Az egyik internetes izé (szolgáltató?) heteken át így üdvözölt, amikor kegyeskedtem belépni hozzájuk: „Önnel az oldalunkon a szabad és nyílt internet iránti szenvedély örökké lobogni fog.”

Egy kicsit túlbecsültek, ugyanis én már kigyógyultam abból a szenvedélybetegségből, amelybe bele se estem. Körülbelül tizenkét évvel ezelőtt Kolozsvárra mentem könyvtári kutakodásra, s a szállásomon egy gyors masina állt az asztalon. Este kilenckor nekiálltam ’szörfözni’, s éjjel háromig csodáltam, hogy micsoda fantasztikus találmány az internet. Azon a hajnalon döbbentem rá, hogy ez egy nagy bóvli, a 21. század átka. Aztán amikor öt-hat évvel ezelőtt anonim hackerek megmérgezték a szövegszerkesztőmet, akkor elvágtam a köldökzsinórt, vagyis lemondtam az internet-előfizetést. Minden ’vírus-ellen-védő-tűzfal’-nál eredményesebb ez a módszer, ajánlom másnak is.

2014 júniusában így kezdtem az éppen esedékes (Maszol-ban megjelent) havi morgolódásomat: „»Az internetet szidhatod, de nélküle már nincs élet« – mondta Öcsike egy alkalommal, s ebben igazat kellett adnom neki.” Úgy vagyok mint S. András a jégtánc-partnerével: „Arra már gondoltam, hogy megfojtsam, de arra nem, hogy elcseréljem.”

Gondolj bele, Schmitt Pali bácsit is az internet vitte jégre, azóta is átkozza a percet, amelyben rákattant a Nagy Nemzetközi Böngészőre…

Kis-Magyarországot néhány hónappal ezelőtt megrengette az internetadó elleni felbuzdulás, de a kormány pontosan tudja, miként lehet a macskát mustárral megetetni. Már el is indult a program, D@jcstomi a vezetője. Az internetről szóló konzultáció nagyjából arról szól, amit az ehhez kitalált honlapon olvashatunk: „Március 26-ig lehet javaslatot tenni arra, hogy milyen kérdések legyenek a májusban kezdődő, internetről szóló konzultációban.” Tehát: most megkérdezzük önöket, hogy mit kérdeznének tőlünk, amire olyan választ kapnak majd, amit nem tesznek az ablakba.

Internetes fordulattal élve: ez nem egyéb, mint a parasztvakítás n-edik fejezete. Merthogy: „az Európai Parlament is az egységes digitális piac kialakításán dolgozik, amelynek része lehet, hogy a befektetéseket nem kezdeményező, de jelentős bevételeket termelő cégek is adózzanak minden EU-s tagországban.” Nyújtsa föl a kezét, aki nem érti a valós szándékot.

Honfiak! Szabadságot szerető nemzettársaim! El akarjátok kerülni az internetadót? Mondjatok le az internetről!

Valami hasonlót szuggeráltam januárban is, amikor rövidke kampányt folytattam a dohányzás ellen. Fölöslegesen, ugyanis egyetlen kommentelő sem írta azt: „Kedves és bölcs K. P.! Ön felnyitotta a szemem, ettől a pillanattól lemondok a dohányzásról.” Ám legyen. De aztán ne halljak panaszt…

A magyar ember arról híres, hogy nem kell biztatni, mert nagyon pontosan tudja: hol van az a fal, aminek nekirohanhat. 2004-ben írtam: „A minap olvastam, hogy az átlag magyar napi négy óra tíz percet tölt el a tévé előtt. Hja, kérem, ez egy kényelmes ország, melynek népe a legjobb úton halad a teljes elbutulás felé.” Azóta mélyült a válság: 2015 január végén azt olvastam az egyik női magazinban: „Átlagosan 5 órát tévézik egy magyar naponta, derül ki [X…] kft. nemrég nyilvánosságra hozott adataiból.” A 4–17 évek közötti korosztály naponta 209 percet tölt a képernyő előtt (3,5 óra!!!), a 18–49-es korosztály 251 percet, 50–110 közt pedig 390 percet (6,5 órát). Döbbenetes! Mit keres a 4–12-es korosztály a tévé előtt, nincsenek is neki való műsorok. A 12–17-es népség pedig a tanulástól lopja el az időt, ha a képernyő előtt ücsörög.

Néhány napja T. G. M. azt mondta a tévében: tessék fölállni a képernyő elől és cselekedni! E tanács egyenes következménye: az én cikkeim olvasása helyett is tessék valami hasznosabbat tenni (de az oldal aljáig lévő öt centit tessék még elfogyasztani).

D@jcstomi a tévében is elmesélte, mily nagyszerű, hogy a magyar választóknak újfent és ismét alkalmuk lehet elmondani: hol szorít a cipő, a figyelmes magyar kormány pedig – érzékeny fülét a választók mellkasán tartva – azonnal reagálni fog az össznemzeti akaratra. Aszongya Tomika: ha a dolgozó tömegek keveslik az iskolai tananyagban az informatikát, akkor teszünk róla, hogy több legyen.

Merthogy az internetben pénz van, rengeteg embernek nyújt megélhetést. Nemdebár G. György, Magyarország leggazdagabb vállalkozója is az internet segítségével gazdagodott meg (pénzért látogatható szex-honlapot alapított 2000-ben), de nem azért, mert kitűnőre vizsgázott informatikából, hanem azért, mert empirikus megfigyelései alapján mihamar rájött: az emberi hülyeségből lehet a legtöbb pénzt csinálni.

Szeretném, ha nem ő lenne a magyar iskolások példaképe.