk – egyébként rapszodikus – tovaburjánzását). Legkényelmesebb, ha kifarol középre, úgymond függetlenedik: úgy ül át, hogy egyik lába még az elrúgott bárkán, míg a másik a már kiszemelt tutajon van. Spárga, még ha nem is az a tökéletes zsanklódvándámmos. Időnyerésre ideális: mintegy a páholyból tekinti a játszmát, és míg a kockák elvettetnek, rangsorolhatja a téteket. Van, akinek vaj van a füle mögött, sőt az egész tarkóra való akóval, és akad olyan, aki körzetének bátor projektjeit szeretné befejezni. Bár nem teszik, de egyre többen azon kellene hogy spekuláljanak, a 2016-os parlament valószínűleg szűkebbre szabott létszámbeli keretébe már nem férnek bele (mert nem lobbizott párton belül, nem épített ki kapcsolatokat azon kívül stb.). Ebből kiindulva érdemes-e arra az alig két esztendőre újabb rizikókat vállalniuk, vagy a „leghívebb csatlós érdemremd kis selyemfohászokkal” fokozatot zsebrevágva térjenek vissza majdan civil életük romjai közé. Elenyésző példaként tapasztaltuk azt, hogy honatya (-anya) egyszerűen lemond: élemedett korára, egyéb elfoglaltságára, lelkiismereti-elvi okokra hivatkozva.

Ennél azért bevállalósabb fajta ez a parlamenti populáció. Vállalja a markoslag szedett adrenalin-pezsgőtablettákat, mígnem a DNA célkeresztjébe téved. Ha kilövik, akkor sem bávatag áldozatként rogy össze: előre megfontolt szándékkal már eltüntette a nyomok nagy részét, megcsapolt személyes büdzsével, csuklóját horzsoló bilinccsel is nyereséges marad – miközben az eddig felfedett korrupciós ügyek kártömegének mindössze tíz százalékát sikerül visszaszerezni. Leírom még egyszer: a lenyúlt összegek egytizede tér vissza a megfejt államkasszába. Aki egykor földrajzból ismétlőre állt, most lazán eligazodik a karib-tengeri egzotikus szigetvilágban – sebtiben nyitott off-shore cégeinek köszönhetően. És a rokonság is (szegény Móricz, nem gondolhatta, hogy esetlen vázlatát jól bejáratott sémákká fejleszti az idő) besegít az itthoni maszatolásban. Főleg az oldalági távoliak. Akik elég szegények ahhoz, hogy tartsák a szájukat. Például egy mélyhűtőért vagy rokkantsági nyugdíjért cserébe.

Gabriel Oprea szombaton igen határozott hangon szögezte le, hogy pártja, az UNPR, ez a haza haladását a zászlajára hímző politikai alakulat nem fog saját kormánya ellen fordulni. Merthogy nem lenne szokása. Miközben a kabinetváltó szándéktól duzzadó államfő irányvonalát támogatja. A tábornoki rangra rekordidő alatt felfele buktatott Oprea oly gyorsan haladt előre a pályán, hogy valószínűleg kimaradtak a taktikai alapismeretek, vagy stratégiai tervezés középfokon című fejezetek a képzéséből. Bizonyára megnövekedett zsarolási potenciáljával élt is az utóbi hetekben, és (újra)tárgyalta a kormánykoalíciós szerepkörét. Meglehet, újfent biztosítékokat kapott üzletei zavartalan folytatására. A diszkrét jelzés, amely Hírszerző Hellvig támogatására utalt, kezdete lehet annak az elszakadó hadműveletnek, amely a tábornok agilis és energikus jobbraátjával zárulhat. Ha a mozdulat megéri a pénzét. Ubi...